Történet a közgazdaságtanról

„Nincs olyan ember által tanulmányozott terület, amelyet több tévedés lepne el, mint a közgazdaságtant” – kesereg Henry Hazlitt, a tudományág egyik népszerűsítője. Valóban, a sajtó, a politikusok, az üzletemberek és gyakran a hivatásos közgazdászok is kegyelmet nem ismerő módon mészárolják le e viharverte tudomány alaptanait.


Hogy miért? Az bizonyára nem segít, hogy majdnem senki sem tanul közgazdaságtant (legalábbis Romániában). A jövőbeli talk show-k és szakújságok szakértői, a magukat „közgázosnak” tituláló hallgatók igazából üzleti tanulmányokkal foglalkoznak, és magával a közgazdaságtannal jó esetben köszönőviszonyban vannak. Ennél még nagyobb probléma, hogy gyakran e tudomány következtetései a cselekvés, a beavatkozás hiányának előnyeire vetnek fényt. Egy közgazdaságtanilag helyes politikus kampányígérete gyakran így nézhetne ki: „Ígérem, hogy eltörlöm ezt az adót, megszüntetem ezt a szabályozást, megállítom ezt a programot, és utána ígérem, tényleg ígérem, hogy az égvilágon semmit sem fogok tenni.” – ami politikailag nem épp a legvonzóbb út.

Szerencsére a tan alapgondolatait nagyon egyszerű elsajátítani – és ettől nem csak három sör utáni vitákban leszel jobb. Mivel igazából az emberi célok elérésének módszereit tanulmányozza (tankönyvesebben a véges erőforrások felhasználását a végtelen igények kielégítésére), olyan mély gondolkodásbeli változásokat tudsz majd vele elérni, amelyek jelentősen megkönnyítik mindennemű vágyaid elérését. Elég jó ajánlat egy kis olvasásért, nem? :)

A történet

Képzelj magad elé egy kis vidéki pékséget. Ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb zsemlék, kiflik, kalácsok és pogácsák gőzölögnek a kirakatban, és a pékmester mosolyog a pult fölött – legalábbis addig, amíg egy helyi suhanc jól célzott dobással be nem töri a kirakatablakot. Ahogy az lenni szokott, kisebb tömeg össze is gyűl a szörnyű gaztett helyszínén, de a bűnös már régóta hetedhét országon is túl van. Nem kell sok időnek eltelnie, amíg valaki meglátja a helyzet pozitív oldalát. A következőkkel vigasztalja a szomorú péket: „Ne búsoljon. Legalább az üvegezőnek lesz munkája, és a pénzből, amit kap, vesz majd valamit egy helyi termelőtől, aki a maga rendjén vesz majd valamit egy másiktól, és így tovább. A betörött ablak egyre szélesebb körökben fog munkát adni az embereknek. Az ön kis vesztesége nagy jólétet fog teremteni a közösségünknek.” Ezzel a jólelkű pék talán meg is békélne, ha nem épp Claude Frédéric Bastiat lenne.

Bastiat egy francia gondolkodó volt, akitől szégyent nem ismerve loptam a történetem alapját. A műve 1850-ben jelent meg, a címe: Ami látható és ami nem látható. A láthatót már leírtam, a nem láthatót pedig Bastiat a vigasztalónak való válaszként fogalmazza meg. A következő az érve: igaz, hogy az ablak betörése miatt az üvegező pénzhez jutott. Amit nem látunk azonban az az, hogy a boltos (a péket nem Bastiat találta ki), ha nem kellene üveget vásároljon, cipőt rendelne a régi helyett, vagy könyvet venne a könyvtárába. Az így elköltött pénz ugyanúgy továbbterjed a gazdaságban. Ebben az esetben a társadalomban eggyel több cipő, vagy eggyel több könyv lenne, és nem csak ugyanaz az ablak lenne kicserélve egy másikra.

A közgazdászok megszégyenülnek

Ennyire alapvető gondolkodási hibát csak nem követhetnek el a közgazdászok, nem? Dehogynem. Most is kísérti a történelemkönyveket/tankönyveket az a magyarázat a második világháború utáni gyors német gazdasági növekedésre, hogy ez a háborús pusztításnak köszönhető. Az érvelés úgy folytatódik, hogy a háborús pusztítások miatt nagyon sok újraépítenivaló lett, ahonnan pedig a kereslet „stimulálta” a gazdaságot a gyors növekedésre. Egy másik változata az amerikai fejlődést magyarázza azzal, hogy a háború alatt a tankok, repülőgépek stb. építése miatt „felgyűlt a kereslet”, ami ugyanúgy stimulálta a gazdaságot. Ha eddig figyeltél, akkor látod, hogy ez csak a jó öreg betörött ablak meséje, száz évvel később.
Az igaz, hogy az építővállalatok jól jártak a bombázások miatt. Ami nem igaz, hogy a német nép köszönőleveleket kéne írjon a szövetségeseknek az égből jövő áldás miatt. Ami történt, az az, hogy autók, könyvek és nyaralások helyett a házaikat kellett először újraépítsék – és azoknak a betört ablakait. Az ezt követő jólétet nem segítette, hanem hátráltatta ez a munka, így a későbbi gazdagságukat csakis a saját kemény munkájuknak köszönhetik. Ugyanez igaz az amerikaiknál – a hűtőket, televíziókat és thai masszázsokat csupán annyi évvel később kapták meg, amíg az ezekhez kellő szűkös erőforrásokat a háborús erőfeszítésre fordították. A háború mindenkit szegényebbé tett, aki nem a fegyvergyártó, repülőgyártó stb. iparágakban volt érdekelt. Ha igazán figyelünk, a betört ablak mindig visszatér ilyen vagy olyan formában valamilyen üvegező vagy tankgyáros (és szellemi rokonaik) érvelésében.

Bundesarchiv_Bild_183-Z0309-310,_Zerstörtes_Dresden

Gazdasági fellendítés Drezdában, 1945 – Kép a Német Országos Arhívumból

A tanulság

Ok, akkor a közgazdász nem tör ablakokat, de akkor mi van? Nos, ami igazán fontos, az a következő: a jó közgazdász (és most már te is) mindig a dolgok nem látott, nem egyértelmű oldalára is figyel. A legtöbb ötletnek vannak könnyen látható haszonélvezői rövid távon. Amin azonban el kell gondolkodnod, hogy vajon mindenki nyer belőle? És vajon hosszú távon is előnyös? A látott és a nem látott megkülönböztetése az első lépés a közgazdaságtani gondolkodás irányába.
A következő részig a következő fejtörőt javaslom: A víz a túlélés szempontjából sokkal fontosabb, mint a gyémánt. Gyémántok nélkül el lehet éldegélni (még ha egyes nők néha az ellenkezőjét is érvelnék), víz nélkül nem annyira. Ennek ellenére egy liter víznek jelentősen kisebb az ára, mint mondjuk egy kiló gyémántnak. Mi ennek az oka?

U.I.: Az itt felvázolt gondolatokról a Henry Hazlitt Közgazdaságtan egy leckében (Economics in One Lesson) című könyvében lehet többet olvasni. Angolul tudók ingyenesen elolvashatják itt. Bastiat művei A törvény (The Law) című könyvben találhatók meg, ugyancsak angolul itt.