Kerekasztal-beszélgetés: Diákújságírás Kolozsváron. A Campus és a Perspektíva múltja és jelene

Hogyan alakultak, változtak a kolozsvári diákújságok olyanná, amilyennek most ismerjük őket? Többek között erre a kérdésre is keresték a választ a Médianapokon szervezett kerekasztal-beszélgetésen, amelyet Kristály Bea, a Kolozsvári Rádió műsorvezetője moderált. Beszélgetőtársai Botházi Mária egyetemi oktató, a Főtér.ro publicistája, Tőkés Hunor mesteris hallgató, Markó Bálint, a BBTE rektorhelyettese, valamint Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának vezetője voltak.

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség már 1993–94-ben fontosnak tartotta, hogy kommunikáljon a magyar egyetemistákkal, ezért létrejött egy fiatalokból álló kisebb csoport, a Bulizók-plakátolók társasága, akik bentlakásokban ragasztottak ki informáló plakátokat. Ezt követte a Couleur locale, amely később román nyelven is megjelent, hogy ne csak a magyar egyetemisták jussanak a fontos információkhoz, viszont hátránya volt nevének nehéz írása és kiejtése. Csak ezek után jelent meg 1995-ben a szintén KMDSZ által létrehozott Perspektíva. Az egykori perspisek felidézték, milyen volt az akkori szerkesztőségi hangulat. Elmondásuk szerint igyekeztek a könnyedségre törekedni, érdekes, humoros tartalmakat közölni.

A kor másik diákújságja, a Campus kicsit korábban, 1990- ben jelent meg először, de mivel ez egy kötött szerkesztőséghez, a Szabadsághoz tartozott, a Perspektívához hasonló könnyedebb tartalmakat, szabad szerkesztőségi hangulatot mellőznie kellett. Ez viszont nem jelentette azt, hogy nem a diákok nyelvén szólalt meg.

A kezdeti nehézségekre is kitértek a beszélők, ezek főképp az internet hiányából adódtak. Akkoriban egyes lapszámokat még kézzel pingáltak, nyomda után pedig egyesével hajtogatták össze. De a cikkeket megírni sem volt leányálom, otthon papíron készült el az eredeti változat, amit a szerkesztőségbe szaladva, megküzdve a számítógépért gépeltek le utána. Diktafon hiányában pedig a körkérdéseket, interjúkat a helyszínen kellett lejegyezniük.

És hogy mit tanultak a diákújságos korszakukból? Elsősorban azt, hogyan kell csapatban dolgozni, figyelni egymásra, de remek kapcsolati hálót építettek fel, és a

„határidő gyomorszorító érzését”

is itt tapasztalták meg először.