Senki szigete a Filmtettfeszten

Van három fiatal – no meg a kiöregedett Schell Judit, igen, a szőke cica a Csak szex és más semmi-ből – akiknek természetesen drámaiságtól aligha mentes életükre figyel a kamera. Néhol vicces, van, hogy klisés, előfordul, hogy éppen felsóhajtanál egy értelmes mozdulat láttán, aztán már csak reménykedsz, hogy a magyar filmipar nem ebbe az irányba „fejlődik” tovább. A szépsége viszont ennek is megvolt.

Török Ferenc (Moszkva tér, Egy nap szabadság) 2014-es, a Senki szigete című mozgókép-művét is bemutatták a 15. Filmtettfeszt második napján. Csak azt nem értem, miért foglalják el a vásznat 96 percen keresztül félkész felvételekkel. Van egy menyasszony, aki a házasélet elől a szó legszorosabb értelmében menekül a mindenhol felbukkanó madárkákkal szimbolizált édes szabadság felé. Van egy rövid hajú, szabadidejében boxoló, kerek mellű, szép szemű lány, aki taxisofőrként és tolvajként keresi a kenyerét, no meg a társat az életben és a lakásban, mert drága a rezsi. Aztán van egy csoró suhanc, aki nőkre és pénzre vágyik. Ezt a három, eddig teljesen érdekesnek tűnő figurát hozza össze a sors, akarom mondani a rendező. A karakterek gondolkodnak, boldogságot keresnek, de valahogy nem jutnak el A-ból B-be. A karakterfejlődés szinte nulla, az események épp ott fejezik be a továbbtörténést, ahol feszültségre várna a néző.

Bánfalvi Eszter, Mohai Tamás és Jakab Juli (marieclaire.hu)

A fentiekben említett szépség az operatőri munkában rejlik, leginkább a néhol tényleg ízlésesnek és precíznek mondható közeli felvételek során. Bár a „vegyük high definiton minőségben háturlól, zuhanyzáskor a csupasz válról lecsordogáló vízcseppeket” stílusú megoldás enyhén szólva is régen elcseszett művészi kaptafa, legtöbbször kellemesen, átérzően hat a nézőre a mozdulatok, az egy-egy karaktert jellemző testi vonások fókusza. A közelik során pedig legtöbbször nem szól a háttérben semmilyen téma/filmzene, megnyerő a suhogó ruha, a színészek légzésének hangja. Természetességet ad a természetes karaktereknek. Közben azt is megtudtuk, hogy Szecsanov Martin operatőr imádja a félhomályban láttatott, ringó, de főként meztelen női ülepet, pláne, ha az Jakab Juli hátsója.
Nincsenek elfásult poénok, a komikus jelenetek kellemesen szórakoztatóak. A gond azonban az, hogy a vágó Richter Nórával tartott közönségtalálkozón megtudtuk, nagyjából az egész filmen végig kellett volna röhögni, ugyanis elvileg nem szabad komolyan venni a szereplők személyes tragédiáját. A vígabb sorok azonban olyan tragikomikummal „súlytották” a filmet, hogy valójában csak ezekben a jelenetekben lehetett elhinni, komolyan venni, megérteni, s átérezni azt, hogy valóságos lehet a menyasszonyáért a fél világot átutazó, titokban karatemester hajóskapitány története. Értelmes cselekmény híján a figurák mögötti jellemek kibontására kerül a hangsúly. Általában. Csak nem itt. A próbálkozás érződödött, az eredmény kevésbé.
Elhagytuk a mozitermet tele kérdőjelekkel, maradandó élmény, művészi/társadalmi üzenet nélkül. Hogy mivel maradtunk végül? Egy ígéretesnek hangzó, de félkész mozitermékkel. De hát minden nap Török Ferencnek sem vasárnap, hogy a Magyar Filmszemle Legjobb elsőfilm- és Közönségdíját kapja, mint 2000-ben a Moszkva tér-ért.