A hírek által ismerjük meg a világot, elvileg nem lehetnek hamisak, hiszen mindenki tudja, hogy a hír igaz. Azonban a hír nem azonos önmagával, csak egy reprezentáció, így hazudni is lehet vele – kezdte előadását Vincze Orsolya egyetemi docens.

Álhírek tehát igenis léteznek, és léteztek a múltban is. Visszamehetünk akár 1835-ig, amikor Sir John Herschel feltalálta a teleszkópot, amiről olyan álhírek terjedtek, hogy a Holdon táncoló embereket látott vele. Persze ma már nem biztos, hogy elhinnénk egy ilyen hírt. Mint ahogy olyan photoshop technikának sem dőlnénk be, amit a múltban alkalmaztak, külön szakembereket bérelve. Megnézve azokat a manipulált képeket, csak kacagnánk a markunkba, nem értve, hogy hihették el azt valaha is.

De a világ fejlődik, a manipuláció is egyre profibban működik: ma olyan mértékű hamisításokra is képesek már, ahol látjuk magát a személyt, látjuk mozogni a száját, viszont nem biztos, hogy az, amit mond, valóban tőle származik. Ugyanis egyes programok képesek arcmimikákat összegyűjteni, és olyan beszédet kreálni, amiben mondjuk Obama szaralaknak (dipshit) nevezi Trumpot. Valóságosnak tűnik, feltételezzük, hogy tényleg azt gondolja róla, ezért el is hisszük. Az ilyen átverések ellen a világ mai állása szerint még nem lehet tenni semmit, ezért olvassunk mindig utána, ha csak kicsit is hihetetlennek tűnik egy hír.

De honnan tudhatjuk, hogy egy adott hír valós vagy sem? Kádár Magor egyetemi docens, kommunikációs szakember sorolta fel a figyelmeztető jeleket. Mielőtt tehát egy hírt elhinnénk, nem árt, ha megfigyeljük, milyen oldalon jelent meg, ki a szerzője, milyen forrásokat említ vagy mennyire ésszerű. Ha pedig egy hír erős érzelmeket vált ki, tartalmát csakis egyféleképpen lehet értelmezni és szembeállít két pólust, nagy a gyanú, hogy az pusztán propagandafogás. Járjunk tehát nyitott szemmel, kicsit félretéve a „Hiszem, ha látom” teóriát.

Kommunikációs napok facebook oldal/Surányi Roland

Hozzászólások