Pap Miki útja matek–infótól a teológiáig

A tavalyi papíros-nyilatkozatos karanténidőszak rendesen rányomta bélyegét az egyetemisták életére. Sokan örültek neki, hiszen így még többet aludhattak, mások pedig a bezártság hatására elkezdték átértékelni az életüket. Így volt ezzel Pap Miki is, aki néhány hét online oktatás után arra jött rá, hogy rossz úton halad, és sürgősen változtatnia kell. Most ismét elsőéves, de nem matekon, hanem teológián, ennél nagyobb mosoly az arcán pedig nem is lehetne, bár tavaly március óta a járványhelyzet csak fokozódott.

– Mesélj az egy évvel ezelőtti időszakról. Milyen volt akkor az életed?

– A pandémia kezdetekor elsőéves voltam matek szakon, az online oktatás pedig hihetetlenül szörnyű volt számomra: sem figyelni, sem követni és megérteni nem tudtam a tanárokat. Akkor még az volt a tervem, hogy a későbbiekben az infós vonalat viszem tovább, ám a hirtelen jött váltástól a tananyag nehézsége miatt néhány héttel a vírushelyzet kezdete után az online órákra sem volt lélekenergiám bejelentkezni, rövid időn belül ott is hagytam a szakot.

– Mennyire befolyásolta a döntésedet a karantén?

– Valamilyen szinten közrejátszott, ugyanis ha sikerül megmaradnom az infós vonalon, akkor számba vettem volna a gazdasági informatikát, hogy a következő tanévet már hozzám közelebb álló szakon folytassam. Egy darabig még csak nem is gondoltam arra, hogy végül a teológia mellett döntök.

– Mégis a teológián kötöttél ki. Hogyan történt?

– Ennek nagyon érdekes múltja van. Az egyházmegyei ifjúsági táborban volt az első bizonyságtételem, ahol nagy tömeg előtt kellett beszélnem arról, mit jelent nekem Isten és a saját hitem, milyen élményeim vannak ilyen téren. Ez a mozzanat akkora hatással volt rám, hogy elkezdtem az itthoni gyülekezetben és az ifiközösségben is ilyen formában szolgálni. Szinte minden alkalommal kaptam az itthoniaktól egy-egy szép szót, dicséretet, volt, aki ezzel kapcsolatban még az utcán is megállított, csak hogy elmondja, mennyire mélyen érintették őt a gondolataim, és a legtöbben azzal zárták, hogy remélik, a későbbiekben a teológiát választom majd, mert az a nekem való hivatás, ebben egészen ki tudok majd teljesedni. Addig mondták ezt, amíg ráuntam; annak idején egyáltalán nem tudtam elképzelni magam lelkipásztorként. Belegondoltam a nehézségeibe, és azt mondtam: biztos nem fog tetszeni, főleg a sok idegen nyelv miatt (héber, görög, latin), hiszen én világéletemben reálos voltam, hamar beletörne a bicskám már az első félévben. Érettségi után inkább a matek és az infó mellett döntöttem, ez a kettő érdekelt még. Az aktuális helyzet miatt viszont úgy éreztem, az egész csak idő- és pénzpazarlás, el kellett gondolkodnom azon, hogy biztos jó irányba halad-e az életem vagy sem. Ez viszont még nem az a pont volt, amikor a teológia mellett köteleztem el magam, sőt. Kicsit később, egy istentisztelet alkalmával olyan prédikációt hallgattam, ami azt az érzést váltotta ki belőlem, amitől már biztosra tudtam, hova kell beküldenem a felvételi papírokat. Végső soron ez elhívás volt, elkezdtem apró jelként gondolni az ismerősök bátorító szavaira, és úgy éreztem, rajtam ez nem múlik, adok neki egy esélyt.

– Mit jelent számodra Isten és a saját hited?

– Apa, barát, bizalmas, megváltó, példakép, de nem csak. Nehéz lenne szavakba önteni, talán pont azért, mert Istent nem lehet körülírni egy vagy néhány szóval, inkább elmesélek egy-két történetet.

Amikor a matematika szakra jelentkeztem, Isten nem igazán támogatott, ma úgy hiszem, azért, mert nem ott volt a helyem, és tudta, nem fogom szeretni. Ő mást szeretett volna velem, mégsem erőltette rám az Ő akaratát, hagyott egy lehetőséget, hogy ha mindenáron a saját fejem után akarok menni, akkor menjek, majd tanulok a saját hibámból. Közben egy percig sem hagyott el, elém hozott egy lakhatási lehetőséget, ahol keresztény fiatalokkal élhettem együtt, akik segítettek és támogattak, ha szükségem volt rá. Erre nekem különösen szükségem volt, mert elég naiv vagyok, és távol kerülhettem volna Istentől, ha ez nem így történik, akkor pedig ki tudja, hol lennék. Itt Isten mint apa/atya mutatkozott meg, aki bár tudja, hogy fia butaságra készül, de nem állíthatja meg, ezért támogatja, ahol tudja, de nem engedi el a kezét, hogy ne vesszen el.

