Simonfi Zsuzsánna hosszú utat tett meg a sport gyűlöletétől a maratonig. A szovátai lány betegség miatt „szakított” mindenféle sporttal, aztán később fogadásból futni kezdett, utcai kocogóként akkoriban még szokatlan jelenségnek számított a kisvárosban. Ma Marosvásárhelyen egyetemista, gyógytornásznak készül, és hetente 80-90 kilométert is lefut.

– Honnan ered a futás iránti szenvedélyed?

– Kiskoromban igazi örökmozgó voltam, de sajnos később lett egy komoly mandulaműtétem, és miután kivették a mandulámat, az ízületeim nagyon legyengültek. Minden sportot abba kellett hagynom, meg is utáltam a testmozgást, gyűlöltem a tornaórákat, és a tanárral sem ápoltam túl fényes viszonyt. Ő azonban nem hagyta, hogy tétlenkedjek az óráin. Észrevette, hogy hátgerincferdülés is fenyeget, ezért mozgásra kötelezett, így újra elkezdtem tornázni, minden nap másfél órát azzal töltöttem, hogy helyrehozzam a hátamat. Egyszer aztán a tanárral fogadtam, hogy Szovátán a tavaszi futóversenyre (4,2 km) elviszem az összes lányt. Ez volt életem első futása, végigsétáltam, szenvedtem, utáltam. Mégis, amikor beértem a célba, az leírhatatlan élmény volt. Elhatároztam, hogy következő évben felkészülök rendesen, és újra indulok a megmérettetésen. Itt kezdődött minden.

– Eleinte hogyan edzettél, hogy formába hozd magad? Mekkora távokat tettél meg kezdőként?

– Amikor elkezdtem, itthon nagyon kevesen futottak, akkoriban egy személyről tudtam, aki évek óta kocog, bolondságnak tartották az emberek. Szováta kicsi város, minden, ami új, furcsaságnak számít. Akkoriban féltem attól, nehogy meglássanak az emberek, ezért anyukámmal kisétáltunk a közeli mezőre, ő gyógynövényeket szedett, én meg szaladtam. Eleinte 500 méter sem ment egyhuzamban, egy hónapba telt, amíg sikerült a 4 km. Ezután arra gondoltam, hogy miért is ne futhatnám le ezeket a távokat az utakon. Nagy bátorságnak számított, hogy sportos felszerelésben megindultam Szováta utcáin. Mindenki kinevetett, megszólt. „Ki kerget?” „Fogyókúrázol?” Ilyen kérdésekkel „kedveskedtek”. Szerencsére a világ változik, és manapság már nem néznek meg az emberek, sőt Szovátán egyre több fiatal kezdett el hasonlóan mozogni.

– Régóta futsz már. Naponta mennyi időt szánsz erre,  milyen távokat teszel meg?

– Igen, a futás már hat éve része az életemnek. Került egy nagyon jó lelki futótársam, akit szintén hasonló szenvedély köt a futáshoz. Vele együtt kezdtem el fejlődni, hiszen ő nagyon jó futó. Ma már heti hat alkalommal futok, napi másfél órát, hétvégén két órát. Amikor nem küzdök sérüléssel, ez heti 80-90 km.

– Maratonokon is vettél már részt.

– 17 éves voltam az első maratonomon, addig 25 km volt a leghosszabb távom. A maraton 42 kilométer, fel sem fogtam, mit csinálok, a futótársam biztatására belevágtam. Ő hitt abban, hogy meg tudom csinálni. Aszfalton, 35 fokban futottam le a versenyt, közel 5 óra alatt. Fájt, de örömömben sírtam. Ma már nem érzek akkora terhet, mint az első maratonomnál, hiszen idővel megszokta a testem ezeket a hosszabb távokat is. A legjobb maratoni időm 3:43:50, ami amatőr szint, viszont óriási öröm számomra. Másfél éve leszaladtam az első maraton feletti távom, 53 km-t terepen, ami szintén hatalmas boldogság. Hogy miért szeretek ekkora távokat futni? Mert ezalatt csak én vagyok és a futás. Amíg szaladsz, eljuthatsz olyan helyekre, ahol még sosem jártál, a szíved, a lelked, gondolataid legmélyére. Nincsenek többé álarcok, megismered önmagad.

– Versenyszerűen is futottál már?

– Számomra a versenyek az edzéseim megünneplését jelentik, igazi buli. Igazi öröm ismeretlen környezetben, többnyire terepen, erdőn, hegyeken szaladni, eljutni olyan helyekre a két lábammal, amit talán sosem fedeznék fel, ha nem futnék. Csodálatos megtapasztalni, hogy egy futóversenyen minden résztvevő egyforma, hiszen mindenki olyan elvetemült, mint te magad, mindenki előtt a célszalag lobog. Együtt vagyunk, mindenkinek ugyanazt a nehézséget kell leküzdenie. Ezek a versenyek mindig új barátságokat szülnek. Szoktam dobogóra is kerülni, a kategóriámban elég gyakran érek el helyezéseket, de amatőr futó vagyok, nem tartozom a gyorsak közé. Jelenleg 50 érmem van, amit futás által szereztem. Az egyik legnagyobb büszkeségem a 2019-es Tatai Nemzetközi Minimaratonon elért első helyezésem a kategóriámon belül, de fontos számomra a 2017-es Harghita Trailen-en elért első helyezésem is, amit szintén a kategóriámban szereztem meg.

– Mint mindennek, a szaladásnak is van rossz oldala. Milyen nehézségekkel szembesülsz?

– Számomra a futás egyetlen rossz oldala, ha nem futhatok. Ez többnyire sérülések miatt van. Nagyon nehéz türelmesen kivárni a felépülést, nem szeretek nem futni, és sokszor sérülten is szaladok, ezért elhúzódik a gyógyulás.

– Aerobikozol is.

– Ezt nevezném a futás előszobájának. Lassan tíz éve, hogy némi szünet után újra elkezdtem mozogni. Előtérbe kerültek a Rubint Réka DVD-k, így kezdtem el újra megszeretni a sportolást. Ma már a futás van az első helyen az életemben, viszont mellette igyekszem nem elhanyagolni a különböző izomcsoportok megerősítését sem. A törzs izmai, a hasizom, de még a felsőtest is rendkívül fontos szerepet játszanak futás alatt, erre nagyon jó az aerobik.

– Milyen terveid vannak?

– Az, hogy minél tovább tudjam élvezni a futást, a sérülések elkerülése, és persze szeretnék fejlődni is. Most új szenvedélyem az erdei futás, viszont akarok majd egy saját aerobikcsapatot is, arra mindig is vágytam.

– Mit javasolnál azoknak, akik bele szeretnének kezdeni a futásba, de félnek?

– Senki se várja, hogy már első alkalommal le tud futni 10 km-t. Ilyen is van, de ez nagyon ritka, ők erre születtek. Viszont többnyire nagyon nehéz a kezdet, inkább okoz szenvedést, mint örömet. Az a tanácsom, hogy adj egy kis időt a futásnak, néhány hónapot, akard megismerni, engedd, hogy a szívedbe költözzön, és egyszer csak észreveszed, hogy közben elfelejted, hogy futsz. Az lesz az a pillanat, amikor rájössz, hogy beleszerettél a futásba. A futás jelenti a szabadságot és a boldogságot, igazi minőségi időtöltés, ami a test és a lélek gyógyulását is szolgálja.