Vallasek Júlia tanulmányai kortárs angol művekről

Dr. Vallasek Júlia szerint az esszé nagyon időigényes műfaj, megköveteli a feltétlen optimizmust. Úgy látszik, az Angolkeringő című tanulmánykötet szerzőjének időből és derűlátásból is kijutott. A Helikon-estek szerdai találkozóján a szerzővel Mihálycsa Erika beszélgetett.

Őszinte leszek: voltam már jobb könybemutatón is. Ezt elsősorban azért mondom, mert Mihálycsa Erika neszeit még egy félig lenyelt mikrofon sem tudja felhangosítani, nem beszélve arról, hogy senki nem mondta meg neki: ha közönség előtt beszél egy szerzővel, a kérdéseit ne tíz percig mormolja megállás nélkül. Hál’ Istennek, hogy Vallasek Júlia erős rövidtávú memóriával rendelkezik és nagyjából az összesre tudott válaszolni. Kár, hogy rajta kívül senki sem hallotta a kérdéseket.

De térjünk át az értékekre. Kiderült, a szerző nagyon szereti a világirodalmat (aki ismeri őt, az cseppet sem lepődött meg), főként az angol műveket, de nem igazán tudott az alkotásokról eligazító tanulmányokat olvasni, ugyanis efféle írásokban nem gazdag az általános könyvkultúra, így hát megírta ő a tanulmányokat.
„Vágytam az olvasott művekről szóló tágasságra ” – idézte fel a szerző, aki először magának írta értekezéseit, majd, elmondása szerint házalni kezdett velük különböző szerkesztőségeknél, míg végül a Helikonnál felkarolták írásait. Vallasek Júlia úgy fogalmazott: célja kortárs angol irodalmi műveket áfogó tanulmány-elegy létrehozása, a nyakatekert teoretikus elemzésekkel ellentétben sokkal könyedebb hangnemben megfogalmazva.
„Sokkal kevesebb világirodalmat olvasunk, mint mondjuk száz évvel ezelőtt, pedig ma sokkal könnyebb beszerezni a műveket” – hangoztatta a szerző. Megtudtuk, a könyvben tárgyalt 19 mű között hétnek írónő a szerzője, ott van köztük a Nobel-díjas Doris Lessing is, akinek Az arany jegyzetfüzet című alkotását az esszé-kötet összeállítója konzervatívnak, de a feminista-mozgalom alapművének tartja. Az Angolkeringő megíróját különös a Megint a szerelem című Lessing-könyv ragadta meg igazán, amely masszív tabu-témaként az időskori szerelmet és szexualitást boncolgatja.

A kép forrása: libri.hu

A bemutatott kötet szerzője Julian Barnes esszéit ajánlja olvasásra, az írót ugyanis hiperműveltnek tartja:
„Olyasvalakinek képzelem el Barnes-t, mint akivel 10 óráig is lehetne értékes eszmecserét folytatni egy kocsmában, úgy, hogy nem unja meg az ember”.
Hallhattunk Mária Magdolna sokáig ismeretlen testamentumáról, lírikus stílusú epikáról, a családon belüli erőszak, a papi pedofília és az elhanyagolt, szeretet nélkül élő gyerekek reálisan ábrázolt történeteiről. Rájövünk, hogy a jelenkor angol regényei színültig teltek a tizenévesen kidobott fiatalok tragikumaival. Szót ejtettek még Alice Munróról is, akinek a művei olyanok, mint az időutazás: olvasás után belenéz az ember a tükörbe, hogy leellenőrízze, nem telt-e el húsz év.
„Munro tömören és valósághűen fogalmaz, el kezded olvasni és egyszer csak kinyílik a történet, mint egy három-dimenziós papírfigura” – magyarázta az értekezések szerzője.
Bár a kérdező technika-taszító sutyorgásának köszönhetően sokszor nem tudtuk, hogy a szerző épp melyik író munkásságáról beszélt, gazdag útmutatást kaptunk, hogy átkeringőzzük magunk néhány izgalmas szerző szavain. És, hogy létezhet-e olyan pillanat a nyugati civilizációban, amikor megölnek azért, amit leírunk? Olvasás után kiderül.