Divatblogger kommunikációs alumnit faggattak a diákok

A Kommunikáció és közkapcsolatok román szak egykori diákja, jelenleg az egyik leghíresebb romániai blogger, Alina Ceuşan volt néhány másodéves meghívottja a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karon november 10-én délután. Az esemény alatt egy kérdezz-felelek során lehetett nagyobb betekintést nyerni az életmóddal is foglalkozó lány életébe.

 Viszonylag furcsa volt olyan lányok között ülni, akik eléggé sok időt szentelnek annak, hogy minél jobban, különlegesebben és divatosabban nézzenek ki nem csak akkor, ha valahova szórakozni mennek, hanem a hét minden napján. Igen meglepően fiúk is bemerészkedtek a lányok közé, sőt még ők is tettek fel kérdéseket. Sok érdeklődőt vonzott a rendezvény, rengetegen akarták élőben is látni Alina Ceuşant.

Az esemény szervezői köszöntötték az egybegyűlteket, majd elmesélték, hogy eredetileg egy tanárnőjük vetette fel a kihívást, hogy rendezzenek valamit és hívjanak el egy érdekes személyt. Így esett a három lány választása Alinára, aki nemrég még egyetemista volt, s még mindig itt él Kolozsváron. Ezután a meghívott elkezdett mesélni arról, hogyan is jött létre a blogja: elsőéves egyetemista korában, első félévben, azt a vizsgafeladatot kapta, hogy hozzon létre egy WordPress oldalt, ahol arról ír, amiről szeretne. Alina a divatot választotta, mivel már ez a téma már korábban is foglalkoztatta, és valamikor még modellkedett is szülőváro­sában, Marosvásárhelyen. Leginkább azokat érdekelheti a blog (alinaceusan.net), akik szépségtippeket, ruha összeállításokat, divathíreket és sminkelési fortélyokat böngésznek az interneten.

Közvetlenségével, rokonszenvességével és kedvességével a másfél óra alatt Alina még jobban elnyerte a jelenlevők tetszését. Mindegyik kérdésre bőven válaszolt, egyedül a jövedelméről nem akart beszélni, ami érthető is. Finom és gyengéd alakja a tömegből kitűnt, kellemes hangja egészen betöltötte a termet.

A kérdések folyamatosan érkeztek, egy perc unalom sem volt. Alina mindegyiket megválaszolta és persze sok minden kiderült. Életét teljesen megváltoztatta a blog, amit teljes erőbedobással, szenvedéllyel és sok erőfeszítéssel csinál, immár lassan öt éve. A kezdetekkor, mint ahogyan most is, mindent egyedül csinált, a weboldalt teljes egészében ő készítette és nem képezte ki senki sem, hanem autodidakta módon, mindenféle stratégia nélkül látott hozzá a divatblog elkészítéséhez. Elmondta, hogy jobban szereti így, mert az irányítás teljességében az ő kezében van. Egy kérdezőnek azt válaszolta, fontosnak tartja azt, hogy minőségi legyen az a tartalom, bármi legyen az (kép és szöveg), amit a blogra kitesz. Emellett hangsúlyozta, hogy a helyesírás és nyelvtan fontos egy szövegben.

A mára már teljes körű munkahellyé vált blog sokat adott Alinának. A személyiségét megváltoztatta, elkezdett saját magával is jobban foglalkozni. A partnerségek még közelebb vitték a divat és az életmód világához. A jelenlévők rákérdeztek arra is, hogyan szerez annyi partnerségi szerződést. Kiderült, hogy az esetek többségében a cégek keresik meg őt. Ugyanakkor Alina azt tanácsolta, hogy ha valaki blogot indít és szeretne együttműködni valamilyen kisebb céggel reklámozási célból, akkor csak egy e-mailt kell írni, mert 80%-os esély van arra, hogy sikerüljön.

A program végéhez közeledve a szervezők kitaláltak egy olyan játékot, amely abból állt, hogy a szervezők elkezdtek egy mondatot és Alina kellett folytassa. Ez egy kicsit felpörgette a legvégére az amúgy se unalmas hangulatot. Ezek után lehetőség nyílt arra, hogy közös fotót készítsen bárki, amelyet minden Alina-rajongó meg is ragadott.

Apróságok Alináról

– kedvenc üzletei a Zara és a Sephora

– egy nappal korábban találja ki, hogy másnap mit vesz fel

– szeretne saját ruhamárkát

– van egy varrógépe, amelyet gyakran használ

– kedvenc városa Los Angeles

– egyszerre több dolgot szeret csinálni

– a legjobb barátnőjével csak a mosatlan edények miatt veszekedtek, más miatt soha

– szeret férfi parfümöt használni

– kedvenc sportja az úszás

– egyáltalán nem eszik édességet, mert egyszerűen nem szereti

15039556_1293864330680012_469548609528101173_o

Hozzászólások