A világnak ezen a pontján, kelet és nyugat találkozásánál a nyarak nem a felhőtlen szabadságot, üdülést és szórakozást jelentik az átlag egyetemista számára. Sokunk az iskolaszünetet kihasználva nyakába veszi a világot és pénzkeresési lehetőségek után kutat. És az igazság az, hogy az ilyen munkáknál nem az a lényeg, hogy mennyire vagy talpraesett, mekkora a munkabírásod, vagy milyen adottságaid vannak. Sokkal inkább számít az, hogy milyen emberekkel sodor szembe a vakszerencse. De végül is, ha jó, ha rossz élménnyel tér haza a dolgozni vágyó diák, mindenképpen egy nagy adag tapasztalatot tudhat magáénak.

Az alábbiakban két campusos lány nyári munkákkal kapcsolatos írását olvashatjátok, abban az esetben persze, ha éppen nem répát, almát, hagymát szedtek ott, a messzi nyugaton.

Nagy Kinga: Hideg helyett meleget

Pontosan négy és fél óra múlva indul a busz. Mellettem itt hever a telepakolt bőröndöm, az asztalon pedig azok a dolgok, amelyeket már nem volt erőm bepakolni. Majd reggel, indulás előtt… Azt hiszem, nem alszom ma éjjel. Nem, nem az izgalom miatt. Csak még magamba akarom szívni a szobámba szűrődő esti levegőt, élvezni a rendetlenségét, hallgatni a tompa esti zajokat. Hiányozni fog mindez.

Nyugattól kicsit messzebb esőkként elevenen él bennünk az a képzet, hogy a külföldiek hidegek, fösvények és keményen megdolgoztatnak a pénzedért, miközben neked, alsóbbrendűként engedelmeskedni kell, hogy megfelelj a standardoknak. Így indultam én is útnak, rettegve attól a hideg németségtől avagy német hidegségtől. Meg voltam győződve, hogy soha nem fogják megjegyezni a nevem, nem lesznek kíváncsiak a történetemre, nem fognak mosolyogni és mindig csak parancsolgatnak majd. (Ugye ez él sokunkban?)

Cáfolásként mozzanatokat mesélek, az előző évi tapasztalataim közül.

1. Autóduda hallatszik, a fák közül mindenki a kocsi köré tömörül. Kávészünet van, heverünk a fűben, miközben színes kis poharakból gőzölög a fekete ital. A munkaadónk pedig széles mosollyal kínálgatja a süteményt. Aztán elbeszélgetünk, kis csokit osztogat, dudál és elhajt, mi visszamegyünk dolgozni még egy kicsit.
2. Szerencséje volt annak, aki az energikus, ősz hajú nővel dolgozott, mert az ő táskájában mindig volt elrejtve valami finomság. És csodaképpen mindig akkor vette elő, amikor legnagyobb szükség volt rá, a holtpontokban. Miniatűr csokoládéit pedig mindenki élvezte, aki körülötte dolgoztott.
3. Ottlétünket hálavacsorával zártuk. Hagyománnyá vált, hogy minden évben így köszönik meg a munkásoknak az együtt töltött időt, befektetett energiát. A raktárként használt csűrt ünneplőbe öltöztették, kis töklámpásokat helyeztek az asztalra és a ház specialitását kínálták. Együtt koccintottunk a sikeres termésért, az együttlétért. És ajándékképpen személyre szabott muffinokat kaptunk a helyesen felírt nevünkkel.

Másodszor megyek külföldre dolgozni, a Jobbanmegfizetünk országba. Amikor ezeket a sorokat írom, valamiért hatalmas gombócok keletkeznek a torkomban. Mégis, szerettem volna leírni nektek mindazt, ami bennem van. Úgy, ahogy van, mentségül a külföldieknek. Hálaképpen azért, hogy nem félek, és megnyugodva indulok útnak.

Virágh Bernadett: Ez kellett nekem?

Miután leszálltunk a nővéremmel a hullámvasútról, amelyen először ültünk mindketten, szinte könyörögtem a helyemre beülő következő őrültnek, hogy ne üljön fel, mert megbánja. Pontosan így voltam akkor is, amikor megérkeztem Németországba. Soha, semmilyen körülmények között ne utazzatok olyan autóval, amely üres utánfutóval van felszerelve. Ha mégis így teszel, készülj fel arra, hogy végig kell „shakelned” fél Kelet-Európán. Ha traumának nem is nevezhető, azért egy 16 órás próbatételnek megfelel. Talán kellett ez, hogy kirázza belőlem a szesszió nyújtotta szorongást, és tudatosuljon bennem, hogy vége a nyaralásnak, kezdődik az élet dolgosabb része.

Bezony, én is úgy indultam el, hogy „dollár, dollár… dollárjelek mindenhol”. Annyiszor megtanított arra az a piszkosul jó tanár, Mr. Csöndes és Kemény Élet, hogy a nagy elvárások olykor nagy bukásokat vonnak maguk után. Így voltam ezzel én is. Mielőtt megijednétek, találtam munkát. Az első öt percben még örültem neki, mert szeretem. Szeretek pincérként dolgozni. Jó buli nap mint nap új emberekkel találkozni, újabb embertörténeteket megismerni, és ne feledkezzünk meg arról, hogy mindezt németül, ami igazából bajor. Na, itt kezdődik a „party every day”.  El is telik vele a napod, mire rájössz, hogy az öreg bajor most egy pohár ásványvizet vagy egy citromos sört kér. Aztán magad mögött hagyod az ideiglenes munkahelyet, főnököt, kollégákat, és haza mész. Távol vagy a családtól, a barátoktól. Miután kiheverted az aznapi fáradtságot, bekapcsolod a gépet, és a barátaid nyaralós fotóival kell szembesülnöd. Summer time, itt: Tengerpart, vagy New York, USA, vagy bármi más hely, ahol te is szívesen lógatnád a lábad.Így menj másnap munkába. Köszi szépen, Zuckerberg. De másnap is elmész, mert minden nap jön egy öreg bajor, aki mosolyt csal az arcodra, aki értelmet ad a nehéz munkának.

Most minden bizonnyal arra gondolsz, hogy szívás a nyári meló. Lemaradsz a nyárról, sőt még le se barnulsz, elvégre egész nap dolgozol. Igen, ilyen értelemben egyet kell veled értenem, de ha majd szeptember végén visszagondolok, nem fogok úgy orrolni erre a három elbaltázott hónapra. Nem azt mondom, hogy dolgoznod kell ahhoz, hogy jól kezdd az egyetemet, de hozzátesz valamit az önértékelésedhez, ha van saját kereseted (ez az a pénz, amiért nem a szüleid küzdöttek, hanem te, amit jobban megbecsülsz majd, mert azért neked kellett nyelned, neked kellett hajnalban kelned.) Nem jöhet mindig össze az álommeló, az álomfizetésről nem is beszélve. Meg kell tanulni beérni a kevesebbel, és megbecsülni azt a kicsit is, ami van, legyen az bármilyen érték.

Na, de azért legyen csodaszép nyaratok!