Jupiter felemelkedése-kritika

Sem a nagyérdemű, sem a kritikusok nem fogadták szerető szívvel a Wachowski testvérek legújabb alkotását, a Jupiter felemelkedését. Ha nem a Matrix trilógia rendezőiről, vagy a V mint vérbosszú forgatókönyvíróiról lenne szó, valószínűleg mindenki nyájasabb hozzáállással, kevésbé magas elvárással ült volna be a moziba. De az igazság az, hogy akkor sem kapott volna a film 5,5-nél nagyobb pontszámot az IMDb-n a mozi-kedvelők részéről, ha egy kevésbé ismert direktor művéről lenne szó.
A történet főszereplője Jupiter Jones (Mila Kunis), aki takarítónőként utálja silány, földi életét, de a születésekor jósolt különleges sors, úgy néz ki, mégsem kerüli el, amikor hirtelen űrlények akarják meggyilkolni, mások pedig megmenteni. Egy csapásra kiderül, hogy a földöntúli híres Abrasax-dinasztia királyi vére csörgedezik a WC-pucoló halandó ereiben, őfelsége pedig belekeveredik egy, enyhén szólva zűrzavaros örökösödési űrvitába. (Ez ám a galaktikus családi perpatvar!)

A film valójában 127 percnyi számítógépes grafika (forrás: www.ew.com)

A látványvilág már az elején magával ragadó, nem túlharsogóan színes, a hangeffektek kissé megszokottak, de legalább nem giccsesen fülrepesztőek Michael Bay-módra. És ennyi. Ennyi az egész – a puszta látvány – ami a nézőben megmarad, több mint két órás ücsörgés után. A smink sokszor szembetűnően elfuserált, jól kivehetőek az öregítő hatást szolgáló maszkok és a színészek valódi arcbőre közti különbség – szinte tátong a két réteg közti lyuk a szemkörnyékeken.
A jelmez egész egyszerűen siralmas: értem én, hogy génmanipulált űrlényekről beszélünk, de valahogy akkor is felfoghatatlan, hogy miért szükségesek ma a kegyetlenül közhelyes, agyontupírozott kék parókák kemény, bőrszerkós, motoros galaktikus-rendőrlányok fejére, minek az a sok csáprágó, félbeharapott elefántormány stb. – ezek még a ’97-ben készült Az ötödik elem-ben számítottak újdonságnak. És akkor még mindig nem beszéltem a túlméretezett, kétszáz centis farokkal megáldott, pikkelyes páncélú űrpatkányokról, amik természetesen mindent és mindenkit szétlőnek. Valaki pedig mondja meg végre Wachowskiéknak, hogy a fájdalmasan nevetséges latex-szerkó már a Matrix idején sem volt túl menő, itt az ideje túllépni rajta!

Az elmaradhatatlan latex-estélyit a „fiatal felség”sem kerülhette el (forrás: www.dailymail.co.uk)

A forgatókönyv néhol zavaros, vagy silány közhelyekre épül. Az egész történetet mozgató háttéri lényeg a legvégén válik teljesen érthetővé, hosszú percek pedig azzal telnek el, hogy földi és földöntúli városokat lőnek szét a Jupiterre vadászó és a Jupitert védő űr-kommandósok, miközben az embereknek fel sem tűnnek a felhőkarcolók között fényes nappal ide-oda szörföző szárnyas, vámpírfogú farkasemberek, pikkelyes patkányok és albínó zombik. Ugyanakkor apró, de könnyen észrevehető hibák tűnnek fel (egy csepp víz egy marék gyógyszerhez), de az egyik legnevetségesebb vonatkozás talán az, hogy a hiper-szuper fegyvereket gyártó galaktikonoknak a filmben is sűrűn dicsért magas IQ-ja nem volt elég ahhoz, hogy egy egyszerű klónozást hibátlanul végrehajtsanak. Az örök fiatalsághoz feltétlenül földi emberek génjeire van szükség, amelyet sötét raktárban felsorakoztatott Aqua Carpatica-s ásványvizes üvegekben tárolnak. De, hál’ Istennek a humorát még nem vesztette el a legendás rendezőpáros: ráteszek egy galaktikusan röfögő elefántot arra, hogy a képtelenül bonyolult és korrupt hivatali ügyintézést Romániáról mintázták.
A karakterek korlátolt hollywoodi típusfigurák, Jupiter örökvédelmezője, Channing Tatum megszokott amerikai, fújtató izomagyat játszik, Mila Kunis, a rendezői dirigálás korlátai között tűrhetően alakít, Sean Bean-nek pedig annyira lekicsinylő ez az űrrendőrfőnöki szerep, hogy egész egyszerűen bárki másra ráoszthatták volna. A gonosz Balemet alakító Eddie Redmayne azonban, a rendezőktől kapott minden másodpercet pazar precizitással kihasználva, finoman szólva is lenyűgöző alakítást nyújt, a film legértékesebb figuráját (s az alkotás talán egyedüli értékét) teremtve meg, ezáltal.

A Balemet alakító Eddie Redmayne felülmúlta kollégáit (forrás: www-post-gazette.com)

Továbbá lehetetlen nem észrevenni azt, hogy ártatlan főszereplőnk, takarítónői mivoltát meghazudtolva pillanatok alatt elsajátítja a királyi viselkedés fortélyait, és, annak ellenére, hogy a történések előtt egy nappal még legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy léteznek ufók, néhány óra alatt betéve tudja az egész Abrasax-univerzum űrjogi törvénykönyvének paragrafusait.
Jupiterrel ellentétben Wachowskiék lesüllyedtek, de ismerve munkájukat, úgy hiszem, sokan reméljük, hogy ez volt a mélypont, amely után tényleg felemelkednek.