A streaming szolgáltatások és a női reprezentáció a képernyőn tematikát is érintette Keszeg Anna és Hermann Veronika a Sorozatvalóság című előadásban.

A bemutatóval a 60’-as évekig, a television studies kezdetéig nyúltak vissza. Ekkor a tévét mindig valamihez képest – például a rádió vagy a mozi viszonylatában – vizsgálták. Azóta rájöttek, érdemes önmagában is vizsgálni a tévét, mint médiumot, művészetet, technológiát stb. A 80’-as évektől kezdve a „tévéfogyasztás” leáldozóban van, azonban a különféle streaming szolgáltatásoknak köszönhetően a sorozatok virágkorát éljük. Szintén ezeknek köszönhető az ún. binge watching kifejezés – amely a sorozatrészek egymásutáni darálását jelenti – és az, hogy az eddig szubkulturális tartalmak nagyon gyorsan utat törnek a mainstreambe. 

Természetesen ez sem a véletlen műve. Minden a Netflix-szel indult. Egy millió dolláros díjjal nyílt pályázatot hirdettek azért az algoritmusért, amely a legpontosabban kiemeli azt, amit te, a néző látni akarsz.

Paradigmaváltás a 2000-es években következett be, lényegében a megváltozott Y-generációs igények kielégítése végett. Így jöhetett létre a receptre írt sorozat. Ilyen például a netflixes Kártyavár (House of Cards – 2013). A felmérések alapján a nézők szeretik a politikai thrillert, a nem egyértelműen jó vagy rossz karaktereket, David Finchert és Kevin Spacey-t – bár utóbbi karrierét rendesen megtépázta a metoo, amely miatt a sorozat utolsó évadából ki is írták a karakterét.

Az adott kor társadalmi viszonyai is leképeződnek a sorozatokban, bár nem volt minden esetben reprezentatív. Erre tökéletes példa a The Donna Reed Show (1958). Ebben is, mint az 50’-es évekbeli szituációs komédiák javarészében a szereplők kertvárosban élő középosztálybeli fehér családok – amely ebben az időszakban az amerikai társadalom kis szeletét képezte. Vagy mint a posztfeminista sorozatok, például a Szex és New York (Sex and The City – 1998), amely szintén jól szituált szereplőkről szól.

A változást a 2000-es évek és a streaming szolgáltatások hozták. Kiderült, hogy a nők a fogyasztói többség és erős vásárlóerőt képeznek, a Netflixen főoldalon szerepel az erős nők tematika, mint sorozattípus. A legnagyobb port kavaró példa a Szolgálólány meséje (Handmaid’s Tale – 2017), de nem elhanyagolható a Narancs az új fekete (Orange is The New Black – 2013), a Csajok (Girls – 2012) – az Y-generációs Szex és New York is, vagy a Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies – 2017), amely olyan sztárokat vonultat fel, mint Reese Witherspoon vagy Meryl Streep. Ez is azt bizonyítja, hogy míg kezdetben szabad szemmel jól látható minőségbeli különbségek voltak a mozi és a televíziós tartalom között, mára átvette az uralmat a sorozat. 

Már nem kell Amerikába menni egy jó sorozatért. Az utóbbi években az HBO gyártotta le Közép-Kelet-Európában a történelmileg hiteles és szórakoztató tartalmakat. Ilyen a Temesváron játszódó Hackerville (2018), a bukaresti Umbre (2014), a magyar Aranyélet (2015) vagy a cseh Eszmélet (The Sleepers – 2019), amely hatalmas bátorsággal beszél 89’ eseményeiről.  Ezekben a sorozatokban a múlt újraértelmezve, egyfajta radikális nosztalgiaként van jelen, míg a bűn és a bűnszervezetek összekötik a régió országait.

Az előadást Rab Árpád gondolatával zárták, miszerint a jövőben egyre kisebb tömegek egyre nagyobb világokat fognak nézni.

Kommunikációs napok facebook oldal/Tompa Réka