Február 24-én Oroszország „különleges katonai hadműveletet” jelentett be Ukrajna ellen. Előzőleg Putyin a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokat független államnak nyilvánította. Már az első napon világossá vált, hogy nem különleges katonai műveletről van szó, hanem teljes körű invázióról, amibe hamar beletört az oroszok bicskája. Sorozatos szankciók sújtják az országot, miközben haderejének egy része porrá lesz az Ukrajnába küldött nyugati fegyverek miatt. Jelentős előrelépést nem tud felmutatni azonkívül, hogy összekovácsolta az NATO-t és az Európai Uniót.

Nyugati országok és elemzők is arra számítottak, hogy az ukrán védelem három nap alatt elbukik, és politikai rezsimváltás lesz az országban. Ehelyett több hónapja tartó konfliktus lett a végeredmény, ahol nincs biztos győztes. A biztonsági szakértők szerint egy elnyújtott háború is benne lehet a pakliban, ha Ukrajna képes két hétnél tovább fenntartani a megszálló erőket. Több hónapnyi csatározás után tisztán látszik, hogy Putyin nem számított ilyen brutális védekezésre, közben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kiváló politikai és kommunikációs kampánnyal felsorakoztatta maga mellett a NATO-t, az Egyesült Államokat, az Európai Uniót, de a 200 éve semleges politikát folytató Svájc is támogatásáról biztosította Ukrajnát. Legfőképpen különböző nemzetközi egyezmények sorozatos megsértései borították ki a bilit, kezdve az indokolatlan háború indításától a civil célpontok támadásáig. Az olyan szörnyű esetek, mint a bucsai mészárlás, moralizáló hatással voltak az ukrán haderőre, ennek eredményeként az orosz momentum majdnem az összes fronton összeomlott. A nyugati fegyverek folyamatos áramlása az országba még inkább növelte a katonák harcászati képességeit.

Oroszország anyácska, mivé lettél?

A háború előtt mindenki számára egyértelmű volt, hogy az Orosz Fegyveres Erők a világ második legerősebb haderejét képezik. Az Ukrajnát sújtó invázió után viszont most már tudjuk, hogy Oroszországnak van a második legerősebb hadserege Ukrajnában. De mégis hogyan tévedhetett több száz erre specializálódott szakértő, és ami még fontosabb, hogyan lehet az, hogy az ukránok nemcsak fel tudják tartóztatni az orosz előrenyomulást, hanem vissza is tudják verni azt? Az ördög a részletekben rejlik, egészen a Szovjetunió megalakulásáig kell visszamennünk.

A bolsevik forradalom után nem sokkal világossá vált, hogy a kommunizmus mégsem olyan utópisztikus elképzelés, mint azt sokan gondolták. Sztálin hatalomra kerülésével pedig pont az ellenkezője teljesült. Az általa bevezetett „ötéves terv” nem volt más, mint a mennyiséget a minőség kárára növelő intézkedés. Ezt a mentalitást viszont most sem felejtette el az orosz nép és a szovjet érában harcedzett tábornokok. Oroszországban kötelező katonai szolgálat van érvényben, amely kevésbé hatékony, mint egy professzionális sereg, viszont papíron jól mutat. Hiába rendelkezik Putyin 3 millió bakával, ha a hivatásos katonák száma csak 900 ezerre tehető, amelynek körülbelül 20 százaléka folyamatos veszteségeket szenved Ukrajnában. A második probléma, amely évtizedek óta mérgezi Oroszországot, az intézményesített korrupció. Nyugati elemzők tisztában voltak azzal, hogy ez jelentős szempont, azzal viszont nem, hogy mennyire mélyen gyökerezik az orosz politikában. A háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz és pénz. Oroszország pedig ezzel a hárommal nem rendelkezik, mert Putyin közeli ismerősei felélték mindazt, amit fejlesztésekre kellett volna költeni.

