Másodévesen egy félévet már online tanult. Közben folyton reménykedve, hogy előbb-utóbb minden visszaáll a régi kerékvágásba. Ma már világos: államvizsga előtt nem fognak visszatérni az egyetem padjaiba. Nagy Andrea harmadéves kommunikáció szakos hallgatóval a kétféle életmód közötti különbségekről, az elmúlt évről beszélgettünk és a kutyájáról, aki ősz óta örömteljes kárpótlást jelent a sokféle lemondás után. 

– Milyen volt egyik napról a másikra átállni online oktatásra közel egy éve?

– Szerintem az egyetem, azon belül a mi karunk nagyon jól vette az akadályt, bár voltak tanárok, akik csak a visszaküldött feladatokra adtak jelenlétet, és így kicsit felgyűltek a projektek. Mindenképp előny volt, hogy nem kellett annyi időt eltölteni a kolozsvári tömegközlekedésben és szaladgálni az egyetem két épülete között meg egyéb helyszínekre a többi dolgaimmal. Így csak be kellett lépni a megfelelő linkre. Hátránya pedig – mert az is van –, hogy nagyon sok plusz házi volt, és nehezen lehet figyelni – sokszor ugyebár megesik, hogy a reggeli kurzust az ágyból, pizsamában hallgatjuk meg, telefonról lépünk be, de azt is letesszük magunk mellé, ez megnehezítette a koncentrációt.

– Az élő vizsgákhoz képest milyen volt az online szesszió?

– Ennek is megvoltak az előnyei és hátrányai. Élőben néha nem kaptuk úgy meg az anyagot, mert „ott voltál órán és jegyzeteltél”, de online mindent elküldtek, ezért amellett, hogy több időnk volt készülni, így egyszerűbb is volt. Vizsgák előtt ezúttal elmaradt a lámpaláz, de órákon és tanulás közben is nehezebb volt koncentrálni, nem voltam olyan fókuszált. Sokkal nagyobb a versengés a csoporttársak között, ez is megnehezítette a dolgokat.

– Hogyan boldogulsz az államvizsgával?

– Első évben elképzeltem, hogy majd beülök a könyvtárba és nagyon koncentráltan fogok tudni írni, ehhez képest itthon vagyok és kicsit elveszve. Segít, hogy itthon vagyunk és van időnk írni, de nem segít a gondolat, hogy valószínűleg sosem fogok már a 301-es terem előtt várni a csoporttársaimmal, és nem fogunk ballagni. Ez lelombozó, és nehéz megkapni azokat az energiákat, amiket az egyetemi könyvtár környezete adott volna. Ettől eltekintve nem haladok rosszul, de például élőben konzultálni a tanárral sokat segített volna.

– Mivel töltötted a szabadidődet az utóbbi egy évben?

– Március óta itthon vagyok, Szamosújváron, elég ritkán megyek fel Kolozsvárra, úgyhogy legtöbb szabadidőmet kint töltöttem az udvaron, cicáztam, olvastam, sorozatoztam. Amikor kicsit felszabadultunk, megpróbáltuk pótolni az elmaradt találkozásokat a barátokkal. Aztán amikor ősszel újra lezártak, az más volt, mert közben lett egy kiskutyám, Sophie, és vele próbáltam minél több időt tölteni, játszani, sétálni. Bejött az államvizsga is, ami lefoglalt, ilyesmikkel telt az idő, meg olyan szakmai dolgokkal, mint a Perspektíva (egyetemisták lapja – szerk. megj.), szakgyakorlat és hasonlók.

– A barátokkal hogyan tartottad a kapcsolatot a bezártabb időkben?

– Leginkább videóchaten és Messengeren, de próbáltunk online játékokat is játszani vagy szülinapozni. Miután feloldották a korlátozásokat, kicsit jobb lett, főleg a közeliekkel, de néhány távolabbi baráttal is próbáltunk találkozni, pótolni, ami elmaradt. Elég sivár volt a nyár, hogy őszinte legyek. Azonkívül, hogy pótoltuk a tavaszi találkozásokat, nem sok minden volt. Próbáltunk kirándulni meg utazni, de mindig közbejött, hogy valamelyik város gócpont lett, lezárták. Nem mondom, hogy rossz nyaram volt, de hiányzik, hogy mindenféle korlátozások nélkül utazhassak, akár határon túlra is.

– Változtak szakmai/magánéleti terveid a vírushelyzet és a karantén hatására?

– Annyira sokat nem változott. Egyetem szempontjából elég sokat néztem az Erasmus-lehetőségeket, de nem hiszem, hogy ilyen körülmények között el mernék indulni. Magánélet szempontjából az elmaradt találkozásokat és utazásokat tudnám említeni. Nem vagyok nagyon szociális személy, de online beszélgetésekkel olyanokkal is közelebbi kapcsolatba kerülhettem, akikkel addig nem, úgyhogy ezt pozitívumnak élem meg.

– Van olyan dolog/szokás/készség, ami a karantén miatt került az életedbe, de utána is tervezed megtartani? 

– A videóhívások nagyon beépültek a napjaimba és a kutyasétáltatás is az életem része lett. Nagyon jólesik többórányi laptop és telefon után kimenni Sophie-val sétálni. Találkozunk más kutyákkal, mindketten megmozgatjuk magunkat, néha jobban kifáraszt engem, mint saját magát, de arra is volt példa, hogy késve léptem be órára, mert hazafelé kidőlt és nem akart továbbjönni.

– Milyen tanulsága volt számodra az elmúlt egy évnek?

– Ahogy a különböző alkalmazások feldobják az utóbbi év emlékeit, azt látom, hogy mennyire poénnak fogtuk fel az egészet. Ma már tudatosult bennem, hogy az egész életünk milyen hirtelen megváltozhat. Olykor emlegetik a nagyszülők, hogy „bezzeg az én időmben”, hát az ő idejük óta lassan, több évtized alatt változott meg a világ, most meg a vírus napok alatt teljesen átírt mindent. Amikor haza kellett jönni – emlékszem, keddi nap volt –, nagy feldobva pakoltam be, hogy milyen jó lesz itthon, kimehetek az udvarra… Most meg eltelt egy év és még mindig nem tudjuk, mikor lesz vége.

– Változtatnál bármit a régi életeden, amikor tényleg vége lesz a vírusnak?

– Karantén előtt is eléggé kihasználtam a lehetőségeimet és élveztem az életet, de szerintem sokkal többet fogok utazni. Azokat mindig halogattam, mert drága, meg nincs társaság, most pedig érzem, hogy mennék szívesen, és egyszerűen nem lehet. Az olyan összeüléseket is jobban fogom értékelni, mint amikor egyetemen elmentünk a kantinba, közösen projekteztünk, ezek nagyon hiányoznak. Bár a maszk alatt is igyekszem – szerintem többet fogok majd mosolyogni.