Nem tartozik a legnépszerűbb szakok közé a régészet, a Gyergyószentmiklóson született Csergő Zsófia mégis ezt választotta. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Kara régészet szakának másodéves diákjaként mára teljesen megszilárdult abbeli meggyőződésében, hogy jól választott. Zsófiával arról beszélgettünk, hogyan fogadták a döntését otthon, mi történik egy régészeti ásatáson, milyen veszélyekkel néznek szembe a régészek.

– Hogyan találkoztál a régészet szakkal?

– Egyetem előtt semmilyen konkrét formában nem találkoztam a régészet szakkal. Nem igazán voltak olyan élményeim, amelyek lehetőséget biztosítottak volna arra, hogy jobban belelássak ebbe a szakmába. Amikor pedig végzős voltam, és szakot kellett választanom, sokat gondolkodtam, mi az, ami annyira foglalkoztat, hogy talán a jövőben ebből éljek meg. A történelmet mindig is szerettem, viszont rájöttem, hogy annál jobban passzol a karakteremhez a régészet, amely egyszerre elméleti és gyakorlati tudományág. Így végül emellett döntöttem, és úgy érzem, az egyik legjobb választás volt.

– Hogyan reagáltak a szüleid, amikor elmondtad nekik, hogy mit szeretnél tanulni?

– Amikor otthon közöltem, hogy régészeten szeretnék továbbtanulni, édesanyám sírva fakadt, hogy ő nem szeretné, hogy Egyiptomba menjek. Aztán elmagyaráztam neki, nem kell Egyiptomba menni ahhoz, hogy valaki régész lehessen, itthon fogok maradni.

– Hogyan kell elképzelni a régészet szakot?

– A régészet nem olyan elvont dolog, ahogyan sokan gondolják. Alapjában véve a különböző korszakok leletanyagainak feltárásába és feldolgozásába vezet be. Az egésznek erős történelmi háttere van, és bár kapcsolódik a történelemtudományhoz, nem nevezném teljes mértékben történelemtudományi ágnak, sokkal inkább kulturális antropológiának. Például amikor megvizsgáljuk egy adott település működését adott korszakban, akkor nem feltétlenül az érdekel elsősorban, hogy az mikor történt, hanem sokkal inkább az, hogyan történt és miért történt úgy. Én a régészetet átmenetnek tartom a kulturális antropológia és a történelemtudomány között.

– Milyen régészeti korszak és téma érdekel leginkább?

– Korszakként elsősorban a középkor, a témát illetően pedig a temetőrégészet, sírfeltárások és minden, ami a vallással kapcsolatos.

– A nyáron részt vettél többek között Mikházán is egy ásatáson, ahol a Maros Megyei Múzeum munkatársai mellett budapesti, leideni, kölni és berlini régészek és régészhallgatók is dolgoztak.

– Tulajdonképpen három ásatáson voltam a nyár folyamán. A legelső ásatásunk Nagykároly mellett volt, egy bronzkori háznak a feltárásán vettünk részt. Ott első nap a kezünkbe nyomtak egy spaklit (fa- vagy műanyag nyéllel ellátott lapos kőművesszerszám – szerk. megj.), hogy tisztítsuk meg a felületet, és addig kellett tisztítsuk, amíg tökéletes nem lett. Volt olyan, hogy elsőre sikerült rendesen megcsinálni, de volt olyan is, hogy ötször kellett újrakezdjem. Ezeken a gyakorlatokon tapasztaltam meg valójában, hogy az elmélet semmit nem ér gyakorlat nélkül. Hiába tudom elméletben, hogyan kell megfogni azt a spaklit, ha gyakorlatban nem tudom alkalmazni. A második ásatás Mikházán volt, ahol egy római castrum (a római korban a katonai tábort jelentette – szerk. megj.) feltárásán vettünk részt. Itt jobban bele tudtam mélyülni a dolgokba. Minden ásatásnak saját rendszere van, mindenhol máshogy zajlik a feltárás, mindenhol más a procedúra. Ezt csak terepen láthatjuk és tapasztaljuk meg igazából. Máshogy dokumentálnak egy tömegsírt és máshogy egy bronzkori tellt (ház – szerk. megj.). A harmadik magyarországi ásatás volt, ahol a mohácsi csata másnapján kivégzett hadifoglyok tömegsírját tárták fel.

