„Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért” hangzik el a Mi vagyunk a Grund! című betétdal soraiban. Május 29-én erre a zenére készülődve, futkorászva, torkom szakadtából énekelve öltöttem magamra legszebb ruhámat. Cipőimet probálgatva, csillogó szemmel néztem a tükörbe, örvendezve, hogy ma végre én is megtekinthetem a Magyarországról érkezett Vígszínház A Pál utcai fiúk című előadását. Emlékszem, fél évvel ezelőtt még nem hittem volna, hogy egyszer számomra is megadatik ez a lehetőség és szemtanúja lehetek a már oly, régóta követett színdarabnak. Amint megjelentek a jegyek lecsapva rájuk rendeltem, anyukám csak nevetve nézett. Számolgattam a napokat, hónapokat, perceket mindaddig, amíg elérkezett.

A színház előtt görcsbe rándult gyomorral vártuk, hogy beengedjenek. 10 perces késéssel kinyitották az ajtókat, majd emberek sokasága özönlött be a kicsiny helyiségbe. Harmadik sorba szólt a helyem, ami a legjobb döntés volt, hiszen mindent pont jól láthattam. Nagy csend, sötétség, néhány hangos lélegzetvétel. „Itt vannak” súgom legnagyobb izgalommal. Felkapcsolódnak a fények, és a színpadon berendezett osztályterem, ahol a grund tagjai nagy fecsegésbe kezdenek. Vicces, zenés volt az első pár perc, ahol a színészeket megcsodálva állapítottam meg: ezek élőben is szépek. Egy percnyi csodálkozás után ráeszméltem, hogy éppen az egyik kedvenc zeném veszi kezdetét, az Eistand tesó, amit a gonosz Pásztorok énekelnek. „Eistand tesó, az van amit akarok” – üvöltöm a színészekkel együtt, aztán hatalmas tapsvihar.

A történet a közismert regény alapján folytatódótt. A Pál utcai grundon délutánonként kisdiá­kok játszanak, amikor hírét veszik, hogy a Füvészkertben tanyázó rivális társaság, amelynek Áts Feri a vezére, rohamra készül, hogy elfoglalja a Pál utcaiak grundját. A fiúk felkészülnek az ellenséges támadásra, Bokát választják vezérül, a többiek is kapnak rangot, egyedül a vézna, szőke Nemecsek Ernő marad közlegény. Geréb, aki szintén a vezéri rangra pályázott, bosszúból a füvészkertiekkel szövetkezik, de az árulás gyanúja Nemecsekre terelődik. A vézna kisfiú, hogy bebizonyítsa hűségét, visszaszerzi az ellenség által elrabolt grundzászlót. Akciója során kényszerű fürdőt vesz a füvészkerti tó hideg vizében. Elérkezik a csata napja is, a lázasan fekvő Nemecsek kiszökik betegágyából, és bátran veszi ki részét a harcból. Ő is hozzájárul a Pál utcaiak győzelméhez, de nem sokáig örülhet új főhadnagyi rangjának, mert a fürdés miatt tüdőgyulladást kap, és meghal.

Hosszú hónapokig gyakoroltuk a dalokat, hogy majd mindent tökéletesen énekelhessünk a színészekkel együtt. Az előadás telis-tele volt gyönyörű, megrendítő jelenetekkel, amelyek közül talán a kis Nemecsek halála volt a legszomorúbb. A háború után Boka segíti Nemecseket haza, aki a láztól képzelődik, majd gyönyörű duett veszi kezdetét. A zene akaratom ellenére könnyeket csalt a szemembe, megható és szívmelengető dallamokat hallhatott a közönség. Az előadásban már sokszor elénekelt Mi vagyunk a Grund című dalt a darab végén közösen énekeltük el a színészekkel. Csodálatos, megmagyarázhatatlan érzelmek kerítettek hatalmába, a színészek arcát kajtattam, mepillantva Medveczky Balázst, aki Csele karakterét játszotta. Arcán lágy mosoly jelent meg látva, hogy mennyien csatlakoztuk a közös énekléshez. Tovább keresgélve Vecsei H. Miklós arcán állapodott meg szemem, aki Nemecseket játszotta. Szeme könnyesen tükrözte boldogságát, egyfajta jutalom volt ez nemcsak neki, hanem Nemecseknek is egyaránt. A megható pillanat megérintette a nézőket, mögöttem halk szortyogások hallatszottak, nedves arcomat törölgetve, örömkönnyeket hullajtottam felsőmre. Körülbelül ötperces tapsvihar után piros tenyeremet kezdtem vizslatni. A színdarab ­végén fényképezkedhettünk, beszélgethettünk kedvenceinkkel. A napot kellemes esti sétával zártuk barátaimmal, akikkel biztos, hogy még egy hét után is erről fogunk beszélni, ugyanolyan izgalommal, akárcsak az előadás napján.