Másodéves film-fotó szakosok egyedi fényképeit tekinthetik meg az érdeklődők február közepéig Magyarország kolozsvári főkonzulátusa rendezvénytermében. A kiállítást a 19. században élt kolozsvári fotóművész, Szathmári Pap Károly születésnapján – amely 2011 óta a romániai fotóművészet napja – nyitották meg az ország első művészfotósának méltatásával. A kiállításmegnyitón a diákokat faggattuk a fényképezéshez fűződő viszonyukról.

Egyszerű házi feladatnak indult, kiállítás lett az eredménye. „Csibi tanár úr (Csibi László – szerk. megj.) azt mondta, fogjuk meg a kameránkat, menjünk ki, és fotózzunk le mindent, ami elénk kerül” – ecsetelték a diákok, amikor a képek egy részének a létrejöttéről érdeklődtünk.

„Amit a fényképezés terén nem tudok megunni, az egyelőre a lakodalmak. Emellett szeretem a street fotózást, valamint állatokról is szívesen készítek képeket, de azokat csak olyankor, ha elmegyek valamerre, nagyon jól érzem magam és viszem a kamerát. A felszerelésem nem szoktam mindenhova magammal hordani, mert csak pluszteher és nem azért megyek, hogy most mindent lefényképezzek. Először élvezni szeretném a pillanatokat, és majd csak a második alkalommal örökítem meg” – osztotta meg velünk Nagy Feró másodéves egyetemista, akinek alkotása a magyarországi Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE) Tehetségkutató Diákmédia Pályázatán harmadik helyezést ért el fotó kategóriában.

A képeken érzékelhető, hogy mindegyiküknek más és más stílusa van, igyekeznek kreativitásukból, egyediségükből kihozni a maximumot. Bár mindegyikük fiatal, szárnyait bontogató művész, teljesen másképp vélekednek a szenvedélyükről. Feró az a típus, akinek elsődleges a momentum megélése, majd csak azután fotóz, ha úgy érzi, azt tényleg rögzítenie kell. Csoporttársa, Csont Orsi viszont teljesen másképp látja a helyzetet. „Szeretem megörökíteni a pillanatot, az örökké élni fog. Szeretem, hogy valami olyat csinálhatok, ami valamilyen szinten maradandó. A fotózáskor igazából az volt számomra a prioritás, hogy határidőre legyen meg a kép. Voltak különböző tematikák, például fény, mozgás, felület, többnyire ezekben gondolkodtam. Az egyik felvétel úgy készült, hogy mentem hazafelé a Hajnal negyedben, köd volt és jó fények. Azon agyaltam, hogy miért ne fotózhatnék most? Ott van nálam a gép, miért ne vegyem elő!”

A spontán fotók híve Geiger Edi is, aki bár hosszasan agyal egy-egy témán, mégis a legváratlanabb pillanatokban viszi elé az élet az ötleteket. „Azt a feladatot kaptuk az első órákon, hogy jöjjünk ki és fényképezzünk Kolozsváron szerteszét. Épp egy esős napot fogtam ki. Két ember sétált el előttem egy esernyővel, s pont úgy volt beállítva a kamerám, hogy gyorsan le tudtam őket fotózni. Ez az egyik kép, aminek a legjobban örvendek. Van még egy, amit tavaly valamikor március környékén készítettünk kint a parkban a haverokkal. Észrevettem egy lépcsőn ülő embert. Azt gondoltam, hmmm, lehet, hogy szép kompozíció lesz, gyere, csináljak róla egy képet. Valamiért rosszul volt beállítva a gépem és alulexponált lett a végeredmény. Az alak csak árnyékként látszott, de meglepődtem, milyen jól sikerült. Úgy érzem, ahhoz, hogy jó képet tudj készíteni, szinte egyfeszt nálad kell hogy legyen a kamera, mert soha nem tudhatod, mikor, merre, honnan süt a nap, mikor kapsz el egy embert, aki valami érdekeset fog csinálni.”

Nagy Ferenc Iván: Textúra

Fotó: Geiger Edi

Fotó: Geiger Edi

Fotó: Geiger Edi

Fotó: Csont Orsi

Fotó: Csont Orsi