Pontosabban egy lelkes fiatal srác, aki rajong az autókért, és szereti bütykölni a járgányát. Komolyabb dolgoknak persze nem fogok neki, hisz én sem értek mindenhez, sem megfelelő szerszámaim, sem tudásom nem elegendő hozzá. A fényszóróimat nem egyszer szereltem ki, hogy égőt cseréljek bennük, de foglalkoztam már a féktárcsákkal és fékbetétekkel, sőt az olajcserétől sem ijedek már meg.

Első lépésben kell egy minimális tudás és kíváncsiság arra vonatkozóan, hogy mi hogyan működik. Na meg persze bátorság, hisz nagyobb kárt is okozhatunk azzal, ha nem értünk hozzá. Arról nem beszélve, hogy az életünket is kockáztathatjuk. Szóval, ha valaki ráveszi magát, hogy otthon szerelgesse az autóját, ajánlom, hogy a munka után nézesse azt meg egy hozzáértővel is, biztos, ami biztos…

Az internet feltúrása, YouTube-oktató segédanyagok és fórumok böngészése után, ha úgy érezzük, készen állunk az adott feladat elvégzésére, jöhet az alkatrész beszerzése. Ez történhet online, ahol cikkszám alapján is rendelhetők, vagy a hagyományos módszer által, az autóalkatrész-boltban vagy bontóban is megvásárolhatók a kellékek.

Érdemes odafigyelni rendelésnél, hogy pontosan azt rendeljük, ami nekünk kell, hisz egy fajta márkához és típushoz többféle alkatrészt gyártanak. A boltba jobb, ha a kiszerelt, hibás alkatrészt magunkkal visszük.

Második lépésben, ha megvan a kívánt darab és meggyőződtünk arról, hogy talál, akkor következhet az, amitől egy amatőr igazán tarthat – rosszul szerelem vissza, netán elrontom az alkatrészt.

Nehezen hozzáférhető, szűk helyek, apró csavarok, olajos-zsíros koszos kezek, aki csinált már ilyet, az tudja. Mielőtt kiszerelnénk a cserélendő alkatrészt, ajánlatos képeket készíteni, hogy mi hol volt, a csatlakozók helyéről, mert a végén nagyon össze lehet keveredni.

Harmadik lépés és egyben utolsó, ha elvégeztük a munkát, és sikerült az autót is megjavítani, pontosabban a hibás alkatrészt kicserélni (közben persze egyéb kár nem keletkezett), akkor büszkék lehetünk magunkra, hogy mi még erre is képesek vagyunk.

Ha otthon szerelünk autót, megspórolhatjuk a szerelő munkadíját, de akkor a mi időnk megy rá és az mindig több lesz, mint a szakmabelinek. Valamint fennáll a veszély, hogy valamelyik lépésnél elrontjuk, és akkor pluszpénz és fejfájás az ára. Egy magamfajtának, aki ezt hobbiszinten űzi, megéri, de ha komoly a baj az autóval, akkor azt mindenképp ajánlatos a szerelőre bízni.

Hozzászólások