„Az utcán már nem úgy megyek, hogy bambulok előre és egy gépies mozdulattal teszem a lábaim egymás után, ezzel segítve a haladást, hanem felnézek, körülnézek, érdeklődéssel tekintek a világra."
Pop Tamás

Október elsején kezdetét vette számomra az egyetemen a második év. Mint minden dolognak megvan a jó és rossz oldala, úgy ennek a szakmának is. Szerintem a legnagyobb probléma az abból adódik, hogy nincs rendesen megfizetve. Őszintén engem nagyrészben ez ijeszt el ettől az újságírói pályától. Eddig már sok újságíróval találkoztam, beszélgettem, de egyiküktől sem hallottam soha azt, hogy ez igen, megéri, annyit keresek, amennyit ez a szakma megkövetel. Nem, ez egy illuzió. Külföldön lehet, meg van fizetve, de idehaza nem igazán. Mint elmondtam van jó és rossz oldala: pozitívumnak felhoznám azt, hogy ezen az egyetemen megtanulsz embernek lenni, cselekedni, szocializálódni, megnevelnek. Egy előadáson a tanárnő azt mondta nekünk, hogy ha újságíró vagy, akkor úgy kell viselkedned, mint egy újságíró. Ha az utcán járkálsz, ha a plázában vagy, vagy ha épp fogmosás közben posztolnál valamit, akkor is. Szükségelteti a tűrőhatár megnagyobbodását, a logikus gondolkodást és a megoldókészség hatékonyságát. Visszatérve…a másodév nem sokkal különbözik az elsőévtől. Jó, persze a tantárgyak változnak, de maga a szak nem változott stílusában, én viszont változtam. Az utcán már nem úgy megyek, hogy bambulok előre és egy gépies mozdulattal teszem a lábaim egymás után, ezzel segítve a haladást, hanem felnézek, körülnézek, érdeklődéssel tekintek a világra. Szerintem ez lesz az, amire azt mondom majd, hogy egy percet sem bántam. Nem bántam, hogy eltöltöttem három évet az egyetemen, mert ki tudtam fejleszteni a figyelés technikáját. Már a járásom is tudatos, tudom, merre járok, rengeteg ötletem van, amik húznak előre. Ha valaki elém állna, már nem megyek neki, és esek hátra, hanem fogom magam, és kikerülöm. Sokan azt mondják, hogy ha egyetemre jársz, megváltozik a világnézeted. És tudjátok mit? Tényleg megváltozott!