A hanyatló Nyugat sokadjára sem hanyatlik

Oroszország a Krím félsziget megszállása óta félretájékoztatással mérgezi az uniós tagállamokat, orosz hackercsoportok befolyásolták az amerikai elnökválasztást is. Putyin tisztában van azzal, hogy egységes USA–EU-szövetséget nem győzhet le sem gazdaságilag, sem katonailag. Ha Oroszország győzedelmeskedni akar a szuperhatalmak felett, akkor ősrégi taktikát kell használnia: oszd meg, és uralkodj. Ennek értelmében a közösségi platformokon olyan oroszok által finanszírozott oldalak jelentek meg, amelyek nyíltan, hazugságokkal próbálták megosztani a nyugati társadalmakat: NATO- és EU-ellenes anyagokkal. Valószínűleg azért segítették hatalomra kerülni Donald Trump volt amerikai elnököt is, mert nyíltan bírálta a NATO-t. Eközben Oroszország szorosabbra fűzte kapcsolatait Kínával mind gazdaságilag, mind katonailag. Emellett a koronavírus-járvány meggyengítette a nyugati országok gazdaságait, emiatt néhány elemző szerint Putyin arra számított, hogy Ukrajna megszállása nem fog jelentősebb nemzetközi visszhangot kiváltani. Ennek az ellenkezője történt, a szövetség tagállamai szorosabb együttműködést jelentettek be, nyíltan ellenségesnek nyilvánították az agresszort, több gyors reagálási erőt helyeztek el a balti államokban, Lengyelországban és Romániában, temérdek mennyiségű pénzzel és modern katonai fegyverezettel látták el az ukrán katonaságot. Emellett a G7-ek gazdasági és kereskedelmi szankciókkal sújtották mind a Putyinhoz közel álló személyeket, mind az orosz gazdaságot. A Krím megszállása után Oroszország retorzióállóvá akarta formálni gazdaságát, ezért külföldön több mint 600 milliárd dollárnyi tartalékot halmozott fel, viszont a büntetések több mint 60 százalékát befagyasztották. Noha a szankciók kihatnak az EU-s tagállamokra is, hosszú távon Oroszország hatalmas problémákkal néz szembe: már megduplázódott a munkanélküliek száma (a kisebb falvak a leginkább érintettek), és a gáz- és olajembargó bevezetésével elveszíti két legfontosabb pénzforrását. Kína valamelyest megmentő szerepben tetszeleg Putyin szemében, viszont az is világos, hogy nem fogja megvásárolni az orosz olajat európai áron, tehát dollármilliárdok fognak eltűnni az orosz államkasszából a belátható jövőben.

Amire az elemzők számítanak

A háború miatt elhidegültek a diplomáciai kapcsolatok Oroszország és a Nyugat között, elemzők csak találgatni tudnak, hogy mire számíthat az Unió és a NATO. Katonai szempontból a legelfogadottabb vélemény, hogy a harcoló felek egyfajta állóháborúba kerülnek egymással, amelynek során Putyin annektálja az elfoglalt területeket, ezzel letehet további offenzív hadműveletekről, mérsékelve a konfliktust. Az is elképzelhető forgatókönyv, hogy Ukrajna nem tud a végtelenségig ellenállni, ezért lemond a területeiről.

Más elemzők szerint a konfliktus erősödésére számíthatunk, akár NATO-tagállamok megtámadására is, amit már többször belengettek magas beosztású orosz szereplők, de valószínűbb, hogy ez csak blöff és elrettentésként szolgál. Hosszú távon az orosz gazdaság szép lassan összeomlik. Akármennyire is azt a látszatot akarja kelteni Putyin, hogy nem működnek a szankciók, a mesterségesen életben tartott piac nem bírja sokáig. A kérdés az, hány életnek kell elvesznie amíg felismeri, hogy értelmetlen a „különleges katonai hadművelet”, amelyhez foggal-körömmel ragaszkodik?