Fargo- sorozatajánló

Emlékeztek a kilencvenes és azelőtti évek remek bűnügyi filmjeire? Ha igen, akkor tudjátok, hogy az évezredforduló óta ezek megszöktek és az HBO, FX, vagy akár a Showtime tartja őket fogságban. Persze időnként színre lép egy Kiss Kiss Bang Bang, vagy Bruges, de pont ezeket nem tekintette a bölcs közönség a nagyvásznon meg. Továbbá, egy ilyen kaliberű film mellé tudunk számos Breaking Bad, True Detective, Deadwood, stb. típusú TV produktumot sorolni.

A Coen testvérek ’96-ban ugyan nem csak egy remek bűnügyi drámát hoztak össze a Fargoval, hanem egy ugyanannyira minőségi sötét komédiát is, amit aztán a különböző rendezők nem ritkán próbáltak emulálni. De ezt és az idén megjelent, omonim sorozatot nem nagyon fogjuk hasonlítgatni, mert pepperonis pizzát sem mérünk csokitortához. Annyit kijelentek, hogy eme két mű cselekménye teljesen tekinthető egy azonos univerzumban játszódottnak.

Szóval, a sorozat az emberi értékek, apátia, röhejes inkompetencia, gonosz precizitás, felemelkedés, majd hanyatlás abszurd buborékában játszódik, amit az amerikaiak még Minnesotának is neveznek. Igérem, a leírásom nem egy Coelho-generátor szüleménye, de a mű univerzuma akár egy karakter is lehetne. Ezt a hosszabb, vágás nélküli jelenetek, az időnként túl sokat használt, de mégis ugyanolyan hatásos, illetve hangulatos háttérzene, de legjobban a tényleges szereplők éreztetik velünk. Talán túl hamar is.

Mint Martin Freeman a nagyközönséggel, hogy nem Channing Tatum- és cimboráiban lakozik a színészi tehetség.

A meghitt, közeli kapcsolatok, majd az árulással és vérrel csigázott üzleti kötelékek, megsózva a vidéki emberek nyers modorával, időnkénti társult tudatlansággal rég volt ilyen derű-komoran, de mesterien kivitelezve. Legyen az a profin megírt forgatókönyv, A listás színészek vagy akár a Coen Testvérek (produceri) hozzájárulása miatt.

Az Oscar-nyertes Billy Bob Thornton és a hideg, kiszámított, veszedelmes perszónája is mindig felállítja a szőrt a hátadon. De az általa játszott karakter sem rossz.

A történetszálak kialakítása közben nem kevés monológgal, vagy természeti képekkel teli pillanat játszódik a szemed előtt, ez azonban nem kellene gondot okozzon, hacsak nem állsz Michael Bayyel közeli rokonságban. Amúgy nem kell félni, ha valamelyik színész  nem mosolyogtat meg, akkor ki is húzhatod a stáblistáról. A tíz, egy órás időtartamú rész lehetőséget ad minden fontos szál kellőképpen való kivesézésére, majd egy talán túl tiszta lezárására is. A finálé előtt történtekhez képest, nekem egy Disney mesének tűnt.

Szó mi szó, a True Detective utá, ez 2014 leginkább ajánlott TV-s gyöngyszeme, és jól behatároltsága miatt egy, vagy két nap alatt megnézhető, anélkül, hogy  további évadokra/részekre várna az ember.

Amíg meg nem hívják Sault, itt megkaphatod a jól megérdemelt Bob Odenkirk dózisodat is.

Köszönöm az olvasóm figyelmét!