Új mém jött létre a napokban, amelyik hamar elért a gyergyószentmiklósi közönség elé. A képen egy férfi látható egy stadion nézőterén, az oszlop mögött ülve, amely kitakarja rálátását a pályára. A férfi felett „Autóm futóműve”, az oszlopon „Gyergyói városvezetés”, a lelátó többi részén pedig „Jó utak” olvasható. Persze régi probléma ez új köntösben.

Régebb karikatúra terjedt el, amin egy férfi kereste az autóját egy gödörben, a táblán pedig azt írta, hogy Gyergyószentmiklós, vagy épp a humorosabb apukák és nagytaták a Facebook-profiljukon szülő- és lakóhelyükként Gyergyószentmiklós helyett Gödörszentmiklóst jelölték meg. Arról ne beszéljünk, hogy a közlekedési infós csoportban a legtöbb poszt arról szól, hogy újabb gödör akadályozza az autók gördülékeny közlekedését, és felteszik a költői kérdést, hogy a polgármester mikor lesz hajlandó befoltozni azt. Ez még nekem is úgy tűnik, mint az ősz hajszálak nagyapám fején: számuk nem csökken és nem is fog. Bár nagyobb zárójelben megjegyzem, hogy sikereket is értünk el: többéves hercehurcát követően sikerült a teherforgalmi út nem több mint egynegyedét leaszfaltozni, bár úgy néz ki, fel is törik az aszfaltot nemsokára, nehogy valaki még azt higgye, hogy a városon kívül van. Az útvonal többi része elért oda, hogy a gödrök nem egymástól 15-20 cm-re vannak, és alattuk kukucskál ki a macskakő, hanem szépen egyesültek, több méteren elterülő elég mély gödröt alkotnak, amelyikbe már csak át kell vezetni a patakot, és autók helyett csónakokkal közlekedünk! Erre is volt precedens kis városunkban… Sok-sok évvel ezelőtt, egy esős napot követően, az egyik lakónegyedben élő elszánt városlakó felfújta a gumicsónakot, mert a lépcsőháza előtti útszakasz az autók számára már nem volt közlekedésképes, de csónakkal már annál inkább.

Nekem leginkább ott fáj az egész, hogy én is ezekre az utakra vagyok rászorulva, mivel mindenáron kellett jogosítvány és a fenekem alá adtak egy autót, hogy ne unatkozzak otthon. Bár a sofőriskolában az oldalparkolás helyett azt tanultam, melyik gödröt hogyan kerüljem ki, friss sofőrként egyedül az autóban a „kegyetlen” városi forgalomban eleinte egyetlen gödröt sem tudtam kikerülni. Kicsi kocsimnak pedig veleszületett betegsége, hogy a kerekei idővel elkezdenek kifordulni a helyükről.

Zsókám (ő az autóm, kezdő újságírói munkásságom során lassan a legtöbbet „megszólaltatott” szereplő) velem egyidős, sőt néhány hónappal korosabb, szóval az idő meglátszik rajta is, a jobb hátsó kerék pedig kezdi megadni magát, ezért most már minden egyes gödörbe csattanáskor a szívemből egy kisebb darabka letörik, és reménykedem, hogy a kerék nem hagyta még el a helyét. Persze mindennek oka csak a városvezetés lehet, az összes szent közé sorolom a polgármestert is, és naivan hiszek abban, hogy ha Gyergyóban jó utak lennének, akkor Zsóka is többet élne. Így nem biztos, hogy megéri, hogy a frissen leaszfaltozott utakon randalírozzunk éjt nappallá téve, abban sem vagyok biztos, hogy ezt én magam az arcomra gyűlt néhány ránc nélkül megérem. Gödrökkel vagy anélkül, Gyergyó az otthonunk, és ez a kisváros épp a serdülőkorát éli, így hát nehéz dűlőre jutni vele, mégis megvan a maga szépsége, amitől az ember szíve megenyhül, és hibái ellenére nagyon tudja szeretni.