300: A birodalom hajnala kritika

Mert a történelmi eseményeken alapuló képregénynek az adaptációja imádkozott egy folytatásért. Az érdekesség, hogy ez előzmény is egyben. Természetesen ez különálló mű, ami említi, mutatja, és teljes véletlenül replikázza az első filmből ismert fordulatokat: „spárta rugást”, minden ordibálós jelenet slow motion bebiztosítását.

 

 Valahogy Lena Headeyt is visszaszerezték tíz forgatási nap erejéig, de aztán hősiesen kivívta a szabadságát.


Ezeken felül a készítők forradalmi újításokkal is megismertették a nézőket: például az általunk ismert összes szín felcserélésével – feketét, kékre, majd egy dinamikus szürkére. Ezen képvilághoz teljesen igazodó új karakterek is színre lépnek. Legyen ez az ausztrál akcentussal beszélő athéni főhősünk, Themisztoklész, a Perzsia hercege óta kötelezően brit hanglejtést és szempilla spirálokat büszkén használó perzsák, vagy egy ló. Higgyétek el, a ló az jó, főleg a tengeri csatákban. Ezek persze meg se karcolják a sztereotípiákat, úgy amblokk, megszégyenítő kín-pornószínésznő és gonosz Disney boszorkány fúziót, ami Artemiszia személyében testesül meg.

 

Eva Greennek azért megbocsátunk, mivel, az arcát látván, kellett neki a kosztpénz és ő amúgy is kiteszi, amije van.


Butaságokat félretéve, eme mestermű elkalandoztat minket azon ősi időkbe, ahol a fizika törvényei nem születtek meg, a nap viharok közben is a kamerára süt, illetve a TV-s Kevin Sorbo-féle Herkules zenéből állt a levegő és dobpergés szabadult el, amikor az emberek frusztrálttá váltak. De ha kíváncsi voltál rá, hogy miképp változott Xerxész, perzsa uralkodó, Dennis Rodmanné, vagy szeretnél íjász mesterlövészeken ámulni, ahogyan fél kilométeres távokból kapják el céljaikat, meg kellene vonni a párnahasználati engedélyed ezt a filmet neked találták ki.

 

De most komolyan, miért nem szólt eddig senki, hogy a gonosz, isteni erők ingyen arany piercingekkel járnak?

 

Szóval a történetet ötperces monológok, nem túl rosszul koreografált ketchup partyk és egymást lelassítva bámuló emberek állítják össze. Párbeszédről annyira nincs mit beszélni, mert az interneten feltalálható rajongói fikciók Shakespearnek tűnnek mellette és az Eva Green- Lena Headey színészpároson kívül a D- listás hollywoodi gárda van képviselve. A végkifejlet meg annyira eredeti, hogy egy íróképző tanfolyamon még plágiumnak is túl gyenge lenne.

Nem fogok hazudni, ez volt 2014 egyik legjobb komédiája, még ha nem is ez volt a cél.

 

Köszönöm az olvasóm figyelmét!