Joggal tölthet el a büszkeség, ha a Saul fia fogadtatására vagy a velejéig hátborzongató Post Mortemre, az első igazi magyar horrorra gondolunk. Nekem viszont a magyar film nem igazán a velem egyidős vagy nálam fiatalabb alkotásokat jelenti, nem a nemzetközi díjakkal elhalmozott, kritikákkal illetett műveket. Számomra a magyar film a múlt század eleji fekete-fehér mozgókép. S mert április 30-án volt a magyar film napja, a kevésbé közismert ünnep tiszteletére álljon itt egy bevallottan szubjektív válogatás öt régi magyar filmmel, amelyeket szerintem mindenképpen érdemes megnézni egy nyugodt vasárnap délután.

A kölcsönkért kastély (1937, rendező Vajda László)

Nehéz a szegénynek, nehéz a gazdagnak, de a legnehezebb, ha a vagyon gátol a szerelemben – tudjuk meg a filmből. Ilyen helyzetben nagy haszna lehet a rokonságnak, egyiknek a jelenléte, másiknak a távolléte segít. Vajda László filmje könnyed, fordulatos és mulattató, látunk benne nagyvárost és tanyát, vonatot és szekeret, anya-lánya, apa-lánya, apa-fia kapcsolatot, viszályt és kötelékeket a Gruber és Koltay családban, szerelmet, szerenádot, oroszlánt, disznókat és sertéseket vegyesen. A film bemutatja, hogy a pénz nem tényező az ember boldogságában, mindegy, hogy sokat vagy keveset birtoklunk. A kölcsönkért kastélyban Kabos Gyula, Turay Ida, Tolnay Klári és Ráday Imre jut a legnagyobb szerephez, de a két Koltay testvért alakító Vaszary Piriről és Rajnai Gáborról sem feledkezhetünk meg.

Katyi (1942, rendező Ráthonyi Ákos)

Színház az egész világ, mondta Shakespeare és adaptálta életében Varga Kató (Tolnay Klári), a Katyi című film főszereplője. Egy félresikerült meghallgatás és maró kritika után a főhős ugyanis úgy dönt, bosszút áll az őt lenéző, semmibe vevő Geszti Péteren (Bilicsi Tivadar). A férfi ajtajánál hagyott gyermeket sajátjának vallva a házhoz szegődik, és felölti az életét elvetni kívánó, ugyanakkor komikus nincstelen parasztasszony alakját. Geszti addigi (szerelmi) élete a feje tetejére áll, miután befogadja Katyit, aki azt vallja magáról: nem a cipője csámpás, hanem a járása, azért szeretett belé az ura. Ez a film – az előzőhöz hasonlóan – vígjáték; számomra a legmulattatóbb mégis az volt, hogy az 1942-ben készített magyar filmben „cameót” láttam, amikor az egyik – amúgy a filmben szereplő – színész néhány perc erejéig önmagát alakítja.

Maga lesz a férjem (1937, rendező Gaál Béla)

Ha magyar lány nyélbe üthet egy házasságot amerikai fiúval, akkor bizony nem teketóriázik. Hiszen egy férfit nagyon könnyű hazugsággal megfogni. Megtartani ugyanabban a kitalált történetben azonban már nehéz feladat. Margit (Ágay Irén) olyannyira ragaszkodik a Hajmássy Miklós által alakított Bobbyhoz, hogy nem szégyell odaállítani dr. Dobokay Gábor (Jávor Pál) ügyvéd lakására, hogy közölje vele: egy hazugságnak köszönhetően ők férj és feleség. Értelemszerűen a hazugság, természetéhez híven, hosszú időn keresztül egyre bonyodalmasabb, követhetetlenebb lesz a beavatottak és a beavatatlanok számára, kitalálói, továbbvivői pedig nehezen bírják a súlyát. Ezt a filmet szerintem főleg a mellékszereplők miatt érdemes nézni, hiszen Kiss Manyi Veronikája, Csortos Gyula Szilvesztere vagy Kabos Gyula dr. Balog Elemér elmeorvosa nélkül az alkotás nem lenne ennyire szórakoztató.

Lovagias ügy (1937, rendező Székely István)

Egy pofon sosem csak pofon. Egy pofon megaláztatás, becsületsértés, bűn. Aki bűnt követ el, annak pedig – legjobb esetben lelkiismerete szerint – vezekelnie kell. Ezt teszi a filmben Milkó Pál (Ráday Imre), aki úgy akar anyagilag segíteni az általa megsértett Virág Andoron (Kabos Gyula), hogy beköltözik a családja kiadó szobájába, ellátja őket finom házi koszttal (a családja minden valószínűség szerint a disznóval egyidejűleg szardíniát is öl), és közben bujkál, ha a papa otthon van. A film azon túl, hogy megnevettet, hitelesen ábrázolja a kor erkölcsét, megmutatja, mennyit ér a becsület, és mit jelent, ha valaki a miénkben kárt tesz.

Meseautó (1934, rendező Gaál Béla)

Az örök klasszikus. Kétlem, hogy lenne olyan magyar ember, aki ne hallotta volna az említett film dalát, ne látta volna az eredeti művet vagy a 2000-ben készült feldolgozást. Részemről ragaszkodom a múlt századi verzióhoz, vallva, hogy Kabos a valaha volt legjobb magyar vígjátékszereplő. A filmnek meg elég oka van híresnek lenni fogyasztói körében: a mű sztárja a Horch 780-as autó, amelyet nem tudna megengedni magának Kovács Vera (Perczel Zita) kisasszony havi nyolcvanért az irattárból. Szerencséjére a főnöke, a hírhedt nőcsábász, Szűcs János vezérigazgató (Törzs Jenő) megveszi a járművet, elhitetve a naiv lánnyal, hogy az a szalon ajándéka, ő pedig sofőrnek szegődik mellé. Adott tehát a tehetős rosszfiú, aki a szerelemért jó útra tér, az ártó erők az irigy kollégák személyében, és a lány, aki bizonyos szinten kiválasztottnak számít a meseautójával és a karizmatikus férfi teljesen neki szentelt figyelmével. Klisés, de valljuk be, néha egy óra elcsépelt, de szórakoztató történet nem árt senkinek.