Még nem itthon, turistán már túl

Miért jó az, ha az ember Budapesten kezdi el élni a mindennapjait? Az egyértelmű okokon kívül például azért, mert állandóan akad valami, amire rácsodálkozhat, mert egy egész napot tölthet el azzal, hogy egyik hídról a másikra sétál. Mert egy átlagos szerda este forgatási helyszíneken ólálkodhat vagy mert vasárnap a Duna-parton szaladhat. Avagy így telt a második hetünk a magyar fővárosban.

Az első hét kezdeti nehézségei után a második héten a Kriszta és köztem zajló beszélgetések már szerencsére nem csak arról szóltak, hogy:

  • vajon most biztos a jó buszra/villamosra/metróra szálltunk fel vagy épp az ellenkező irányba tartunk? (tapasztaltuk már ezt is, nem volt jó érzés)
  • az 1578 forint az most hány lejnek is számít? (bár ez még mindig elég nagy hányadát teszi ki az eszmecseréinknek)
  • te értetted, hogy milyen nyelven beszélt a srác, aki elment mellettünk?
  • biztos, hogy ez a busz/villamos/metró meg fog állni abban a megállóban? (ja, hogy ezt már említettem?)

A kedvencem mégis az, amikor időről időre képesek vagyunk a legapróbb dolgoknak is örülni. Például annak, hogy nap mint nap láthatjuk a Lánchidat, a Dunát, az Országházat, a Budai várat vagy épp annak, ha rátalálok a kedvenc F1-es pilótámról szóló könyvre, Kriszta a minap meg a margarinra vetette rá magát kitörő lelkesedéssel. Aztán meg ott vannak az olyan különlegességek is, mint az, hogy Jennifer Lawrence itt forgatja legújabb filmjét, a Red Sparrow-t és emiatt szerda este a város egy részét lezárták, mi pedig azonnal tudtuk, hogy ott a helyünk. A rögtönzött kaland végül nem aratott elsöprő sikert, JLaw-t ugyanis nem sikerült elkapni, ám helyette egy ideig figyelemmel kísérhettük, hogyan is zajlanak a filmes munkálatok a kulisszák mögött.

Csütörtökön megint új helyek után kutattunk és így találtunk rá a Musicland új és használt CD/DVD boltra, amiről kiderült, hogy nem más, mint a zenerajongók Kánaánja, hiszen van ott minden, ami szem-szájnak és persze fülnek ingere. Hazai előadók, külföldi hírességek, régi és új együttesek CD-i és nagylemezei között lehet válogatni. Szóval, ha egyszer Budapesten jársz és imádod a zenét, akkor ebben az üzletben biztosan megtalálod, amit keresel.

Szombatra ismét felfedező körutat terveztünk. A kivitelezésben pedig az időjárás is mellénk szegődött, hiszen hosszú idő után először végre felszállt a köd és kisütött a nap. Mi pedig egy ideig boldogan sütkéreztünk a Duna-parton, majd óriási kört leírva a turisták gyűrűjében végigsétáltunk a Szabadság és Erzsébet híd mellett, át a Lánchídon, ahonnan visszatértünk a Petőfi hídhoz. Útközben persze nem sajnáltuk az időt a képek készítésére és arra sem, hogy magunkba szívjuk a Duna illatát és kiélvezzük ezt a már-már tavaszinak mondható napot. S hogy mire lettünk figyelmesek ebben az idilli környezetben? Arra, hogy hiába olyan óriási, forgalmas és népes város ez a Budapest, a Duna partján kutyát sétáltató, bicikliző, szaladó emberek között is mintha minden csak távoli háttérzaj lenne, s az egyetlen dolog, amit hallani lehet, az maga a csend.

Vasárnap aztán a személyes bakancslistám került terítékre. Rendszeres futóként ugyanis mindig nagy álmom volt az, hogy egyszer a Duna-parton szaladhassak, s köszönhetően annak, hogy ismét jó idő volt, ezt végre sikerült valóra váltanom, az élmény pedig valóban egyedülálló volt. A vasárnap pedig (legalábbis számomra) úgy az igazi, ha az ember elmegy a templomba, ezért – tekintve, hogy ez is egy személyes vágyam volt – este a Szent István-bazilikában vettem részt a szentmisén. Amint ott ültem a hatalmas bazilika kupolája alatt, hirtelen hiányozni kezdett az otthoni templomunk egyszerűsége, ismerőssége, a megszokott arcok és hangok. A rám törő honvágy ellenére mégis megpróbáltam ebben a pompás, monumentális és nagyon idegen épületben rövid ideig otthon érezni magam, bár lehet, hogy ezt az érzést a következő hetekben még gyakorolnom kell.