Interstellar kritika

Mi történik, amikor a filmrajongók író-rendező Ura és Megmentője előjön egy ambiciós, eredeti sci-fi filmmel? Hát, az, hogy az Inception egy lélegzetállító alkotás, de ez sem rossz. 

Mielőtt leég a házam egy nagy, denevér formájú lángfergeteg formájában, tisztázni szeretném azt, hogy Nolan “legrosszabb” filmjéről, a Dark Knight Risesről is a legtrágárabb dolog, ami mondható, hogy nem zseniális, mivel a gondjai nagy része az első két felvonásban felvezetett és mesterien kivitelezett apró elemeket egyszerűen nem tudta összerakni azzá a tökéletes lezárássá, amit azok éreztettek velünk, nézőkkel.

Finom előrejelzésem után jöjjön is, amit értékelnünk kell: A Földön egy mindent elsöprő porszerű anyag söpör keresztül, ami mind az embereket, mind a búzát, állatokat és a józan észt is magával viszi. Főszereplőnk, Cooper (McConaughey), a mindennapi családapa-űrhajópilóta-mérnök-farmer meg rejtélyes körülmények között egy utolsó, kétségbeesett, emberiségmentő küldetés közepén találja magát… csillagok között. Ettől a pillanattól kezdődően párhuzamosan követjük asztronautáink útját, illetve a földiek szenvedését, Cooper családján keresztül.

Volt azért egy kis vihar előtti csend is, ami Nolantől szokatlan, meghitt pillanatokban nyilvánult meg.

De akkor miről is szól a film: a főhős családja miatti mindenre képességéről, az emberi túlélés pszichológiájáról, a család/ szeretet fontosságáról, vagy a bolygónk esetleges tönkretételének következményéről?

Én erre a kérdésre egy igennel tudnék válaszolni, semmi többel. Ugyanis, ahogy említettem/ sejtettem az előbb, Nolan nem fél a tömörségtől. Ezért ügyesen generál abból a mindenki által relatívan ismert fizikai elméletből kétségbeeséshez vezető, illetve hihetetlen nyomást keltő történetszálat, majd az emberi túlélőösztönben rejtőző személyesség, önzőség is felkerül. Aztán ezeknek társadalmi vetülete is van, ami például a filmben megjelenő múlttagadó propagandában is látszik, aminek célja a nép irányítása, Meg na, igyatok egy shotot, amikor meghalljátok a “gravitáció” szócskát.

És, amíg ez a diverzitás nagy erőssége, mivel nem törekszik az egyszerűsítés-, vagy butításra, ebből fakad a film legnagyobb hibája is. Ugyanis, a már inkább pszeudo-tudományra alapozó történetrészek nem is kapnak elég kibontakozási időt, amikor taglalva is vannak, röhejesek. Nem is rajtuk van a hangsúly, mert csak eszközök egy számomra kétségbe vonható, érzésekkel kapcsolatos üzenet továbbítására, de attól még a harmadik felvonást eléggé lehúzták.

 Én is kb. így néztem a film közepén, mivel az a gyenge pont egy igen kiszámítható csavar formájában nyilvánult meg.

De igen, ez 10 gyenge perc és még ugyanannyi, amit a túl tiszta (és az internet szerint, tévesen, bonyolultnak kikiáltott) lezárás igényelt. A maradék két és fél óra miatt viszont reményt táplálok Hollywoodban. Hiszen egy részletesen kigondolt, mesterien forgatott és tökéletes zenei aláfestéssel rendelkező alkotásról van itt szó. Minden párbeszéd sornak megvan a funkciója, minden jelenet valamilyen hatást kelt és Hans Zimmer jelenléte visszafogottan, de mindig érezhető. És igen, azok a vizuális effektusok, társítva az operatőri munkával megérdemlik a következő 3 év Oscar trófeáit.

Ha meg Oscarról van szó, nem lepődnék meg, ha a Copper lányát alakító Jessica Chastain vagy már képernyőbeli félmeztelenséget nem vállaló McConaughey az idei jelöltlistán lenne. Ugyanígy, Michael Caine, Anne Hathaway, Casey Affleck és most álnevet használván, Datt Mamon sem voltak köpnivalók szerepeikben.

Ő meg Tars. Egy időnként hűtőmágnes kollekciónak, időnként bankautomatának kinéző szarkasztikus robot. TARS for President!

Legmeglepőbb ugyan a forgatókönyv volt. Nolan eddig is képes volt intelligens, idézhető és minőségi párbeszéd asztalra tételére, de most már érzelmeket is hihetően ábrázolt, illetve jellemben erős női karaktereket is írt. Ez pedig már egy nagy fejlődésre utal.

Szóval nem ez az a Hollywood-I mestermű, ami kell nekünk, de az, amit érdemlünk, és amihez hasonlókat még szívesen fogadunk. És imádkozzunk, hogy Ő ne engedje további Michael Bay-féle kísértésébe eséseinket.

Köszönöm az olvasóm figyelmét!