– Hogyan láttok neki a munkának? Milyen lépésekből áll?

– Ez az ásatástól is függ: más a mentőásatás és más a tanásatás. A tanásatásnál van idő megszervezni a lépéseket, nem a kapkodásról szól. A legfontosabb lépés a szakirodalom és a dokumentumok átnézése, hogy alá tudják majd támasztani, hogy azon a bizonyos helyszínen van valami, mert írnak róla. A mentőásatásnál az a lényeg, hogy minél rövidebb idő alatt haladjon a munka és minél gyorsabban dokumentálják a dolgokat. (Mentőásatásra különféle építkezési munkálatok alkalmával véletlenül előkerült leletek esetében van szükség. – szerk. megj.)

– Mi alapján raktok össze egy csontvázat? Hogyan kell vigyázni rájuk, hogy ne sérüljenek?

– Teljesen más tömegsír feltárása során talált csontváz összerakása, mint a szabályszerűen eltemetett emberé. A tömegsírban nem mindig lehet megállapítani, hogy amit találunk, az kar-e vagy láb, kihez tartozik, mivel össze vannak keveredve a csontok. Az antropológusok a régészekkel kiegészülve tudják megállapítani, mit kell éppenséggel felszedni, de a régészek leginkább a dokumentációval foglalkoznak. Az antropológusoknak pedig erre vannak vizsgálataik, amelyek alapján megállapítják, hogy a két csont egyezik-e. A legfontosabb, amire vigyázni kell, hogy a lehető legpontosabb helyre kerüljön az adott ember minden csontja. A koponyát mindig külön kell tenni a csontváztól. Emellett vigyázni kell, hogy ne mocskolódjon, meg semmilyen más szennyeződés ne érje a csontokat.

– Mennyi időt vesz igénybe egy ilyen feltárási munka?

– Ez attól függ, hogy mit társz fel. Ha nagy épületet, akkor simán rámehet több év is. A korábban említett tömegsír feltárása már régóta tart, mivel nagyon nehéz meghatározni, melyik csont kihez tartozik, és ez nyilvánvalóan lassítja a folyamatot. Az idő és az éghajlat is hatással lehet a munka menetére. A mohácsi tömegsírnál például olyat is találtunk, hogy egy lyukas koponya tele volt ujjpercekkel, vagy egy gerincet átvág egy combcsont, mivel nem szépen temették el őket, hanem behajigálták őket a gödörbe.

– Miért van szükség a tömegsírok feltárására?

– A mohácsi tömegsírnál látszik, hogy az emberek egymás hegyén-hátán vannak, nem kapták meg azt a végtisztességet, hogy keresztény módra temessék el őket. A nagy járványok idején is voltak tömegsí­rok, de ott mégis látható a rendszerezés. A cél az, hogy ezek a katonák is megkapják a nekik járó végtisztességet, vagyis hogy hagyományos módon temessék el őket.

– Milyen veszélyei lehetnek egy-egy ilyen munkának?

– A csontok nagyon élesek, könnyen megvághatod magad, és ha óvatlan vagy, könnyen be lehet esni a csontok közé. Vigyázni kell, hogy sem nekünk, sem a csontoknak ne essen baja. A másik veszély, hogy például kriptafeltárásnál könnyen el lehet kapni a régi betegségeket, például a spanyolnáthát. Emiatt ezeket a munkákat komoly védőfelszerelésekben szokták végezni.

– Mennyire érint meg lelkileg az emberi csont látványa?

– Ez attól függ, milyen szemmel nézed. Ha régészszemmel, akkor nagyon izgalmas. Én személy szerint nagyon szeretem az ilyen dolgokat. Ha a régészettől elvonatkoztatva nézzük, akkor megrázó is tud lenni. Amikor itthon mutattam a képeket a családnak és az ismerőseimnek a tömegsírról, mindenki hüledezett, hogy én ezt hogyan bírtam lelkileg. De elmagyaráztam, hogy leendő régészként mentem oda, akinek valószínűleg ez lesz a munkája a közeljövőben, és én ezt teljesen másképp fogtam fel.