Mikor jutott először eszedbe az, hogy katona szeretnél lenni?

Olyan öt vagy hat éves lehettem, amikor megfogalmazódott bennem, és emellett stabilan kitartottam és kitartok.

Mi befolyásolt abban, hogy a katonasuli mellett döntöttél?

Igazából nem éreztem késztetést, kést sem tartottak a torkomhoz. Szerintem belül érzi az ember azt, hogy katona akar lenni. Nálunk úgy fogalmazták meg, hogy ez egy hivatás, te erre születtél, neked itt a helyed. Persze nagy szerepet játszottak a háborús filmek is, amikért már kiskorom óta rajongtam, meg fiatalabb koromban nagyon sok harcos játékkal játszottam, mint például a Call of Duty, meg ahhoz hasonlók.

Szüleid nem féltenek?

Eleinte alig barátkoztak meg a ténnyel, hogy kiutaztam Magyarországra, azóta viszont már megszokták. Abban biztosak voltak, hogy nem lesz velem baj, ismernek annyira, hogy tudják: nem csinálok hülyeségeket, és az utóbbi hónapokban megbékéltek azzal is, hogy most már csak ritkábban vagyok itthon.

Miért döntöttél egy külföldi iskola mellett?

Számomra nem annyira külföldi iskola, mert Magyarországon születtem. Azt nem mondhatom, hogy ott nőttem fel, viszont én magyar földnek tekintem a községet is, ahol élek, és mivel nem nagyon vagyok megbékélve a román nyelvvel, nem is merült fel, hogy itt, Romániában kezdjem el a tanulmányaimat.

Milyen volt a felvételi?

Az írásbelitől és az interjútól nem igazán féltem; amikor kérdeztek, válaszoltam, szerencsére nem tértek
ki semmi olyanra, amivel zavarba hoztak volna. Tudtam, hogy ezek úgysem számítanak sokat, ellentétben az egyhetes edző- és bejutási táborral, ami érzelmileg egy kicsit odatett, egyrészt azért, mert ez volt az első olyan alkalom, amikor tényleg egymagam voltam, család és barátok nélkül, és csak magamra számíthattam. Kicsit izgatott voltam, meg magányos.

Milyen volt a tábor, milyen feladatokat kaptatok?

Augusztus végén tartották. Rengeteg testnevelés volt, szinte abból állt minden nap. A tábor célja tulajdonképpen az, hogy kipotyogjanak azok az emberek, akik gyengébbek fizikailag és lelkileg egyaránt, akik nem tudnák elviselni azt az érzelmi sokkot, amit mondjuk egy lövöldözés vagy egy konkrét – úgymond – tűzpárbajban okozna. Vannak olyanok, akik egy ilyen helyzetben bepánikolnak, kiabálni kezdenek.

Nem érzed, hogy túl korán vágtál bele ebbe? Alig tizenöt éves voltál, amikor felvételiztél, idén töltöd a tizenhatot, így sokan gondolhatják, hogy túl fiatal, túl komolytalan vagy egy ilyen nagy feladathoz.

Abszolút nem érzem így. Szerintem minél hamarabb elkezdesz tanulni, elsajátítani valamit, annál hamarabb kiismered, annál tapasztaltabb és okosabb, ügyesebb lehetsz benne.

Hogyan készültél fel itthon?

Átlag gyakorlatokat végeztem: fekvőtámasz, felülés, futás, és ehhez hasonló feladatokkal, amiket itthon, és a suliban is kellett csinálni.

Milyen érzés volt először fegyvert fogni a kezedben?

Szerintem négy-öt évvel ezelőtt lőttem először légpuskával az egyik rokonomnál, aki Magyarországon él, és van engedélye ilyen fegyverre. Akkor nagyon beleéltem magam, bár kölyökfejjel úgy fogtam fel, mintha játékban lennék. Most már sokkal komolyabban veszem, sokat segít, hogy tanulok is róluk. Megértettem, hogy ezek a fegyverek nem olyanok, mint amiket falunapokon lehet vásárolni a játékos bódéknál, nem csak sima kék foltokat okoznak, hanem veszélyes sebeket is, rosszabb esetben akár halált. Én már biztosan nem adnék olyan fiatal gyerek kezébe fegyvert, mint amilyen én is voltam, az első élménynél. Nem vagyok a videójátékok ellen, sőt. Ám úgy gondolom, hogy nagyon sok gyerek az én generációmból (és nem csak) túlságosan is beleéli magát ezekbe a játékokba, és sokszor összekeverik a fikciót a valósággal. Nemrég olvastam, hogy Amerikában két fiatal srác kiugrott a negyedikről, mert úgy gondolták, hogy majd újjászületnek. Muszáj megemlítenem, hogy 12-13 évesekről volt szó, tehát abban a korban voltak, amikor az átlag már elvan felügyelet nélkül is, gondoskodni tud magáról, jobb esetben van egy határozott véleménye az életről, és ismer néhány határt, ha nem is az összeset.

Szóval szerinted a videójátékok károsak a fiatalok számára?

Részben. Azok számára veszélyes, akik túlságosan beleélik magukat, akiket képes teljesen magába szippantani egy játék, úgy, hogy teljesen megfeledkeznek a való világról. Vannak viszont olyanok (köztük én is), akik csak kedvtelésből játszanak, akiknek a videójátékozás csak egy közös program a haverokkal. Nekem fejlesztette a reakcióidőmet a sok stratégiai játék, jobban odafigyelek a részletekre, ám a képernyő rontott a látásomon.

Befejezted az első évedet a gimnáziumban. Miket tanultál eddig?

Alap és elméleti dolgokat leginkább. Jogot és hadtörténelmet, gyakorlatban pedig az alaki felkészítést, ami abban merül ki, hogy hogyan kell állni bizonyos helyzetekben (menetelés, tisztelgés). A katonasággal kapcsolatos tanórák mellett ugyanúgy tanulok irodalmat, matekot, fizikát, mint mások, hiszen nekem is majd le kell érettségiznem néhány év múlva.

Miben érzed gyengének magad?

Lehet büszkén hangzik, de abszolút semmiben. Szerintem azon a szinten vagyok úgy tudás, mint tapasztalat terén, ahol ebben a korban lennem kell. A tanulmányaimon tudnék igazából fejleszteni, máskülönben sikerül azt hoznom, amit elvárnak tőlünk.

Nem voltál különc a csapatban, amiért Romániából érkeztél?

Nem, sőt kifejezetten szeretik, ha valaki Erdélyből jön, és ez részben azért van, mert az iskolánk névadója a székely hadosztály parancsnoka is volt egy időben.

Eléggé férfias hivatás ez, mégis az lenne a kérdésem, hogy vannak-e az osztályodban lányok?

Jelenleg három lány van az osztályomban, de más évfolyamokban is vannak néhányan.  A legtöbb feladatot ők is, hozzánk hasonlóan kell teljesítsék, vannak esetek viszont, amikor alacsonyabbak az elvárások velük szemben.

Mik a terveid gimnázium után?

Tiszti főiskolára szeretnék menni, aztán pedig önkéntesként/szerződésesként bevonulni a seregbe.

Hogyan látod magad a jövőben?

Hát, kezdő hadnagyként szívesen képzelem el magam, ez attól függ, mennyire vagyok kitartó, mennyire teszem oda magam, és hogy valójában mennyire szeretnék katona lenni. Mindenképp tervezek kimenni misszóba, de itthon – azaz Magyarországon – is szeretnék élni.