A kolozsvári Protestáns Teológia Intézet diákjai már több éve önkéntesen szervezik a hajléktalan-missziót. Az idén négy éve annak, hogy hétről-hétre meleg ennivalóhoz juttatják a rászorulókat, hétfőn a Bocskai téren (Piața Avram Iancu) kaptak levest, második fogást és egy kis édességet a hontalanok és hátrányos helyzetűek.

Az ennivalót a Teológia konyháján főzték a diákság és az intézet támogatásával. A város központja mellett zajló eseményt évente egyszer, a Húsvét előtti böjt alkalmával szervezik meg, azonban a Donát-negyedben minden hétfőn szendvicset, kedden pedig friss, meleg ennivalót kapnak a nélkülözők. A Törökvágási Református Egyházközség teával és fedett helyiséggel járul hozzá az önkéntes akcióhoz. Ilyenkor rendszerint végzős teológusok tartanak prédikációt a jelenlevőknek. Harminc személynek elegendő ebéddel pedig a Mesele Vesele kolozsvári étterem segíti az egyetemisták munkáját.

„Ez már több éves hagyomány nálunk. Bár nem könnyű a feladat, de nagyon szép és jóleső cselekedet számunkra, ha segíthetünk” – nyilatkozta az esemény egyik főszervezője, Nagy Tibor teológus-hallgató. Azt is hozzátette, a misszió egy-egy napján általában harminc rászoruló vesz részt, többségüket a rokonaik, vagy gyerekeik teljesen kirekesztették a családi körből. A Bocskai térre is mintegy húsz hajléktalan, illetve nélkülöző nyugdíjas ment el. A sorbanállók között volt, aki csendben, lehajtott fejjel várta, hogy megtöltsék a tányérját, de akadt olyan is, aki vidáman, az egyetemistákkal viccelődve fogyasztotta el az ebédjét. Néhányukat unokáik is elkísérték: a kisgyerekek nevetés közben mohón kanalazták a levest. Néhányan a kenyérmaradékukat a galambokkal is megosztották. Az ebédet imádsággal kezdték és fejezték be.

F. Gyula, a sorbanállók egyike elmondta, minden hajléktalan számára óriási segítséget jelent a diákok tevékenysége. A férfi bevallotta, hetente csupán akkor jut meleg ételhez, amikor a teológusok ebédet osztanak a városban. „A lábam eltört, de nincs nyugdíjam orvosi kezelésre. Néha kapunk fájdalomcsillapítót is a fiataloktól” – tette hozzá.

V.L. István örül annak, hogy haza is vihet ennivalót a feleségének, majd megjegyezte, az ebéd első osztályú, sokan még csak hasonlót sem tudnak megengedni magunknak. „Nem csak ételt, hanem barátokat is szerzünk. Én például Tibivel és Robival is jó barát vagyok, nagyon jó fejek.” – tette hozzá a fiatal férfi.

Az éhes szájak között azonban nem mindenki volt elkeseredett: egy nevét nem vállaló idős hajléktalan szerint, ha csak rajta múlna, most is keresne magának élettársat. A férfi elmondta, nemrég hunyt el a felesége, és rájött arra, hogy szükséghelyzetben milyen fontos egy társ.

Cs. Gyula már évek óta hajléktalanként él, azóta jár az ebéd-osztásokra, amióta működik az akció. Gyula bácsi örömét fejezte ki az imádkozási lehetőséggel kapcsolatban, elmondta, nagyon hálás az ennivalóért, de ugyanolyan köszönet jár az imádságért is, amely – ha csak egy időre is – de megnyugtatja a lelkét. Hétfő délután ő kérte a teológusoktól, hogy mondják el befejezésképpen a Miatyánkot.

Az ebéd után a rászorulók minden önkéntessel kezet ráztak – így köszönték meg a segítséget.