Most, hogy az Egyesült Államok törvényessé tette egész területén az egyneműek közötti házasságkötést, felszabadultak a mindig civilizáltan megfontolt internetes közösség indulatai, mert annak van igaza, aki hangosabban fenyegetőzik.
Magyar és román polgárokat elképzelhetően mélyen és legitim módon érdekel, illetve személyesen érint egy olyan országban történt esemény, ahol nyaranként jobbik esetben is csapolják a sört. Aztán még nem házas, minden nap új embert kóstoló, vagy épp harmadik férj/feleségen is végignyargalt egyének féltik az intézmény szentségét másoktól. Ja igen, Leviták könyve, amiben Izrael fiai halálra kövezendőek, ha ruházatuk több, mint egyféle anyagból készült, vagy ha homárt merészelnek enni. Tudtommal Jézus tanai eltörölték az ószövetségi törvényeket, de nem szólok bele a felnőttek dolgába.

A tény az tény: a törvényes melegházzasság miatt az egynemű párok gyermekei is homoszexuálisak lesznek, mert a mai és a legelső egyének is így váltak mássá. Upsz, na igen, ezt, illetve tudományos kutatásokat, úgy a gyermeknevelés, mint a döntés utáni vagy veleszületett hajlam problémában könnyen vétózni lehet egyszerű, hangos mondatokkal, amelyekben szerepelnek az „én azt hiszem”, „én ezt nem hiszem” szavak különböző variációi.
De itt az én véleményem, amit majd egy másik cikkben ridikulizálnak: egy erős, határozott „FELŐLEM” és „HAJRÁ” mellett maradok, mégpedig azért, mert teljes objektivitással kijelenthetem, hogy engem sehogyan sem érintenek az ilyen esetek, mivel amúgy sem terveztem férfival házasodni. Nem vesztettem, nem nyertem semmit, és ha valami esztétikailag zavar, vagy értékrendszeremmel ütközik, nem vagyok köteles követni, van rá egy 12 lépéses programom: nem figyelek aktívan oda és elszámolok 11-ig. Bár a felvonulások látványilag tényleg nem kecsegtetnek, egyszerűen élhetne az ember azzal, akit szeret, nem kell ezeket kényszerűen „eltűrnünk”.
De az eddig írottak csöppet sem számítanak, ha azt nézzük, hogy a házasságkötés során egy jogi intézmény és egy demokratikus állam alapvető törvény előtti egyenlőséget feltételez polgárai között. A véleménynek szabad útja van, de a törvénynek nem arra kell alapoznia, hanem mindenki jogainak maximális szintű érvényesítésére, mindenki alapjogainak meg nem sértésére, attól függetlenül, hogy kinek mennyire tetszik ez. A diszkrimináció törvénytelen, nem olyan jelenségek engedélyezése, amelyek nincsenek az ínyünkre.
Szóval az ízlés, tetszés egyéni vetületű, a nevelés a szülők dolga, a személyközi kapcsolat pedig a beleegyező felekre tartozik és nem egy ország parlamentjére.
Persze, van erre egy fantasztikusan feltűnő, elrettentő példa, mégpedig Magyarország alkotmánya, mivel egy családon alapuló keresztény nemzetállamról beszélünk. Magyar elvtársainkhoz hasonlóan, a szekularizáció ötletét félretéve, bármilyen törvény által megkísérelt nevelési forma automatikusan propaganda lesz, amiről tudjuk már, mennyire jó és hasznos, főleg a kritikus gondolkodás kialakulásának. Szóval, tegyünk jó vastag, 4 méter széles drótkerítést az olyan gondolatok köré, amelyek szerint a törvény intézményesítheti saját, személyes értékeinket.