A The Nest idei évadjának második rendezvénye egy Open Mic többnyelvű verseny volt, amelyet a Kolozsvári Német Kulturális Központtal közösen szerveztek, a COM’on Cluj támogatásával. A magyar nyelv mellett románul és angolul is slammeltek az előadók a múlt szombat este.

A megszokottól eltérően nem a Junkyard, hanem a Cotton Club adott helyet az estének. Kissé más, de ugyanolyan remek volt a hangulat, a helyiség pedig olyan emberekkel volt tele, akik szeretik az irodalmat és a slampoetry-t, bármilyen nyelven is hangozzon az.

A versenyezni kívánók feliratkozhattak előzőleg a The Nest Facebook-oldalán. A szabályok szerint mindegyik résztvevő két szöveggel vehetett részt a versenyen és 3 perc 15 másodpercet kapott, továbbá bármilyen témában írhattak a slammerek. Az öt zsűritagból hármat a szervezők választottak (Vass Csaba, André Feri és Surányi Ildikó, a Német Kulturális Központtól), és ketten jelentkezhettek a közönség soraiból. Az első helyezett 100 lejt, német nyelvkurzust és ajándékcsomagot, a második helyezett 50 lejt és ajándékcsomagot, a harmadik helyezett pedig ajándékcsomagot kapott jutalmul.

A slamest André Feri és Vass Csaba protokoll slamjével kezdődött, amely bizony román nyelven hangzott el a kolozsvári életről és magáról az országunkról is. Ezután Banga Szilárd moderátor felhívta az első versenyzőt, aki nem volt más, mint Keresztesi Dávid, ő slamjében elmondta, hogy nem fél a haláltól. Következett Raul Codrean, majd Paul Cristian, aki elmondta szenvedélyes versében, hogy melyek is a slammelés szabályai. Morar Ervin rövid, de annál ritmusosabb költeménye következett, ezután pedig egy olyan versenyző lépett színpadra, aki egyszerűen csak improvizált, de az őt követő Fazakas Zsolt is remekelt. Csíki Andrea kissé perverz, viszont annál frappánsabb slamje mindenki tetszését elnyerte, ugyanakkor Csibi Etele slamszűz szövege is hangos tapsot kapott. Karin Danler ausztriai lány rövid bemutatkozójában elmondta, hogy önkéntesként van itt, slamjében arról mesélt, merre járt a világban önkéntesként és rímbe szedte azt is: örül, hogy itt van az Open Mic-on, a jó emberek közt. Bár elegáns öltözete meglepte a nézőket, Cristian Boldor igen jól elrappelte slamjét. A következő női versenyző azoknak a tanároknak dedikálta a szövegét, akik általában teszik magukat abban, hogy érdekli őket a diákok sorsa. Burján Kinga költői slamjével magas pontokat kapott, Tófalvi Előd komikus slamje tapsviharban részesült. Gál Hunor verse, mint mindig, nagyon jó volt a nézők szerint, Ionuţ M. Călin pedig az önkéntességről szónokolt ügyesen. Utolsó előttiként még egy hölgy, Oláh Márta következett és legvégül pedig Baiazid rappelt egy kis ritmusra.

A második fordulóba Burján Kinga, Tófalvi Előd, Paul Cristian, Gál Hunor és Baiazid jutott. A slammerek még a végső szakaszban is mindenüket beleadták, de aki a legtöbbet adta, az Baiazid volt mélyrehatoló, mégis különleges slamjével. Másodikként Tófalvi Előd, harmadikként Gál Hunor, negyedikként Burján Kinga és utolsóként Paul Cristian végzett.

Mindegyik slam egytőlegyig kreatív, sokatmondó és érzele­mdús volt, így mindegyik megérdemelte a tapsot. Same URL vizuális effektjeivel látványossá tette az egész előadást. A közönség vidáman, csodálkozva vagy éppen megdöbbenve figyelte a slammereket, de mindegyiket megdicsérte tapsával. Az est további részében Ahe biztosította a buli zenéjét.

15168798_1770218613239319_8558912679609292387_o

Képek: KSIN Photo

Hozzászólások