Fiatalként te is a retróért rajongsz? Szívesen énekeled együtt a Republic, az LGT vagy az Edda slágereit a zenekarral? Azt hiszed, az élő zene fogalma már nem létezik a bulik világában? Unod már a sok tuc-tuc zenét? Nyugi! Nem vagy emiatt fura, de még baj sincs veled. Tudd, hogy rajtad kívül még vannak ugyanilyen emberkék, akik egy-egy hangulatos gitárestre járogatnak el szívesebben, és jobbszeretik, ha az élő basszusgitár dübörögteti meg zsigereiket, mintsem az elektronikus zene ficamai.

Nincs annál jobb érzés, mint amikor hetek fáradalmait, felgyülemlett feszültségeit tudod kiadni magadból egyetlen este alatt. Néha nem elég arra várni, hogy Valaki mondja meg, milyen az élet, hanem te magad kell megtaláld a válaszokat. Ehhez pedig gyakran elég egy sokatmondó dalszöveg, vagy csak egy egyszerű kis refrén, amit mindenki kívülről dalol, és a dolgok máris egyenesbe jönnek, kavargó érzéseink pedig hirtelen letisztulnak. Elég a basszusgitár dübörgő lüktetése, vagy a dob ritmusa, és máris megindul a vérkeringés az ereinkben, felfrissítve lankadt, agyonhajszolt testünket. És nem is kell hozzá nagy tömeg, vagy fancy klubok, sőt ilyenkor már az sem érdekel, ha csak egy kis összeszokott csapat gyűl össze eldalolni az LGT vagy a Republic agyonhallgatott, de örökérvényű slágereit, hisz te is becsatlakozol és átadod magad a zene örömének. Péntek este Miklós Gyuri és bandája tehát jól megmondták, hogy Milyen is az élet, így még annak is élni támadt kedve, aki talán egy fárasztó nap után tévedt be a Bulgakovba.

Az első füstmentes gitárest sokunk számára örömhír volt, hisz végre fellélegezhettünk, viszont a másik tábor tagjai közül voltak, akik hangot is adtak felháborodásuknak. Ennek ellenére mégis mindenki kulturáltan tudott viszonyulni az új helyzethez, és még azok is teljes hangerővel tudták velünk dúdolni hőn szeretett magyar slágereinket, akik reflexszerűen néha farzsebükhöz nyúltak a cigarettás doboz után. Habár a KFT afrikai forrósága miatt nem kellett panaszkodnunk, mégsem éreztük magunkat Skandináviában, hisz a dübörgő Rock and roll kellően felpezsdítette a légkört és a hangulatot. A bátortalanabbak, na meg a zöldfülűek eleinte csak szolidan, ide-oda ringatózva, ülőhelyükről dúdolták az ismert slágereket, de a törzsvendégek felhőtlen szórakozása idővel mindenkibe bátorságot öntött. Volt, akinek már nagyon viszketett a talpa a lüktető ritmustól, és borospoharával a kezében táncra perdült, uralma alá véve a táncparkettet. Tátott szájjal figyeltem azon örök-fiatal testvéreinket, akik apait-anyait beleadva, teljesen átszellemülve, az összes ott lévő fiatalt megszégyenítve ropták a táncot. Mihelyt kezdtek kissé jobban feloldódni a gátlások, Varga Miklós vén Európája megálljt parancsolt a felhevült hangulatnak, és táncba ringatta a turbékoló párokat, a magányos gerlicéket pedig vadászatra indította kisebb-nagyobb sikerrel.

Csak azt bántam a leginkább, hogy (kivételesen!) az átlagéletkor  25 felett volt, ugyanis ez azt jelenti a számomra, hogy a mai fiatalok (Igen! Rólunk van szó!!) nem szeretik az igazi jó zenét, és szívesebben rázzák testüket egy két ritmusból álló, szöveg nélküli ütemre, ficamos tüneteket imitálva. Arról nem is beszélve, amikor kedves kortársaim vadul ringatják csípőjüket, kívülről fújva kedves honfitársunk, Florin Salam dalait, a Hungáriát csak kósza hírekből, már-már ősi legendákból ismerik, az Omegáról pedig az unalmas fizikaórák görög betűs labirintusai jutnak eszükbe. Sajnos ezek vagyunk mi, egy furcsa nemzedék, szájbergyerekek, akik okoskodásunk ellenére sok mindent nem tudunk, többek között azt, hogy miként kell igazán szórakozni. Lassan tanítani kellene az iskolában a kémia és a matematika mellett.

Na, de még semmi sincs veszve, hisz ahogy a híres mondás tartja: fel a fejjel, semmi remény! Viccet félretéve, azért tényleg nincs minden remény veszve, ugyanis ezen a bűvös estén a fiatalok is szívvel-lélekkel tudtak együtt bulizni az idősebbekkel, az antiszociális magatartásokat félrepakolva, mindenkivel együtt tudtak örülni és tapsolni azon szerencsés nyerteseknek, akik az est fénypontjaként méltóan átvehették díjukat, két üvegcse muníciót. Aki pedig mindezt nem hiszi el, az járjon utána!

Képek: Gitárest-az Igazi Facebook oldala