Szabadság, becsület, egyenlőség, béke, testvériség, tétlenség, segítség, kitartás – ezek voltak a március 15. alkalmából megrendezett Fehér Március audiovizuális performansz kulcsszavai. A The Nest slammelői a hagyományostól eltérő előadást vittek színpadra március 17-én a Tranzit Házban.

 Édes nemzeti dallamokkal megspékelt zeneösszeállítások, színes fények és vetítések s a jól hangzó slammek rímjei tették különlegessé az egész előadást, na meg az, hogy nem szokványos módon tolmácsolták az előadók azt, hogy mit is jelent nekik március 15. A slammerek (Burján Kinga, Keresztesi Dávid, Morar Ervin, Tófalvi Előd és Vass Csaba) előadásának egytől egyig az volt a célja, hogy megmutassák, mit éreznek és gondolnak akkor, amikor a nemzeti ünnep dátumát hallják vagy olvassák. Ugyanakkor ezek a slamek és audiovizuális effektek arra sarkallták némileg a nézőközönséget, hogy saját maguk is gondolkodjanak el arról, hogy nekik mit jelent igazából ez az ünnep.

A legelső slam hangfelvétel volt, Krippán Kinga csendről szóló saját slamjét szavalta el, a színpad falára vetítve pedig gyertyák gyúltak meg, majd aludtak ki. A slammerek felváltva léptek színpadra és adták elő pozitív vagy negatív gondolataikat az egyesülésről, összetartásról, arról, hogy március 15. már-már egy unalmas szezonális ünnep, amibe ugyanúgy bele lehet unni lassan, mint a karácsony felszínességébe. Az ünnepi kabátokon lévő szöszök lesöprésének motívuma sem maradhatott el, hiszen ez minden évben megismétlődik, mint ahogy az iskolások körében az is, hogy az órák elmaradnak, csak a felvonuláson kell részt venni. A sorok között azért a már sokat ismétlődő multikulturalitás fogalma is elhangzott, de az is, hogy a változás lesz a mi népünk forradalma. Az előadók váltása közben a háttérben egy-egy izgalmas animáció ámította el a nézőket Banga Szilárdnak és Szabó Sinka Sámuelnek a.k.a. Same URL-nek köszönhetően, valamint a zene és a hangeffektek sem maradhattak el, amit B. Szabó Zsolt, Krippán Kinga, Marosán Csaba és Jaskó Dániel András biztosított.

De a sok negatívum és káosz ellenére a slammelők szerint mindenki saját maga rájön, hogy mit is jelent ott, mélyen legbelül a nemzeti ünnep, amihez egyáltalán nincs szükség kokárdára vagy tüntetésre, csak érzésre. Végezetül mindegyik slammer egyenként, külön színekben (kék, fehér, zöld, fekete és piros) mutatta be azt, hogy mit is jelent neki az 1848-as forradalom.

Maga az egész performansz számomra lélegzetelállító volt. Még ilyenben soha nem volt részem, és nem győztem számolni, hogy hányszor is rázott ki a hideg egy jól megfogalmazott sornál vagy egy igényesen megkomponált dallamnál az előadás alatt. Nem muszáj feltétlenül mindig egy felvonulással megünnepelni a nemzeti ünnepet, hanem nyitni kell a szokatlanság és különbözőség felé is.

Képek: The Nest Facebook oldala