Máskor mint maga a szeretet és megbocsátás jelent meg előttem, amikor a bűneim miatt távol kerültem tőle, és vágytam volna vissza hozzá, de nem tudtam, mit tegyek. Akkor ő lépett először, és egy olyan igét hozott elém ifin/bibliaolvasás alkalmával vagy egyszerűen csak egy személy által, ami hozzám szólt és megfogott, vagy előfordult, hogy ugyanilyen eszközökkel a figyelmemet is neki kellett felhívnia arra, hogy rossz irányba tart az életem. Nem szeszélyből döntöttem végül a teológia mellett, hanem azért, mert ezt a szeretetet, amit megtapasztaltam tőle, másokhoz is el akarom juttatni, mert én hiszem, és a környezetemben is egyre inkább azt látom, hogy mindenkinek szüksége van rá.

– Milyen volt a felvételi?

– Nagyon szerencsés vagyok, mivel a felvételi pont arra az időszakra esett, amikor szigorításokkal ugyan, de lehetett szervezni ilyen-olyan alacsony létszámú rendezvényeket, így ugyanúgy megtartották az előfelvételi tábort, ahogy eddig is tették. Szokatlan volt ugyan, hogy szinte minden percben kezet kellett fertőtleníteni és a maszk is állandóan rajtunk volt, ennek ellenére nagyon jól telt, minden úgy történt, ahogy kellett: csapatösszerázó, illetve ismerkedős játékokat szerveztek a jelenlegi és a jövendőbeli évfolyamoknak, utána pedig megtartották a vizsgákat is, egyik nap a kátét és az éneket, másnap pedig a bibliaismeretet.

– A ti karotok/egyetemetek volt az egyik, ahol offline kezdték meg az idei tanévet. Ez hogyan történt?

– A megfelelő távolságot betartva rendezték el az asztalokat, székeket a tantermekben, és maszkban ültük végig az összes tanórát. Kellemetlen volt ugyan, de nagyon örülök, hogy bizonyos ideig, még ha ebben a formában is, de sikerült bejárnunk az egyetemre. Nagyjából négy héttel később jöttünk haza, amikor először került Kolozsvár vörös zónába. Sajnos az online oktatás során ugyanúgy jelentkezett az előző évben megtapasztalt figyelmetlenségem, fáradékonyságom. A legrosszabb az, hogy nem kommunikálunk úgy az évfolyamtársakkal, ahogyan addig tettük – éppen emiatt döntöttek a tanárok úgy, hogy kiharcolják a face to face órákat, hiszen a teológia egyik legfontosabb alappillére a színes, erős közösségi élet. Ugyan a létszámkorlátozás miatt nagyon sok programot így sem sikerült megtartani, mégis, amit lehetett, azt megejtettük, és ez nagyon sokat hozzáadott az egyetemi élményünkhöz.

Isteni gondviselés az is, hogy a második félévben minden kar maga dönthette el, hogy online, hibrid vagy offline oktatásban folytatja tovább, a mi karunk pedig az offline változatott választotta, emiatt az elmúlt néhány hetet sikerült ismét Kolozsváron, az egyetem falain belül, a közösségben töltenünk.

– Mennyiben változtatott meg téged ez az időszak?

– Tavaly ilyenkor igazából még örültem is, hogy haza kellett jönni, mivel egyrészt nem is éreztem jól magam, másrészt nagyon hamar vissza tudtam kapcsolódni az itthoni baráti és ifis társaságba. Sok mindent sikerült pontra tennem magamban, és kicsit változtattam is az életmódomon, ami abban merül ki, hogy gyakrabban járok edzeni, komolyabban veszem a tanulást is. A karantén megtanított értékelni a közösséggel eltöltött időt, hiszen régebben előfordult, hogy egy-egy bibliaóra vagy játékest azért maradt ki, mert éppen nem volt hozzá kedvem, most pedig egy-egy zoomos ifiestnek is örülünk.

– Mennyire nyomja rá a vírus a közösség életére a bélyegét?

– Az órákra a jelenlegi felállásban nem teljesen, de a közösségi életre mindenképpen hatással van. Az egyetem nagyon sok önkéntes projektben vesz részt, első évben ilyen a diakónia, felsőbb években pedig látás- és hallássérült missziók, emellett a hajléktalanokat is szoktuk segíteni. Ezek a helyzet miatt elmaradnak, hiszen legfőképpen idős embereket látogatnánk és segítenénk, ők pedig a legveszélyeztetettebbek. A lelkesedésünk viszont töretlen, igyekszünk kisebb társasesteket tartani, ezzel is visszahozva a világhoz való kedvünket és a reményünket.