Egyetemen tanultuk: „objektíven, kívülállóként, senkinek el nem kötelezetten tudósíts az eseményről”. Én (énnel nem kezdünk mondatot), most felrúgom az összes szabályt, mert élménybeszámolót írok a 21. KMDSZ Diáknapokról. Méghozzá a WeedRák csapat tagjaként!

Kezdem onnan, hogy persona non-grata lettem a Campus szerkesztőségében, mikor bejelentettem, hogy én biza részt veszek a diáknapokon és hagyjanak békén, nem akarok dolgozni, hanem bulizni fogok. Pedig összeraktunk egy új oldalt, kiemelt médiapartnerei lettünk az eseménynek, ezért ezerrel kellett volna fényképezni és tudósítani a vizespóló versenytől kezdve a tábléig. De hogyan írjak hitelesen egy olyan rendezvényről, amelyet nem ismerek? Hiszen nem tudom milyen 5-kor buli után lefeküdni és 8-kor már métázni vagy a törökvágást mászni bringával.  Ha ezt kihagynám, akkor csak a diáknapozók fáradt tekintetét látnám a fényképezőgépen keresztül és nem ismerném az egésznek a hátterét.

De nem hagytam ki!

WeedRa lettem, egy új csapat lelkes tagja. A bandának csak a felét ismertem, őket még a suliból. Így hamar megtaláltuk a diáknapok első pozitívumát: új embereket ismertünk meg, különböző személyiségeket, akik mégis egy csapat. Olyan emberek dolgoznak együtt, akiknek eddig közük sem volt egymáshoz, most mégis egy közös cél érdekében gyűjtik össze minden erejüket. Az igazat megvallva, lassan ment az ismerkedés. Két hónapig gyűléseztünk, söröztünk, csapatépítőztünk és kirándultunk, amíg eljutottunk egy olyan szintre, hogy külön identitást kapott csapatunk, büszkén hordtuk a pólót, zászlót lengettünk és ordibáltuk, hogy WeedRák olééé! A diáknapok startjára teljesen összekovácsolódtunk és egyetlen közösséggé váltunk. Ez már szinte több, mintha megnyertük volna a Diáknapokat.

A megpróbáltatások

Métáztam, kultúrmaratonoztam, csocsóztam, biciklitúráztam, citytouroztam, buliztam, gulyást főztem és majdnem karaokéztam. Az utóbbiban végül nem kerültem sorra. Minden napra jutott bőven esemény, a kultúrmaraton szinte egész napos program, csocsóban negyedik helyig meneteltünk, ami időben elég sokáig tartott. Ezen kívül, amikor szabadidőm volt, rohantam szurkolni a többieknek. Napi alvásátlag: 3 óra. Összesítésben végül huszonnegyedikek lettünk, ami idén alakult csapatnak egészen jó teljesítmény.

Maximális tolerancia a többség részéről

Mit számít az, hogy hányadikak lettünk, mikor már csak a részvétel egy ilyen bulin, aranyat ér. Kezdjük ott, hogy a szerdai bemutatkozó a főtéren mekkora dolognak számít Kolozsváron, ahol évekkel ezelőtt el sem lehetett képzelni azt, hogy ennyi magyar diák ünnepel, bulizik Mátyás szobra előtt. Idén pedig 1785-en kiáltottuk egyszerre, hogy Diáknapooook! A járókelők közül senki sem szólt, hogy hagyjuk abba, menetelés közben pedig több helyen lezártuk az autóforgalmat, mégis teljesen jól fogadta Kolozsvár lakossága a magyar egyetemisták partiját.

 Egyszer mindenképp

Vannak olyan dolgok az életben, melyeket egyszer ki kell próbálni. Nos, a Diáknapok mindenképp egy ilyen rendezvény. Külső szemlélőként is óriási bulinak tűnik az egész, azt viszont el sem lehet képzelni, hogy milyen élmény csapattagként részt venni. Én (muszáj újra ezzel kezdenem), mindenkinek ajánlom – aki Kolozsváron egyetemista, az nem hagyhatja ki az év legnagyobb eseményét: hajrá KMDSZ DIÁKNAPOK!