Mit is csinálhat egy egyetemista napjainkban? Mivel töltheti a legszebb fiatal éveit ebben az online időszakban, ebben az elektronikusan működő világban?

Lejárt a szesszió, a lélek nyugovóra tér. Igen, térhetne, ha nem bombáznák telibe becses pihenésünket a második félév anyagaival. Átérzed, te kíváncsi, bátor nebuló. Kinek élete fenekestül felfordult, kinek nincsenek boldog napjai, független élete, mert hát ugye haza kellett cuccolni. A szülőkhöz. Nem rossz érzés az, pár napig. Aztán jön az, hogy: „Halkítsd le az órádat, tévét nézek, menj a saját szobádba!” De hogy menjek, anyám, amikor annyian vannak a világhálón, hogy már a bejelentkezésnél ki fog dobni a Zoom? Ó, kérlek, csak most hadd jelentkezzek be, csak most ne vacakoljon az internet. És lám, megtörtént a csoda! Működik! Apró örömök. Talán ebben az évben csak ilyenek lesznek. Mondjuk még az is hozzácsapódhat, hogy végre megszáradt a kedvenc maszkom, amivel kijárok a városba. Ugye, hogy manapság ezek is fel tudnak vidítani?

Visszagondolok, épp egy éve kezdődött ez a fránya vírus. Ez az ünneprontó, kedvromboló, depresszív járvány. Az egyetemista életnek vége. Vége a felettébb szórakoztató, ugyanakkor unalmas óráknak. Nem pihentethetem a szemem a 302-es ajtón, nem várhatom meg a buszt, vagy fordítva. Nem verekedhetek az egyetemen kekeckedő kajaautomatával, hogy azért mégis, nekem tényleg szükségem van arra a húsz banira. Nem izgulhatok a taxi hátsó ülésén azon, hogy vajon fog-e valamit kérdezni tőlem a román anyanyelvű sofőr. Hogy is van? Ja, igen, ennyi éves, ide járok, éppen most jöttem otthonról. Mély lélegzet és mondhatom. Á, de úgysem sikerült hebegve-habogva kinyögnöm, amit szeretnék. Mégis közrejátszott az a drukk, csak nem tudok megszólalni.

Lassan már annyira vágyakozom vissza, hogy elkezdtem pakolni szeptemberre. Tudom, hogy addig még fél év van, és számtalan dolog történhet, illetve manapság mit is tudunk biztosra? Semmit, inkább hagyjuk is. Vissza is pakolom a fehérneműtartómba a dolgaimat, a szekrényemet újra megtöltöm, majd másnap kezdem elölről. A remény hal meg utoljára. És mi az unalomban, ha így folytatódik.

Ne lankadjon a kedvetek, egyetemisták! Garantálom nektek, hogy jobb, ha most pénzt spóroltok, mert most lehet. Hogy mire? Arra, hogy ha vége ennek az idegtépő időszaknak, több helyre jussatok el, menjetek a tengerre, fesztiválokra, kulturális eseményekre. Mert ezek után nyugodt szívvel mondhatom, hogy igen, mindenki egytől egyig megérdemli a kikapcsolódást és a mély levegőt. Azt, amelyiket beszívod, bent tartod egy picit és lassan kiengeded. Onnantól kezdve tudod, hogy most már minden sínen van.