Szabó Tamás politológus doktorjelölttel pályaválasztásról, aktuálpolitikáról, sportról

Szabó Tamás (sz. 1987, Csíkdánfalva) doktorjelölt, a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar óraadó oktatója a szakválasztásról, szakmai előmenetelének döntéseiről mesélt a Campusnak. Annak ellenére, hogy az oktatással, a tagozati feladatokkal, valamint a doktoranduszi kötelezettségekkel járó problémák néha elhavazzák, azért szakít egy kis időt a sportra is.

Egy könyvtől a pályaválasztásig

– Miért választottad a politológia szakot?

– Talán azzal áll összefüggésben, hogy mindig szerettem olvasni, tehát volt egyfajta társadalomtudományi érdeklődésem már középiskolában. A szakválasztásom is egy alapvető olvasmányélménnyel áll összefüggésben. Az irodalomtanárnőnk, aki elég magas szinten adta le a tananyagot, 12. osztályban mindenféle érdekes feladatot kért tőlünk. Az egyik feladat az volt, hogy valamilyen általunk olvasott könyvről tartsunk rövid előadást. Otthon elég sok könyvünk volt, noha nem értelmiségi családból származom. Levettem a polcról egy könyvet, hangzatos címe volt és szép borítója, elkezdtem olvasni, és nagy hatással volt rám. Később tudtam meg, mikor már elsőéves voltam az egyetemen, hogy ez az egyik legvitatottabb politikatudományi könyv volt a kilencvenes években: Samuel P. Huntington írta, A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása volt a címe. Ez további olvasmányokra serkentett, és ennek tulajdonítom így utólag visszagondolva, hogy beiratkoztam a politológiára. Igazából két szakra iratkoztam egyetemválasztáskor: az egyik volt a politológia, a másik pedig a nemzetközi kapcsolatok és EU tanulmányok az egyetem német tagozatán. Politológiára jutottam be ingyenes helyre, úgyhogy ezt kezdtem el, de a másikról sem mondtam le, másodéves koromban arra is beiratkoztam. Szakválasztás tekintetében tehát az volt a döntő, hogy olvasmányaim alapján a felmerülő kérdésekre valamilyen választ kapjak. Akkori fejjel úgy gondoltam, hogy a politikatudományi szakterület segíthet nekem ebben, és utólag visszagondolva sem érzem, hogy ez rossz döntés lett volna.

Másodéves voltam, amikor a német tagozaton elkezdtem a tanulmányaimat, EU tanulmányok és nemzetközi kapcsolatok szakon. Ez egy teljesen más világ volt abból a szempontból, hogy több németországi oktatónk volt, akik egyfajta német pontosságot, munkakultúrát vártak el tőlünk, ami nekünk eleinte nagyon furcsa volt. Ez leginkább akkor vált nyilvánvalóvá, amikor szemináriumon voltunk egy Dortmund melletti kisvárosban. Úgy gondoltuk, hogy elmegyünk, és az a két hét nagyon szép és vagány lesz. Hát nem teljesen így lett. Nagyon pontos program volt, amit mindig betartottak. Úgy kell elképzelni, kilenckor kezdődött a szeminárium, mi tízperces késéssel értünk be álmos szemekkel, a tanár úr pedig állt a sarokban és ütögette az óráját. Ebből megértettük, hogy ennek a német pontosságnak azért súlya van, amihez mi persze lazábban álltunk hozzá. De ez is hozzásegített ahhoz, hogy legalább egy kis részt elsajátítsunk a német (munka)kultúrából. Aztán három évig folyamatosan ebben a közösségben éltem párhuzamosan a politikatudományi képzés mellett. Innen adódott egy lehetőség harmadéven, hogy megpályázzam a német DAAD ösztöndíjat. Az volt ennek az előnye, hogy sokkal jobban fizetett, mint az Erasmus, tehát anyagiakban is megérte. Másrészt nehezebb volt megkapni, de végül is összejött. Hat hónapig voltam egy volt keletnémet kisvárosban, Magdeburgban, ami más német városokhoz viszonyítva nem túl szép, nem túl mutatós város, de a romániai viszonyokhoz képest mindenképpen volt különbség. Az életemnek ez az időszaka viszonylag pörgős volt. A mesteri alatt egy hónapot tartózkodtam külföldön, Brüsszelben voltam gyakornok Winkler Gyula EP-képviselő irodájában, ami szintén meghatározó élmény volt. Mesteri alatt aztán már elkezdtem dolgozni pályázatíró, stratégiaalkotó cégnél, kisebb megszakításokkal másfél évet. Mesteri utolsó évében tanítani is kezdtem. Két szemináriumot bíztak rám: Bevezetés a politikatudományba, Etnopolitika. Ez volt az első lépés, amivel belerázódtam az oktatói tevékenységekbe, ami minden szempontból érdekes kihívás volt. Egyrészt még ott voltam a padban az általában délutáni mesteri órákon, másnap délelőtt pedig már szemináriumokat tartottam. Igyekeztem a diákok problémáit és igényeit felmérni, megérteni, másrészt pedig a másik oldalon diákként próbáltam viszonyulni a követelményekhez. Tehát nem volt ez egy könnyű pozíció. De így visszagondolva, a körülményekhez képest úgy érzem, helyt tudtam állni.

Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy szakmailag ebbe az irányba kéne haladni, tehát nem a versenyszférában szeretnék dolgozni, hanem kipróbálnám az oktatói pályát. Így beiratkoztam a doktori képzésre. Ez bonyolultabb történet, ugyanis a BBTE-nek volt egy együttműködési keretszerződése a Budapesti Corvinus Egyetemmel. Salat Levente professzor, akinek irányítása alatt az államvizsgát is írtam, azt javasolta, hogy próbáljuk meg ezt a keretszerződést gyakorlatba ültetni. És mivel menet közben is inkább a nemzetközi kapcsolatok és a külpolitika iránt érdeklődtem, így a Nemzetközi kapcsolatok doktoriskolába iratkoztam be a Corvinuson. Bevallom, ez elég sok adminisztratív munkával járt, sok fejtörést okozott, egyfajta kísérleti nyúl voltam. Az idő múlásával nem csak az adminisztratív dolgokkal sikerült haladni, hanem szakmailag, a felkészüléssel, doktori teendőkkel is. A program keretében pedig félévet a Corvinuson töltöttem.

Ami a kutatási témámat illeti, a rendszerváltás utáni román–magyar államközi viszonnyal, valamint az erdélyi magyarság kapcsolatrendszerével foglalkozom. Főként a nemzetpolitikai szempontból releváns döntéseket kívántam elemezni, és megnézni, hogy ebben a viszonyrendszerben milyen pozíciókkal rendelkeztek a felek, a döntéseknek milyen következményei lettek stb. Egy negyedszázad, noha nem hosszú időszak, de néhány következtetést erre vonatkozóan már le tudunk vonni. Ez rövidre fogva a kutatási témám, amivel vívódom már három éve. Időközben befejeztem a doktori iskolát, letettem a doktori vizsgákat, tehát doktorjelölt vagyok és igyekszem haladni a disszertációmmal, tehát írok és próbálom összerakni azokat a gondolatokat, amelyek a fejemben kavarodnak nap mint nap.

Koordináció a három magyar szak között

– Hosszútávon csak oktatással szeretnél foglalkozni, vagy mellette mással is?

– Elsősorban oktatással szeretnék foglalkozni. Már hatodik éve tartok szemináriumokat. Időközben a profil szélesedett, más órákat is bevállaltam (Bevezetés a nemzetközi kapcsolatokba), valamint EU-s szemináriumot is a politológus hallgatóknak. Emellett még doktoranduszként nagyon sok feladatom van, illetve sok szervezési feladatot is el kell látnom a Politikatudományi Intézet magyar tagozatán. Van egy középiskolásoknak szóló vezetőképzés, amelyet én működtetek, és egy új feladatkört is betöltök. A karon, most az első félév végén létrejött egy tagozati titkári pozíció, ami tulajdonképpen a három magyar tagozat között próbál egyfajta koordinációs szerepet ellátni: a pozíció még nem teljesen kiforrott, de feladat bőven van. Hosszabb távon az a célom, hogy oktatói állást kapjak. Ehhez persze az egyik lépés megszerezni a doktori címet. Tehát a legfontosabb előttem álló célkitűzés, hogy meg tudjam írni, meg tudjam védeni a doktori értekezésemet.

– Tapasztalataid fényében ajánlanád ezt a szakot a diákoknak?

