Kedves olvasók! Alfréd vagyok, a kis herceg unokatestvére, őt már biztosan ismeritek. Sokmillió fényévnyi távolságról jöttem, a Q783-as bolygóról – így neveztétek el ti, emberek. A testvéreimmel ellentétben, igen emberszabásúra sikerültem (és azt hiszem, én meg herceg nézünk ki így az egész galaxisból). Szóval meghívást kaptam az idei kolozsvári diáknapokra, mint űrbéli kuriózum. Az igaz, hogy az űr volt a témája a rendezvénynek, azért mégiscsak mindenki hazaszaladt volna, ha mondjuk az én ötfejű bátyókám érkezett volna sztárvendégnek. Így kerültem hát hozzátok, erre a földi időszámítás szerinti öt napra. Képzelhetitek, milyen gyorsan eltelt ez a múlt hét, most meg utazhatok ismét éveken keresztül…

Én nem az a hagyományos díszvendég akartam lenni, akit körbevesznek az emberek, és bálványként tekintenek rá. Leginkább elvegyültem és figyeltem. Arra voltam kíváncsi – mint idegen, hogy miért olyan fontos a kolozsvári egyetemistáknak ez a rendezvény – sokakkal találkoztam például, akik már nem hivatalos versenyzőkként tértek vissza diáknapozni, csupán mert „nem lehet kihagyni”.

– Ez a fesztivál 24 évet élt át, néhol küzdelmekkel, de töretlen sikerrel. Itt ismerkedett össze a csíki az udvarhelyivel, a sepsiszentgyörgyi a szatmárival. S bár a csapatokban nagyrészt baráti társaságok gyűlnek össze, mindig kerül egy új arc, akivel jóban leszel. Itt nem számít, hogy orvosis vagy kommunikációs vagy, a lényeg, hogy együtt fedezzétek fel és mérjétek össze saját képességeteket, s bulizzatok, ameddig bírjátok – mondta, majd nagyot kortyolt söréből Péter, koccintani akart, de mivel nálam nem volt pohár, inkább visszabotorkált csapattársaihoz.

– Én itt találkoztam először Hunival. Egy csapatba kerültünk, azelőtt nem ismertük egymást. Most már egy éve együtt vagyunk, és azt hiszem, nagyon szeretjük egymást – meséli Csilla, aki kissé elpirult az idegennel szembeni hirtelen őszinteségtől. Volt olyan is, aki arról mesélt, hogy ő már rég nem egyetemista, de mindig visszatér, hogy leigya magát a sárga földig, s nagyot bulizzon a fiatal lányokkal.

dik

Az tény, hogy a diáknapok egy rendkívül fontos szocializációs tér. A fiatalok számára lehetőség nyílik, hogy saját képességeiket csapattársaikkal összhangban kamatoztassák, bemutassák a nagyközönség előtt. Generációk adják át egymásnak a szellemiséget, a csapatmunkában való boldogulást – ami úgy gondolom létfontosságú az emberi „felnőtt” világban is. Mindaz, ahogyan a csapatban dolgozol, mindaz, hogy egyáltalán milyen csapatban vagy, presztízs kérdése. Ezen kívül a diáknapok megfelelő alkalom arra, hogy a megszokott egyetem/munka körforgásból kiruccanjon a társaság, s igazából ezért olyan kihagyhatatlan… azt hiszem.

kor

A diáknapok a sokszínűségről is szól. Ezt pedig nem csak a csapatpólók tarkabarka keverékére értem. Sport, általános műveltség, kultúra, kreativitás, szervezőkészség, kocsma, szex – mindenki jó lehet valamiben. Vagy ha szerencséd van, akkor épp jó helyre pattan a beer-pong labdád, a focilabda meg véletlenül beér a kapuba. Nem mindig a tudás a mérvadó, s ettől olyan izgalmas az egész. Ha pedig valamit megnyersz, az olimpia legfelső dobogóján érezheted magad, hiszen egy egész csapat büszke lesz rád.

foci

A diáknapok talán legnagyobb csalódása az „erotik show” volt. Én nagyon kíváncsian vártam ezt a műsort, hiszen otthon nálunk teljesen másképp működnek az effajta dolgok. Valahogy úgy éreztem, hogy egyik csapat sem hozott igazi romantikát a színpadra. Pedig az emberiség minden korszakában meghatározó elemként tartották számon. A közönség látott elég csupasz feneket, látott már kidolgozott testet, és vonagló párokat is. Igaz, én vagyok a Földön kívüli, mégis úgy hatott, az utolsó napra kifulladt népség inkább kellemeset szundított a friss levegőn, mintsem a műsorra figyeljen.

diaknapok

Ami igazán lényeges, ezután következett. A diáknapok egyik záró momentumaként minden csapat együtt vonult végig a Törökvágáson, hogy megtiszteljék egymást, az ellenfelet, a barátot, és legvégén pedig azokat, akik azzal foglalkoztak, hogy lebonyolítsák az egész szervezést. Együtt lobogtatták zászlóikat, együtt skandálták minden csapat nevét. Kissé már rekedten, de annál nagyobb hatással harsogott az olé-olé.

zaszlok

Azt hiszem, ez egy olyan pillanat volt, amikor eldöntöttem, hogy hazatérésem után megakadályozom a Föld megszállását.