Gondos Borbála elsőévessel egy emberi robot napjairól az online oktatásban

Miután érettségi előtti utolsó tanévüket többnyire online töltötték, vajon hogyan is birkóznak meg a kezdő egyetemisták az online gólyasággal? Az újságírás szakos Gondos Borbálával beszélgettünk az internettel való verekedéseiről, az online egyetemista élet „szépségeiről”. Borbála Kézdivásárhelyen él, onnan lép be minden áldott nap imádott tanárainak érdekfeszítő óráira, onnan sóvárog az egyetemista élet után, hogy „Ti ott nagyon fent, akik döntötök sorsunkról, engedjetek be életünk legszebbik szakaszába”. Tanulmányait a Nagy Mózes Elméleti Líceumban, filológia szakon végezte. Kilencedik osztályos kora óta tudja, hogy újságíró szeretne lenni. Szerinte ez a szakma valóság- és életközeli, sokrétű és változatos, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem képzése a média legtöbb területével megismerteti az embert és rengeteg kaput megnyit előttünk.

– Milyen elsőéves egyetemistaként az online oktatás?

– Sajnos nincsen viszonyítási alapom, ami sok szempontból rossz, viszont meg lehet közelíteni ezt a problémát pozitívabb szemszögből. Ha nem tudom tapasztalatból, hogy milyen kolozsvári egyetemistának lenni, milyen az órákat a teremben végighallgatni, milyen a diákélet, akkor csak az elképzelés hiányzik, ami a fejemben létezik, nem a valóságban. Így nem lehetek biztos abban, hogy amit elképzelek, az a realitás talaján is ugyanúgy működne. Nem is igazán jártam még Kolozsváron, csak átutazóban álltam ott meg, ismeretlen számomra minden, ami a várossal és az egyetemmel kapcsolatos. Persze, szeretném tudni, milyen jelenléti oktatással egyetemistának lenni, de nem érzem ennek akkora hiányát, mint azok, akik már a korlátozások előtt egyetemisták voltak.

– Mit szeretsz az online oktatásban és mit nem?

– Az online oktatás sok szempontból kényelmesebb, de megvan ennek is a hátránya. Szeretnék önállóbb lenni, az egyetemi városban lakni, kipróbálni, hogyan boldogulok, de erre nem volt lehetőség, takarékosabb itthon maradni, ha úgysem járhatok be az órákra. Úgy érzem, a figyelmem könnyebben elterelődik, ha nem szemtől szemben zajlanak az órák, ez is negatívum. Pozitív viszont az, hogy az időbeosztást jobban tudom irányítani. Az az idő, amit a városközi utazgatás felvenne, szabad marad. Hiányzik a személyes kontaktus másokkal, tanárokkal és diákokkal is.

– Milyen túlélési stratégiát találtál ki magadnak a bezártság, tilalmak idejére?

– Nem érzem úgy, hogy különösebben stratégiára lenne szükségem vagy a megszokottól eltérő módszerekre, hogy javítsam a hangulatom és motiváljam magam, nem fogom fel annyira tragikusnak a helyzetet. Inkább introvertált vagyok, úgyhogy az otthon gubbasztás nem jelent nehézséget, ennek ellenére találkozom a barátaimmal, mivel szinte mindenki itthon van, online végzik jelenleg az egyetemet. Szerencsémre tudom úgy alakítani a napjaimat, hogy amikor társaságra van szükségem, megkapjam, amikor magányra, akkor meg azt kapjam meg.

– Adott-e számodra valamilyen tanulságot a nagybetűs életnek ez a fricskája?

– Megtanultuk, hogy mindig jöhet váratlan fordulat, és gyorsan kell alkalmazkodni, ami szerintem nagyon hasznos konzekvencia. Úgy érzem, ez az egyetlen jelentős változás, ami velem történt. Nem nevezném még nagybetűs életnek azt, amit azóta tapasztalok, hogy egyetemista lettem.

– Mit csinálnál másképpen, amikor majd újraindul az élet?

– Nem lenne részemről drasztikus változás, azt leszámítva, hogy valószínűleg felköltöznék Kolozsvárra. Kicsit riasztó még az elképzelés, és bizarr, hogy annyi tapasztalatom lesz másodévesként a jelenléti egyetemi oktatásról, mint a jövőbeli elsőéveseknek (ha egyáltalán akkor már jelenléti oktatás lesz). Ha az, hogy „újraindul az élet” azt is jelenti, hogy maszk nélkül szabad járkálni a városban, egyszerre többen is lehetünk (maszk nélkül) egy helyen úgy, hogy nem áll fenn a fertőzésveszély vagy a büntetés veszélye, és este tíz után „nem áll meg az élet”, akkor élni fogok ezekkel a régen még természetes lehetőségekkel.

– Hogyan képzeled el a bűvös másodévet az újságírás egyetemen?

– Igazából ezen még nem gondolkodtam. Remélhetőleg nem online. Viszont, ha maradunk a mostani felállásnál, akkor sem fogom fel nagyon tragikusan. Ami kecsegtető a másodéven számomra az, hogy lehetőségem lesz a választható tantárgyról dönteni.

– Hogy élted meg az első elektronikusan megszervezett rémisztő szessziót?

– Stresszesen, de nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Nagyon jól zártam az első félévet, csak az a három hét nagyon lehúzott. Örülök annak, hogy van már tapasztalatom róla, mit jelent a szesszió. Pluszteher volt egy hagyományos vizsgához képest az, hogy a technológia buktatói fennálltak. Például volt olyan vizsga, amikor a tanár a válaszok legépelése után (a puskázások elkerülése miatt) kevés időt hagyott, hogy elküldjük a válaszainkat e-mailben. Ha kifutottunk volna a határidőből, akkor érvénytelenné vált volna a vizsga. Félni lehetett az internetproblémáktól vagy attól, hogy eszközünk felmondja a szolgálatot vizsga közben.

– Mibe kapaszkodsz ezekben a bizonytalan időkben az egyetemmel kapcsolatban?

– Szerencsére nem szükséges szakunkon a laborgyakorlat vagy bármi olyan tevékenység, amihez elengedhetetlenül jelen kellene lenni, annak nem sok értelmét látnám online. Abba tudok kapaszkodni, hogy amit elsőévesként veszítek a járványügyi helyzet miatt, az szakmailag nem fog nagyon befolyásolni, illetve diplomázásig pótolhatom.

– Hogyan írnád le az elmúlt időszakot?

– Sokszor úgy érzem, mintha megállt volna az idő. Elvileg történnek változások, de mintha meg sem érezném őket. Papíron egyetemista vagyok, papíron átmentem mindenből, de valahogy mégsem olyan a sikereket megélni, mint azelőtt. Nem tudom pontosan megmondani, mi ez az érzés, de tudom, hogy hangsúlyosan jelen van, és nem vagyok biztos abban, hogy szeretem.