Minden egyetemista számára, aki nem kolozsvári szülött, külön fejezetet jelent a várossal való összebarátkozás. Kincső, aki immáron második éve tapossa a kolozsvári flasztert, és Cintia, aki még hetekben számolja csupán az ittlétét, megosztotta velünk, hogy milyen történetek kerültek az ő Kolozsvár a barátom fejezetükbe.

Mióta tanulsz Kolozsváron?

K: Egy éve. Tavaly októberben kezdtem meg itt a tanulmányaimat.

C: Kereken négy hete tanulok Kolozsváron.

Nagyvárosból vagy vidékről költöztél be?

K: Városból érkeztem, de nem mondanám nagynak. Kicsi, de annál szebb város.

C: Csendes kis vidékről érkeztem, pontosabban Felcsík egyik pici falucskájából, Csíkszenttamásról, ahol mindenki ismer mindenkit, és mindenki jobban tudja a másik dolgát. De ez falun már csak így megy, ebbe nőttünk bele, így szeretjük.

A beilleszkedés mennyire volt zökkenőmentes?

K: Attól függ, mi számít zökkenőmentesnek. Nem mondom azt, hogy nem vágytam haza az elején, vagy, hogy nem tévedtem el heti két alkalommal a buszokkal, és azt sem állítom, hogy nem sírtam egyszer-kétszer a magányos estéken, de sokkal könnyebben ment a beilleszkedés, mint gondoltam volna. Közrejátszott ebben az is, hogy a sok új ember között könnyen tudtam olyat találni, akivel legalább egy-két közös dolog van bennünk.

C: Az elején kaptam jó néhány rám dudálást az átjárókon, mire ráeszméltem, hogy én, a falusi lány itt nem akkor kelek át az úton, amikor akarok, hanem csak akkor, amikor a lámpák azt jelzik. Ettől eltekintve néhány nap alatt fel tudtam venni a nyüzsgő város tempóját. Négy hét alatt már megszoktam, hogy melyik utcasarkon merre kell térni, sőt, sokszor a nagy matematikai képletek segítségével már előre ki tudom számolni, hogy mikor vált zöldre a gyalogosok észrevehetetlen lámpája. Itt zárójelben szeretném megjegyezni a matektanáromnak, hogy még véletlenül sem a jól belénk sulykolt, létfontosságú c² = a² + b² képletet használom. 

Mi a legviccesebb történeted, amely Kolozsvárhoz és az egyetemi élet kezdetéhez kötődik?

K: Ha már CTP és eltévedés, akkor muszáj elmesélnem, hogy Kolozsváron való tartózkodásom első hetén, a Moovit alkalmazást bújva meg voltam győződve, hogy a két buszábra közötti nyilacska nem az átszállást jelzi, hanem a buszok közötti választási lehetőséget. Így történt az, hogy a 24B-vel a Vivónál kötöttem ki a Zorilor helyett, laza egyórás buszozgatás után. Hiába jelzett az app, hogy szálljak le és forduljak meg, akkor még nem hallgattam rá. Most már bibliaként kezelem minden szavát. 

C: Legviccesebb része az egésznek talán a nyakatekert román mondataim, amiket nagy kínnal-bajjal próbálok összebarkácsolni, hogy majd a románok rám nézzenek, hatalmasra kikerekedő kérdőjellel a fejük fölött. Hihetetlen módon nehezemre esik elhagyni a jó székely szólásokat, néha olyan érzésem van, mintha megnémultam volna. Bár a trigoképletek itt vannak a kisujjamban, a román nyelv logikáját egyszerűen nem találom. Gondolom, valahol a fent említett lámpánál várja, hogy végre zöldre váltson és elérkezzen hozzám, hogy majd végre ne tegyek fel ehhez hasonló kínos kérdéseket a pincéreknek, hogy „Ce gust ai?”

A kincses város értékeit megtaláltad? Mit érzel annak?

K: Egy-egy kincset már megtaláltam, de szentül állítom, hogy a város mindig rejteget valami újat a lakosok számára, függetlenül attól, hogy két, öt vagy tíz éve él itt az ember. Jelenlegi legnagyobb kincs, amit nekem nyújtott, az a temérdek lehetőség és a megannyi új ember, ismerős. Hiába sokkal nagyobb Kolozsvár, mint a szülővárosom, mindig talál módot arra, hogy keresztezze utamat egy-egy réglátott arccal, kedves ismerőssel. 

C: Számomra mindig is a természet adta gyönyör a legszebb érték, bárhova is megyek. Igen, tudom, ekkora városban pont nem ezt kellene keresnem, de mégis a sok gyönyörű, régi épület mellett megtaláltam a parkot a tóval, ami, ha csak picivel is, de közelebb hozza a természetet. 

Melyik lett a kedvenc helyed és miért?

K: Két helyet kell kiemelnem: a FSPAC kantinját és a Blériot nevű bárt. Az elsőt az olcsó és eszméletlen finom kajáért, az utóbbit meg a temérdek emlékért és az úgyszint (viszonylag) olcsó termékekért.

C: Egyben ez a park a kedvenc helyem is itt, Kolozsváron. Egyszerűen imádok kicsit elvonulni hétvégente a rohanó világtól, és leülni a tó partjára megpihenni a fák lombjai alatt.

A Fellegvár lépcsői izzasztottak már meg?

K: Nem is egyszer, és még szándékozom megmászni néhányszor azt a rengeteg lépcsőt! Megéri a kilátásért és a számos emlék kedvéért. 

C: Jaj, ne is kérdezd. Az egyetem programjához tartozik kigyalogolni a város teljesen másik oldaláról a Fellegvárra. A projektünk része az a hely, igen, sok délutánon gyalogoltam ki oda, de minden egyes alkalomkor megérte. Gyönyörű a kilátás a tetőről, főleg éjszaka a város fényeivel.

Mi lopta be magát leginkább a szívedbe a városból?

K: A nyüzsgés, a folyamatos programok, hogy egy percre nem áll meg a város! Nem telik el úgy hét, hogy ne legyen néhány program mindenféle célcsoport számára. 

C: A hétfő reggeli dugók a belvárosban, ami miatt a 15 perces útból 40 perc lesz. A város úgy, ahogy van. Szeretem, hogy nyüzsgő nagyváros, de mégsem nyomasztó, szóval van időd megállni élvezni a pillanatot. Még nem találkoztam két alkalommal ugyanazzal az emberrel, és talán ezt szeretem ebben a városban, hogy mindig tud valami újat mutatni.

Ha azt mondom, Kolozsvár, te azt mondod…

K: The best város of them all. ♡

C: A szabadság szó jut eszembe legelőször. Itt élem azt a korszakomat, amikor ténylegesen elszakadhatok az otthontól, a szülőktől, és azt tehetek, amit én akarok.