The Wonderful Story of Henry Sugar

A The Wonderful Story of Henry Sugar című rövidfilm idén szeptember végén debütált a Netflixen rövidfilmgyűjtemény részeként, amelyet Roald Dahl novellái alapján Wes Anderson vitt a filmvászonra, azaz ez esetben a képernyőkre. A filmek esztétikai és hangulati hasonlósága mellett nagyrészt ugyanazzal a színészi gárdával operálnak, Benedict Cumberbatch, a film főszereplője például a filmgyűjtemény másik részében, a Poison című alkotásban is főszerepet játszik, ahogy a Roald Dahlt megszemélyesítő mindentudó narrátor szerepében feltűnő Ralph Fiennes is mind a négy rövidfilmben jelen van. A játékidő 37 perc, ezzel pedig a sorozat leghosszabb filmje. 

A történet Henry Sugarról, a gazdag, szerencsejáték-függő férfiról szól, aki orvosi jelentést  talál egy páciensről, aki úgy hivatkozott magára, hogy „az ember, aki a szemei nélkül is lát”. Henry Sugar eleinte szkeptikus, aztán a jelentést tovább tanulmányozva elhatározza, hogy megtanulja ő is irányítani ezt a képességet és öncélúan, a szerencsejátékokban való nyerészkedésre használja fel. Eközben azonban megváltozik a világról alkotott képe, az önuralom és az önreflexió, amit a csukott szemmel látás tevékenységéhez tanúsítania kell, más emberré formálja. Végül pedig hatalmas összeget gyűjt össze és képességét a társadalom előnyére fordítva, iskolákat és kórházakat hoz létre és üzemeltet egész hátralévő életében. 

A történet két fő részből áll össze, keretes szerkezetű, az orvosi jelentés ugyanakkor helyet ad egy beágyazott narratívának, történetnek a történetben, ennek a főszereplői Dev Patel és Ben Kingsley. A másodlagos történet előrevetíti a fő történetszálat, kiegészíti, motiválja azt. 

A film a Wes Anderson által korábban is képviselt esztétikával dolgozik. A színválasztások, a szimmetria, a letisztult beállítások mind-mind a jól ismert és közkedvelt stílust képviselik, amellyel Wes Anderson filmjeiben találkozni szoktunk. A színhasználat, mint a legtöbb Anderson-filmben, itt is kifejező. A domináns színek, meglepő módon itt az alapszínek, a piros, a sárga és a kék, illetve ezek árnyalatai. Ahogy a Grand Budapest Hotelben a rózsaszín-fehér színkombináció, a Fantastic Mr. Foxban pedig a barna-narancssárga volt jellemző, Anderson a film karakterét úgy alkotta meg, hogy a színek illeszkedve a tartalomhoz többletértéket tudjanak kölcsönözni annak. 

A film egyedisége a narrátori szerepben rejlik, amelyet Benedict Cumberbatch és Ralph Fiennes felváltva alakítanak, Roald Dahl szerepét megtestesítve. Ez az eszköz hol egyszerű narrátorként, hol pedig drámai leírásokkal kiegészülve kíséri végig a filmet és irányítja a cselekményt. A Wes Anderson-i humor esztétikájába olyan természetesen illeszkedik ez a narrátori szerep, a karakterek komikumát csak fokozza, amikor látszólag utasításokat adnak, leírják az egyértelmű történéseket, vagy a hallgatósághoz kitekintve reagálnak egy-egy helyzetre.

A film üzenete az önzetlenség mint jellemvonás hangsúlyozása, ennek megvalósítására pedig a humor mellett olyan eszközöket is használ, mint a karakterek jellemének eltúlzása, és az egzisztenciális krízisből való kievickélés követte teljes nyugalmi állapot bemutatása. A karakter jellemfejlődését fokozatosan, motivációival és okaival alátámasztva jeleníti meg. A színhasználat is ezt a fejlődéstörténetet vizualizálja a kék-sárga komplementer színpárossal, a szereplő két különböző tudatállapotát szimbolizálva. Ahogy a szerencsejáték is mint motívum, a negatív aspektusok pozitív szemléletmódjára hívja fel a figyelmet, ami a film során végig a piros színnel társul. 

A film másik érdekessége, hogy egyáltalán nem él az auditív művészi eszközökkel, nincs filmzene, háttérdallam, csak hang-effektek. Ezzel feltehetőleg a film irodalmi jellegét idézik meg, ugyanis a zenét folyamatos narráció helyettesíti. 

Ha valaki szereti Wes Andersont, nem fog csalódni a The Wonderful Story of Henry Sugarben sem. Ugyanakkor a film sok szempontból újított, új eszközökkel, megoldásokkal operál, amelyek bár eddig nem szerepeltek Anderson filmjeiben, mégis ismerősnek hathatnak esztétikájuk és homogén jellegük miatt. Ráadásul, ha tetszik, akkor három másik, több aspektusban is hasonló rövidfilmmel lehet folytatni.