Interjú a Tokos zenekar hegedűsével, Vajas Alberttel

Pontosan egy hónap telt el a Tokos zenekar legnagyobb sikere, a Fölszállott a pávában aratott győzelem óta. Azóta Kolozsvár és Erdély büszkeségeként tartjuk őket számon, példaképként szolgálnak a fiatal zenészeknek és megmutatták, hogy igenis van igény a népzenére úgy a huszonéves generáció, mint az idősebbek körében. A Páva óta folyamatosan koncerteznek Erdély-szerte, illetve Budapestre is meghívták őket egy újabb fellépésre. Terveikről, sikereikről és felelősségvállalásukról kérdeztük Vajas Albertet, a Tokos zenekar hegedűsét.

Mióta vagytok Tokosok?

Gyerekkorunk óta néptáncolunk és zenélünk. A néptánccal közelebb kerültünk ehhez a kultúrához, volt szerencsénk már gyerekekként belekóstolni. Az egyetemen találkoztunk először ebben a felállásban, folkkocsmákba jártunk, zenélgettünk és párszor felkértek egy-egy estére muzsikálni. Nem tudjuk meghatározni pontosan, hogy melyik az a nap, amikor már öten, zenekarként zenéltünk, de 2011-ben, a válaszúti táncháztalálkozón léptünk fel először Tokosként. Ezt a hangszertokra értjük és nem prímásunk nevére utal, akit Tókos Csongornak hívnak, hiszen nem akartunk egy újabb Csík zenekart.

Említetted egy interjúban, hogy az elmúlt években egyre több hasonló stílusú zenekar alakult Kolozsváron és környékén, illetve a táncházmozgalom is megerősödött. Minek köszönhető ez?

Az emberek kezdenek ráérezni arra, hogy a népzene igazi értéke az erdélyi magyar kultúrának. Ez nagymértékben a táncházmozgalomnak köszönhető. Én is néptáncot oktatok Kolozsváron és környékén és azt látom, hogy a gyerekeket már 6-7 éves koruktól fogva viszik a szülők a különböző táncházakba, néptánc-egyesületek berkeibe. Ahogy nő a táncházak száma, ugyanúgy egyre több zenekar is létrejön. Vannak olyan gyerekek, akiknek már tízévesen ott a hegedű a kezükbe, brácsáznak, vagy alig érik fel a nagybőgőt, de már próbálják húzni.

Mit jelent számotokra a Tokos íz? Mi az, amitől egyedi a zenétek?

Bárhol a világon játszhatnánk magyar népzenét, az első dolog, ami megtetszik az embereknek az a ritmusa, mert valójában egyszerűnek tűnik – egyből megmozgatja a lábat, mert a bőgő mindig tartja az egyet, az emberek pedig ráéreznek erre. Mi jól érezzük magunkat a zenében és hozzátesszük azt, ami a miénk. Mindannyian foglalkozunk komolyzenével is, napközben ezt tanuljuk, este viszont elővesszük ugyanazt a hangszert és egyből más ízet adunk a zenének: népzenét játszunk és azt úgy, ahogyan mi szeretnénk. Persze nagymestereinket megfigyelve, de rájátszunk arra, amit jónak látunk.

Kolozsváron diákok által frekventált helyeken is rengeteget zenéltetek. Hogyan fogadja a huszonéves generáció a muzsikátokat?

A kolozsvári kocsmákban is, ugyanúgy, mint bárhol a világon, értékelik a magyar népzenét. A hegedű virtuózmuzsika, a hegedűsök tekerik keményen, szedik szét a húrokat, ez pedig tetszik a fiataloknak is. Mi pedig énekelünk is a muzsikálás mellett. A hangulat adott, az emberek próbálják megtanulni a szövegeket és általában egy hatalmas együtténeklés az eredmény. Ha nem tudnak semmit, akkor is sikerül megtanítani őket egy-két dalra. A másik pozitívum pedig, hogy ebben a zenében mindenki otthon érezheti magát. Nyugdíjasok, huszonévesek, gyerekek egyaránt járnak koncertjeinkre – a népzene valahogy összefogja a generációkat.

Mit adott nektek a Fölszállott a páva?

Ez a díj a zsűri elnökségének belénk vetett hite és reménye, ezzel akartak adni nekünk egy olyan löketet, amelytől tovább tudunk fejlődni. A páva azt is megtanította nekünk, hogy hogyan dolgozzunk sokkal hatékonyabban. Megtanultunk különböző taktikákat mestereinktől, különösen Porteleki Lászlótól, aki a mentorunk volt. Ő szakmabeli és nagyon sokat foglalkozott erdélyi muzsikával. Meghallgatott minket és megmutatta, mit csináljunk picit másképp, hallgassuk meg még egyszer a gyűjtést és jöjjünk rá az ízére. Ha nem jöttünk rá, megmutatta – azt is, hogy hogyan kell gyűjtés után dolgozni, együtt, zenekarként, az egészet összeállítani egy rendbe, hogy koncertfeelingje legyen, átadja a közönségnek a zenét. Továbbá azt is, hogy hogyan kell színpadon viselkedni, zenekaron belül kommunikálni. Egy új megközelítését láthattuk a dolgoknak és rengeteget számít, hogy egy szakmabeli meghallgatott és kiértékelt minket. Akár negatív, akár pozitív volt, minket mindenképp nevelt, le tudtuk szűrni a tanulságot.

Van-e élet a páva után?

Folytatódik a láz, május 11-én a budapesti Hagyományok házában koncerteztünk, ahol nem csak három és fél percet zenéltünk, hanem szinte egy teljes koncertet adtunk. Nagyon színes és emelt szintű éjszaka volt, fellépett a páva többi győztese is.  Ezen kívül továbbra is muzsikálunk táncházakban, bárhol, ahol igény van a zenénkre.

Gyakorlatilag példaképei lettetek az erdélyi zenészeknek és mindenképp közéleti személyiségnek számíttok ezen túl Kolozsváron. Hogyan tudjátok ezt kamatoztatni?

A győzelemmel mindenképp felelősség hárult ránk. Megpróbálunk megfelelni, azon dolgozunk, hogy amit a pávától kaptunk azt kihasználjuk maximálisan és megfeleljünk ennek a státusnak, példaképei legyünk a fiatalabb generációnak.