– Nekem, mint oktatónak az oktatás mellett az egyik feladatom a szak népszerűsítése kellene legyen. Erre már elég sok próbálkozásunk volt, a diáklétszám tekintetében nem biztos, hogy ez egyelőre visszaigazolódni látszik. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ez fontos szakma. Most lehet, kívülről az látszik, hogy ha már ebben benne vagyok, akkor nyilván haza is beszélek. A népszerűtlenséget azzal magyaráznám, hogy az állampolgároknak úgy összeségében véve elég rossz a politikáról és a politikusokról alkotott véleménye, és mi tagadás, erre azért néha rá is szolgálnak. Tehát ebből kifolyólag nem tekinthető vonzó szakmának, de ha megnézzük, hogy kik végeztek nálunk, és ők mire vitték, találunk olyan sikeres, rátermett végzősöket, akik hosszabb távon befutottak vagy elértek valamit. Van polgármesterünk például, aki nálunk végzett, megyei és helyi önkormányzatokban képviselők, a pártoknál nagyon sok diákunk dolgozik, vagy pl. az RMDSZ ügyvezető elnöke is politológus végzettséggel rendelkezik.

Azt gondolom összességében, hogy ezen a kialakult rossz képen lehet javítani. Mindenképpen a politikatudományi oktatással azt szeretnénk, hogy a hozzánk jelentkező diákoknak, valamint akikkel kapcsolatba kerülünk, javuljon valamelyest a politikáról alkotott képe. Hosszabb távon pedig ez hozzájárulhat ahhoz – lehet, hogy ez egy idealisztikus elképzelésnek hangzik –, hogy javuljon a szakma megítélése a társadalom körében. Visszatérve, hogy miért tartom fontos szakmának, azért mert, tetszik vagy sem, nagyon sok minden az általunk megválasztott politikusokon múlik. Hiába vannak nagyon jó szakembereink, ha azok a politikusok, akiket a választók megválasztanak, és különböző pozíciókba kerülnek, nem végzik rendesen a dolgukat, tehát nem teremtik meg a megfelelő jogi kereteket, akkor ennek hosszabb távon nagyon rossz következményei lehetnek, gondoljunk csak az orvosok kivándorlására. Azt gondolom tehát, hogy ebben segíthet a politikatudományi képzés.

– A doktori munkád és az oktatás hogyan egyeztethető össze a magánéleteddel?

– Az oktatói-kutatói munka nem nyolcórás műszak, mindig jut egy kis szelet, amit hazaviszek, néha kevesebb, néha több. Ebből a szempontból nem egyszerű összeegyeztetni a kellemest a hasznossal, nyilván ez önmenedzsment kérdése is. Ennek ellenére azért elég sok mindenre próbálok időt szakítani. Aktív sportember vagyok, elég rég asztaliteniszezek. Olyan másfél éve adatott meg a lehetőség, hogy ezt szervezeti keretek között tudjam csinálni, heti két edzésre járok, ami elég sokat segített ahhoz, hogy fejlődjek, másrészt pedig segít kikapcsolódni is. Ha Kolozsvár környékén verseny van, azon részt szoktam venni. A barátokkal, noha már mindenki dolgozik az ún. bandánkból, rendszeresen találkozunk. Fontos továbbá, hogy az embernek legyen megértő barátnője.

Meglepő az ellenállás mértéke

– A román sajtó az utóbbi napokban a tüntetésekre fókuszál. Politológusként hogyan vélekedsz ezekről?

– A belpolitika szintjén, ha megnézzük, már december elejétől intenzív időszakot tudhatunk magunk mögött. A több mint három hete tartó tüntetések, melyek a büntetőtörvénykönyv néhány előírását módosító sürgősségi rendelet elfogadása kapcsán robbantak ki, igencsak elgondolkodtatóak, ugyanis nem tudok olyan épkézláb magyarázattal előállni, amely indokolná, hogy miért ehhez nyúlt hozzá a kormány, rögtön a ciklus elején. Ami engem meglepett, és valószínűleg a kormányt is, az az ellenállás mértéke, az a több százezer ember, aki az utóbbi napokban részt vett a kormányellenes tüntetéseken.

Én inkább a regionális és geopolitikai kontextusra fókuszálnék. Annak ellenére, hogy Románia a nemzetközi kapcsolatok szempontjából nem tekinthető fontos államnak, az ország külföldi megítélésén sokat ronthat az, ahogyan a kormány intézkedése és a tüntetések lecsapódnak a külföldi médiában. A felmerülő problémákra a fontosabb stratégiai partnerek figyelnek, ebben pedig Romániának sok vesztenivalója lehet. Trump megválasztása – noha személy szerint úgy vélem, nem fogja kifordítani a világot a sarkából –, komoly változásokat hozhat az amerikai–orosz viszonyban, amely csökkentheti Bukarest pozícióját, bár stratégiai fontosságú létesítmények vannak az országban. Az EU tekintetében sem volna szerencsés, ha megkérdőjeleződne a jogállamiság. Végül pedig, az üzleti környezet és a külföldi befektetések szempontjából sem kifizetődő, ha romlik az ország külföldi megítélése.