Mindenkinek van egy hobbija, ami kiegészíti az életét. Egyeseknek az olvasás, másoknak a zenélés, nekem pedig a lovaglás. Kicsi korom óta csodálom a lovakat, hiszen egyáltalán nem apró állatok, mégis olyan szelídek. Azt hiszem, legfőképpen a szemük varázsolt el, tekintetük egy ismeretlen világot rejt.

Alig voltam ötéves, amikor egy állatorvos felültetett egy kancára. Akkor valami elindult bennem, azóta sem tudom, hogy mi, de a fejembe vettem, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. Tizenegy évesen elmentem egy lovardába, lovagolni tanulni. Soha nem fogom elfelejteni az első edzőmet, aki megtanította nekem az alapokat. Ezen a helyen tapasztaltam meg azt is, hogy a lovaglás és a lovon ülés között igenis különbség van. Sajnos a mai napig rengeteg olyan emberrel találkozom, aki ezt nem érti, sőt olyanok is vannak, akik szerint mi csak ülünk a lovon, de igazából nem csinálunk semmit. Külső szemmel mindenre könnyű azt mondani, hogy ezt bárki meg tudja csinálni. A legtöbben viszont, amikor oda jutnak, hogy kipróbálják, rájönnek, hogy tévedtek. Három év után klubot váltottam és ennek köszönhetően két szezon erejéig betekintést nyerhettem a versenyzés világába. Megfigyeltem, hogy a romániai díjugratók nincsenek sokan, így olyanok, mint egy nagy család. Ennek is megvan a maga szépsége. Bár sok stresszel és felkészüléssel jár, de az érzés, amikor lejár a próba, meghallod a neved és felkérnek, hogy vegyél részt a tiszteletkörön, miközben a háttérben a Stand up for the champions megy, mindenért kárpótol. Nyertetek! Együttes erővel elértetek valamit. Az érettségi miatt abba kellett hagynom a versenyzést, de részben nem bánom. Ennek köszönhetően megismerkedtem jelenlegi edzőimmel, akikről most már elmondhatom, hogy a pótszüleim is. Bár itt Kolozsváron találkoztam velük először, kis időre rá Szebenbe költöztek. Amikor időm engedi, elutazom hozzájuk, hogy lovagolhassak és együtt lehessek velük. Pár hónapja elkezdtem lovasedzőként is dolgozni, amivel szintén régi álmom vált valóra.

Számomra ez a sport már nem csak hobbi, az életem részévé vált, hiszen ezáltal kaptam egy családot, lett munkám… ez egy végtelenségig tartó csoda. A személyiségemet is befolyásolta, hiszen kitartásra, bátorságra, együttműködésre és alázatra tanított. Ezeknek az állatoknak a segítségével megtaláltam azt, ami igazán ki tud kapcsolni és boldoggá tesz, ezért pedig soha nem lehetek elég hálás.