Hogyan kezdtél el kosarazni?

Körülbelül hatéves lehettem, amikor először fogtam labdát a kezembe. Akkor kezdődött minden. Az első és legkedvesebb emlékeim közé sorolnám a nyári táborozásokat, amiket akkor még Sinaián szerveztek meg az edzők. Ott játszottam az első mérkőzésemet is, amikor három évvel nagyobb korosztállyal játszottunk, és 21-0-ra kikaptunk.

Mi az, ami azóta is hajt, hogy kosarazz?

Eleinte valójában nem igazán szerettem kosarazni, kifejezettem ellenkeztem, és próbáltam kifogásokat találni, hogy ne kelljen edzésre mennem. Aztán idővel annyira hozzám nőtt, hogy nem akartam edzést kihagyni. Ahogy kiskoromban, úgy most is a legnagyobb örömöt a csapattársaim adják és közösség, amelynek tagja lehetek. Bár először édesapám kosárlabda-szeretete hajtott, ma már annyira az életem részévé vált, hogy nem bírnék ki hosszabb időt mozgás nélkül.

Kik támogattak/támogatnak benne?

Rengeteg támogatást kaptam a szüleimtől, elsősorban édesapámtól, akinek az élete a kosárlabda, otthon Kézdin. Emellett anyukám is mindig támogatott a céljaim elérésében.

Hogyan jutottál ki Amerikába?

Tizenegyedik osztály végén kezdtem el azon gondolkodni, hogy szeretnék kijönni Amerikába tanulni, mivel itt a kosarazást és a tanulmányaimat is magas szinten folytathatom. Ekkor kezdtem el készülődni vizsgákra és tesztekre, majd felvettem a kapcsolatot egy EasyGo nevű céggel, akik segítenek sportolóknak kijutni. Pár hónap levelezés és Skypolás után volt már néhány komolyabb ajánlatom, többek között az egyetemtől, ahol most is tanulok. Persze nem ment minden olyan simán, ahogy elképzeltem. Elsőre nem vettek fel, így egy évet magániskolában töltöttem Massachusettsben. Ez többek közt segített a nyelv elsajátításában és a kultúrasokk leküzdésében is.

Azt kaptad ott, amit vártál?

Igen is meg nem is. Fejlődni jöttem, és azt megkaptam, viszont nem úgy, ahogy arra számítottam. És persze az sem igaz, hogy itt problémamentes az élet, sőt sokkal stresszesebb.

Mitől stesszes? Mi a programod?

Hát röviden: napi két edzés, minden héten két meccs, és közben segítek egy professzoromnak egy kutatásában is. Végzős vagyok mérnöki és művészetek szakon, emellett pedig az egyetem csapatában kosarazom. Idén kapitány is vagyok a négy másik végzőssel együtt. Sőt most munkára is jelentkezem. Mondjuk nem mindig ilyen az életem, csak ilyen most a végzős év.

Szerinted miért mennek ki az emberek Amerikába? És onnan miért jönnek ide, Európába?

Legtöbben hasonló okok miatt jönnek ide, mint én, vagyis, hogy összeegyeztessék a sportot meg a tanulást. Vannak, akik magasabb szintű kosárlabdát szeretnének játszani, vagy ugródeszkaként tekintenek az egyetemi évekre, ahonnan majd belevághatnak egy profi karrierbe. A legtöbb amerikai játékos viszont szimplán a játék szeretetéért utazik és játszik Európában. Nekik ez egy lépcsőfok, vagyis inkább pihenő egy mindennapi karrier és az egyetemi éveik között. Női ágon többet is keresnek egy európai csapatban, mint egy amerikaiban. Sokan szeretnének világot látni és közben azért kapni fizetést, amit szeretnek csinálni.

Mik a terveid? Van-e B-terved a kosarazás mellett?

Jelenleg a kosárlabda maga a B-terv. Vagyis ezt mondom magamnak, aztán meglátjuk, hogy a valóságban működik-e. Szeretnék mesterire jelentkezni építészet szakmában, de előtte mindenképp szeretnék némi munkatapasztalatot szerezni. Jelenleg erre keresek lehetőséget itt Amerikában.

Van valami babonád/szokásod, amit meccsek előtt csinálsz?

Nincs babonám, minden meccs előtt alszom egyet, az segít koncentrálni.

Itthon sztárként tekintenek rád? Találkozásaink során azt vettem észre, hogy van egy rajongói attitűd körülötted.

Nem gondolom, hogy sztárként tekintenének rám otthon, példaképként igen, kosaras körökben. Ez pedig boldoggá tesz, hiszen szeretem motiválni és inspirálni az embereket, hogy kövessék az álmaikat.