Egy fiatal szerző, Deák Paula Blanka volt a meghívott a Bretter György Irodalmi Körön a héten. Adott egy huszonéves lány, meg az ő verseskötete, a Rutin hiány. Az este bővelkedett a szócsatákban és a vélemények frontális egymásnak ütközésében, de mielőtt még elmondanám, hogy mi kavarta fel az állóvizet, nézzünk bele kicsit a tényekbe.

 A vitaindítót Kali Ágnes adta, aki elsősorban megjegyezte, hogy az egyik érdekesség, ami szemet szúrt neki akkor, amikor anyagot gyűjtött, az volt, hogy Blanka verseskötetéről bloggerek írtak bejegyzéseket, kritikákat. Számára meglepő volt, hogy egyszerű olvasók, tehát nem szakemberek és kritikusok írtak a Rutin hiányról, és szerinte ez igencsak fontos dolog. Kiemelte, azt is észrevette, hogy a versekben megjelenik a gyerek-felnőtt világ és viszony is, meg, hogy emellett a szerző olyan hangokat is megüt, amelyek ma már elavultnak tűnhetnek, de éppen ez tesz hozzá ahhoz, hogy a művek önazonosak és hitelesek legyenek. A halálhoz való viszonyulást is megemlítette, mivel ez is sok helyen fellelhető Blankánál, mint motívum és mint olyan gondolat, amely látszólag foglalkoztatja őt. Itt a közönség tagjai hozzáfűzték: ők úgy látják, hogy a halál az elmúlással azonosul, azzal, hogy valamit elengedünk vagy elfelejtünk.

Blankát körülbelül négy éve ismerem, egy fesztiválon dolgoztunk együtt, a sajtós csapatban. Ő már akkor is írogatott, versekkel foglalkozott, voltak irodalmi kerekasztal-beszélgetések is, ahol az ő versei voltak terítéken. Ígéretes volt már akkor is, egész lénye azt sugallta, hogy ő bizony művészkedik, és ahhoz, hogy belső világát megértsük, sokkal tovább kell mennünk, mert a felszínen tapogatózva nem biztos, hogy megismerhető a személyisége. Aztán az est előtt összefutottunk itt, Kolozsváron és a semmiből a kezembe nyomta a verseskötetét. Én meg megdöbbentem. Évekkel ezelőtt még mindketten csak a szárnyainkat próbálgattuk, és lám-lám, ennyi idő elteltével, ő oda jutott, hogy kiadta a műveit, én meg amolyan újságíró-félének készülök, és talán fél lábbal már rajta vagyok az úton. Szóval, mindenki hű maradt a tizenéves kis álmaihoz.

Visszakanyarodva arra, ami az este folyamán történt: miután a közönség is bevonta magát a beszélgetésbe, számomra érthetetlen módon nagyon éles kritikák kezdtek elhangzani. A felszólalók szerint az írónő versei giccsesek és közhelyesek. Szabó Lőrinc és Hervay Gizella hatásokat, képeket és motívumokat véltek felfedezni bennük, amelyek még nem plágiumok, de nagyon erőteljesen visszaköszönnek. Blanka elmondta, hogy ez nem tudatos húzás, egyszerűen csak hatást tett rá a két író és ezért köszön vissza a munkásságuk a verseiben is. Bréda Ferenc szerint a giccses írásnak a hatásvadászat a lényege, amely önmagában nem hálás dolog, de ha jól műveli az ember, akkor kifizetődő. Elhangzottak építő jellegű kritikák is, amelyekben felhívták Blanka figyelmét néhány dologra, ami szakmai, irodalmi szempontból a későbbiekben hasznos lehet számára. Kiemelték, hogy a szövegeknek az a legnagyobb erényük, hogy vizuálisan építkeznek, tehát megragadható, elképzelhető képekből állnak, mindez pedig erős gondolatiságot is kölcsönöz.

Ennek ellenére úgy érzem, a szerző védelmére kell kelnem. A versek szókimondóak, szerelemről, kapcsolatokról, élményekről és benyomásokról szólnak. Nem ködösítve és kikerülve, hanem úgy, ahogy vannak, teljes valójukban kimondva, néhol viccesen és frappánsan fogalmazva, Blanka karakterét is tükrözve ezzel. Ha azt vesszük, hogy ő egy fiatal lány, aki még csak most próbálgatja a szárnyait és evez olyan vizekre, ahol még nem járt, nem hiszem, hogy ilyen éles hangú kritikát érdemelne vagy legalábbis nem olyan módokon, ahogy azok elhangzottak. Kicsit olyan volt, mintha nem lehetne meg a szabad véleménynyilvánításnak a joga, hiszen ha valaki kifejtette, amit leszűrt egy adott versből, akkor az élesebb hangú kritikusok rögtön azzal jöttek, hogy csak belemagyarázás az egész. Egyszerű olvasó vagyok én is, verseket nem tudnék elemezni olyan szinten, mint ahogy a Bretteren teszik, de azt hangoztatta mindig a magyartanárom is, hogy egy irodalmi műnek ezer meg ezer értelmezési módja van. Nyilván van egy gondolatmenet, ami alapján leírható, kibogozható a lírai én belső gondolati világa, de egy írás mindenkinek mást fog jelenteni. Az üzenet leszűrése nagyjából egyezik, ha gyakorlott olvasókról beszélünk, de a jelentés, amit tulajdonítunk neki, az egyéni, saját és éppen ettől van varázslatos jellege a művészetnek.

Deák Paula Blanka Rutin hiány című kötete mindenképpen megér egy olvasatot, nem távoli vagy megfoghatatlan, önazonos és reális. Az ott felvázolt szituációkba könnyedén beleképzelheti magát bárki, és mindenképpen remek lehetőség kortárs irodalmat olvasni. Ajánlom teljes szívvel, nekem nem okozott csalódást és ez nem azért van, mert elfogult vagyok.

* részlet Deák Paula Blanka In Memoriam Szabó Lőrinc c. verséből