Mindenhonnan is elkések, még ha nincs is megbeszélve a találkozó pontos ideje. A késés vitathatatlanul sokszor feltűnő téma. Technikák vannak rá, hogyan próbáld elérni, hogy sikerüljön mindenhol időben ott lenned. Én ma nem ezzel akarok foglalkozni. Inkább azért érvelek, hogy a késés néha jó, sőt életmentő lehet. Na de nem olyanokkal akarok dobálózni, hogy többet aludhatunk, vagy annak hangoztatásával, hogy nem velünk van a baj, hisz a királynők nem késnek, csak mindenki más ér oda túl korán. Nem. Nekem mindössze egy fontos érvem van. Kisiskolás korunkban az elemiben ezt a tanítást már megkaptuk, csak nem tanítottak meg az alkalmazására. Kőmíves Kelemenné. Csak ennyit akarok mondani. Mind emlékszünk a sztorira. Adott tizenkét kőműves Déva váránál. Amit felépítenek, az hamarosan lebomlik. Megbeszélik, hogy akinek a felesége a leghamarabb érkezik meg hozzájuk, azt befalazzák. Kőmíves Kelemen szerelemtől vezérelt felesége ellentmondást nem tűrően meg akarja látogatni a férjét. Megérkezik, megfogják, zsutty a tűzre, s mehet a malterbe. Azt már nem akarom hangoztatni tanulságként, hogy az ennyire elhivatott szerelem sem a legjobb ötlet, látva a 21. század embereit, inkább csak gondoljunk arra, mi lett volna, ha a nő úgy dönt, szundizik még jó két és fél órát. Így hát azt tanácsolom, a „még pont elérek, ha öt perc múlva indulok”-ra adjunk még tíz percet, s csak utána induljunk. Azt hiszem a tanulság világos, magyarázatnak is megfelelő, ha éppen a késés miatt dorgálnak, hiszen sosem tudhatjuk, mikor akarnak minket is bekeverni.