Elmentünk beerpongozni, mi, Etelka és Zsófi, vagyis az ÁrPI.  Tudtuk, hogy esélyünk sincs győzni, de úgy döntöttünk, elsőévesként mindenben kipróbáljuk magunkat.

Amilyen nagy lendülettel léptünk be a Flying Circusbe, lelkesedésünk úgy szállt tova – hiszen miután feltették a karkötőket a kezünkre, elveszetten bolyongtunk a sötétségben. Sörszag és meleg, otromba, egymást lealázni akaró emberek voltak mindenhol. Átpréselve magunkat a hatalmas embertömegen (versenyzők és szurkolóik hada), a nagy kivetítőn megkereshettük nevünket, és asztalunk számát. De a kihívás csak most következett: el kell dönteni, melyik a hármas asztal?  Kérdeztünk, de választ senkitől sem kaptunk… Végül megtaláltuk.

Izgatottan vártuk a játék kezdetét legalább egy órán keresztül, és mikor a hangosbemondóban felcsendült „a hármas asztalnál várjuk az ÁrPi csapatát”, mi azt hittük, hogy készen állunk a játékra.  Az asztalnál álldogálva dobásainkat próbálgattuk, és vártuk ellenfeleinket. Meg is jött két „úriember”. Kezdettől fogva lenéző pillantásokat vetettek ránk.  Már csak néhány másodperc választott el a rajttól, amikor ráeszméltünk, hogy nincs ivópoharunk, amibe át kellett volna töltenünk megivandó sörünket.  Jeleztük a szervezőknél a hiányosságokat, akik erre nem éppen elvárásaink szerint reagáltak. Végül, nagy nehezen elkezdődött a játszma.  A nem sikerült kezdődobások után kő-papír-ollóval döntöttük volna el, hogy ki kezdje a játékot, ha nem mutattuk volna ellenfeleinkkel mindig ugyanazt a jelt. Így lányoké az elsőbbség alapon, elkezdtük a játékot. A játékot, ami csak számunkra volt játék, ellenfeleink szemében inkább komoly csata. Nevetgélve bénáztunk, szórakozva saját szerencsétlenkedéseinken, míg az ellenfél lenézően gúnyolódott, neveket kitalálva nekünk.

„Ügyelj a sörödre, nehogy lerakd, és úgy tartsd, hogy ne dobják bele a labdát, különben kiesünk” – figyelmeztetett Zsófi többször egymás után, miközben saját poharát az asztal szélére helyezte.

„Hol a labda? Én jövök!” – kérdezte Etelka. „Öööö, hoppá, itt a sörömben” jött a válasz, ami egyben jelezte, hogy számunkra véget ért beerpongos pályafutásunk.

A bajnokság után nem csüggedtünk, elhatároztuk, hogy a vereség ellenére szórakozni fogunk. Nem kellett sokat várnunk, hiszen a bajnokság után következett a buli, ahol mindenki együtt tölthette a maradék időt. Egy kis táncolás után átmentünk a Flying másik termébe, ahol meglepő módon még mindig beerpong volt. Letelepedtünk egy kis asztalka köré, és kíváncsian pillantgattunk a játékra, figyeltük a profik taktikáit. Ez így ment mindaddig, amíg össze nem szedték az asztalokat, és legnagyobb meglepetésünkre karaokepartit hirdettek. Kíváncsian vártuk a folytatást. Elindultunk egy frissítőért, és amikor visszaértünk, arra lettünk figyelmesek, hogy egy férfi nyelvét tördelve portugál rappet énekel. Mosolyra húzódott a szánk, és jóleső kacagással utat tört magának a bennünk rejlő érzés. Végiggondoltuk a nap történéseit, és megelégedve állapítottuk meg, hogy ennél jobban nem is alakulhatott volna. A vereség ellenére jól szórakoztunk, tapasztalatokat szereztünk, és a legfontosabb, hogy egész végig nevetgéltünk. A portugál zene után egy szerelmes dal következett, amit az egyik báros fiú énekelt el. Gyönyörű mély hangja bejárta a terem falait, csodálatos volt:  ámulattal az arcunkon hallgattuk végig.

Az éjszaka végére már fáradtan kullogtunk ki az épületből. „Milyen jó buli volt” – mondta Etelka, majd mindketten utunkra indultunk, mivel másnap politológia előadásunk volt, illetve lett volna.

 Balázs Etelka és Domokos Zsófia

További képekért katt ide.