Kolozsvárnak tetszett az Argo 2

Tényleg sokan várták, legalább is Kolozsváron a Győzelem moziban szék és üres hely híján, a padlón ücsörögtek az egyetemisták. És a 95 perc alatt kisebb szünetekkel végig röhögött a közönség.

A történet sokat nem változott az előző részhez képest, csak most a jó öreg Tibi és a bandája kicsit tényleg korosabb lett, no meg szakállasabb a börtönévek után – a két film között eltelt 11 év hatásos valóságot adott. A lényeg, hogy ugyanúgy lövöldöznek, szerencsétlenkednek és mindent abszolút mázliból úsznak meg. A különbség az, hogy ezúttal nem elveszettnek hitt dák-kori, soha nem létező történelmi lelet után kutatnak, hanem a világ első floppy lemezét szeretnék ellopni.

Az akció pont attól lesz szórakoztató, hogy az agyontiprott hollywoodi közhelyeket figurázza ki, amikor ezer ide-oda cikázó lövedék közül egy se talál el senkit, vagy a repülő „szamuráj-harcosok jelenete” – mert az ázsiai harcművészetben mindig mindenki lebeg – nem beszélve a hegytetőn álló, szélfútta köpenybe burkolózott, elfeledett (de most kíméletlenül visszatért) harcos szatirikus megjelenítéséről. A poénok nem jobbak, mint az Argóban, de alább sem igen hagynak. Nem zseniális mestermű, de kellemes másfél órás szórakozás, hiszen Árpa Attila szándékosan a ’90-es évek végéből ismert „álljunk háttal a robbanásnak” jellegű akció-típusra játszott rá. A rendező soha nem is titkolta a retró-akció iránti szerelmét. A lassított fegyverkisülésekkel, a hosszú, nevekkel megtöltött kezdéssel, a hegyezett cipősarokkal belező manga istennő figurájával, a metal és szimfónikus filmzene tökéletes váltogatásával mind a kellemes nosztalgiát ébresztő giccs-hadművelet műfaja előtt tisztelegnek az alkotók. A gémeskút nindzsái olyannyira emlékeztetnek a Kill Bill-beli kegyetlen döfésekre, hogy egyszerűen nem lehet nem észrevenni az alkotás elbűvölően szándékos iróniáját. És bármilyen hihetetlen, sokak kedvence, Pszicho még mindig meg tud lepni minket.

Európai szamurájok gémeskútnál filézik egymást (blikk.hu)

A színészek hozzák a formájukat, ez esetben inkább Kulka Jánost emelném ki, aki abszolút semmitmondó karakteréből is hihető érzelmet és gondterhelt értelmet tud kifacsarni – persze itt énjének öltönyös és nem ninja-jelmezes formájáról beszélek. A gond csak az, hogy ebből a maximálisan kifigurázott kétbalkezes pancsertársulatból éppen elég volt két rész. A mozi vége azonban egy harmadikat sejtet, de ha ebbe nem csempésznek bele a szerethető málészájú karaktereken kívül valami elgondolkodtató értelmet, vagy legalább más színezetet, kicsit eltérőbb közeget, az akaratlagos nosztalgia és az ismétlődő káromkodós poénok már Scherer Péter (Bodri), vagy Kovács Lajos (Tibi) szájából sem lesznek elég viccesek.