A mindannyiunk által ismert mondás szerint a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. Esetünkben azonban némi stilizálásra van szükség: a pokol az út, amely pszichedelikus szintipoppal van kikövezve. Így foglalható össze nagyon röviden és a teljesség igénye nélkül The Weeknd Dawn FM című albuma, amely bár 2022 januárjában jelent meg, nem lehet eleget beszélni róla. Beharangozó, előzetes marketing és szinte mindenfajta kedvcsinálás nélkül egyszer csak debütált, a kritikusok ódákat zengtek róla, a hallgatók és a könnyűzenei közvélemény jószerével csodaként emlegette.

Miért és hogyan arathat egy kommersz előadó kommersz albuma közel osztatlan sikert? Azt hiszem, elég bombabiztos válaszom van a kérdésre: a kanadai énekes-dalszerző megírta a halottak, a másvilágra igyekvők, a feltámasztás albumát. Maga The Weeknd (polgári nevén Abel Tesfaye) nyilatkozta a Billboardnak, hogy az alapkoncepció szerint a hallgató örök nyugalomra lel, autóval utazik a másvilág felé, a purgatórium alagútjában dugóba keveredik, az autóban pedig a Dawn FM szolgáltat zenés műsort. Bár az előadó víziója szerint a hallgató tart az örök világosság felé, ha számításba vesszük Abel 2020-as After Hours című lemezét, hamar rájövünk, hogy a dalokban elmesélt történet főhőse maga The Weeknd, a Dawn FM pedig ott veszi fel a fonalat, ahol az After Hours véget ér. Az utolsó, Until I Bleed Out dal szerint egy igencsak görbe este után Abel lemondana a drogokról és az épp kudarcba fulladt kapcsolatát is kitörölné az emlékeiből, álmaiból. A Dawn FM címadó, albumelső nótája innen folytatja a mesélést. Jim Carrey eltorzított hangján a következő szöveg csendül fel: „Önök a 103,5 Dawn FM-et hallgatják. Túl sokáig voltak sötétben; itt az ideje, hogy a fényre lépjenek és tárt karokkal fogadják sorsukat. Félnek? Ne aggódjanak! Mi ott leszünk, fogjuk a kezüket és végigvezetjük önöket ezen a fájdalommentes átalakuláson. De ne siessenek! Dőljenek hátra és élvezzék a következő 1 óra felszabadító zenéit a 103,5 Dawn FM-en. Tartsanak velünk”.

A bevezető, hangulatteremtő track után a Gasoline következik, amely az előadó nihilizmusát, mintegy halálvágyát mutatja be, a szöveg címzettjének utasításokat ad arra nézve, hogy ha túladagolná magát tudatmódosító szerekkel, hogyan szabaduljon meg a holttestétől, ugyanakkor kéri, ha egy mód van rá, ne hagyja, hogy ez bekövetkezzen. A 80-as évek szintipopja, amelyet a Daft Punk is továbbörökített, ezt a dalt is meghatározza, Abel hangja pedig eltorzítva, mélyítve hallható.

Három dalban is megfigyelhető a mainstream könnyűzenében egyre népszerűbb, mégis mindig jóleső és sokatmondó zenei megoldás: az egyik dal vége a soron következő kezdőakkordjait szolgáltatja, például a How Do I Make You Love Me kicsit elnyújtott és monoton befejezése a Take My Breath indítását adja. Ez az összefonódás azért kimondottan meglepő, mert a Take My Breath önálló dalként a teljes album előtt már megjelent 2021 nyarán, így az a Dawn FM debütálásakor már mindenki számára ismerős volt.

A kanadai zeneszerző eddigi karrierjén, művein a droghasználat mellett másik toposz is végigvonul: a toxikus, boldogtalan párkapcsolatoké. Az énekes soha nem a másik felet, mindig önmagát hibáztatja, ez a másvilágra vezető kocsiutunk alatt is kiderül. A Starry Eyes című melankolikus, lassabb, nehezebben emészthető dalban az áhított kedvesnek csupa szépet ígér s mintegy könyörög, hogy mellette lehessen: „Hadd legyek ott a szívednek, ott lehetek, míg újra egész leszel. […] Hadd szeresselek, hadd szeresselek úgy, ahogy szükséged van rá.” A Tale By Quincy valamelyest magyarázatot ad erre a párkapcsolati vívódásra: a Quincy Jones zenei producer narrációjában hallható történet a producer életének egy részét ismerteti, mégsem csak azért van jelen az albumban, hogy Jones tiszteletét tehesse. Abel gyermekkorával és látens anyakomplexusával szinte teljes mértékben összecseng. Külön kiemelendő, hogy a producer monológja alatt futó dallamok erősen idézik Michael Jackson „popkirály” stílusát és életművét, ez pedig nem véletlen: Quincy Jones volt a producere Jackson Thriller című albumának, amely a zenetörténet egyik legsikeresebb és legtöbb profitot hozó lemeze. Maga Abel Tesfaye is elmondja az album kapcsán adott interjúiban, hogy a Thriller inspirációként szolgált a Dawn FM megírásakor.

Bár ahányszor az Every Angel is Terrifying című dal következik az albumon, mindig átugrom, megkerülhetetlen darabja a lemeznek és muszáj beszélni róla. Ez a szám olyan érzetet hagy a meghallgatása után, mint amikor kisgyermekkorodban a szomszédban fúrni kezdtek és hisztériás rohamot kaptál, mert a világ legrosszabb és legrettegettebb hangjának számított. A horrorfilmek betétdalait idéző hangkeverés ismét narrációval társul, az előadó újra torzított hangon, ezúttal magasabb lágéban szólal meg, a dal különlegessége mindezek mellett pedig a szövegválasztásban is rejlik. Az angyalokkal társalgó nóta szövegének egy része ugyanis Rainer Maria Rilke osztrák költő Duinói Elégiák csokrából származik. Az idézetet teleshopreklámra hajazó passzus követi, amely arra buzdítja a hallgatót, hogy 4 dollár 95 centért iratkozzon fel a Másvilágra. A tagság vásárlása után „belépsz egy képzeletet felülmúló világba, egy fékevesztett jövőbe, egy élménybe, amit soha nem felejtesz el (ne mondd, hogy nem figyelmeztettünk)”.

Az album zárószáma a Phantom Regret by Jim címet viseli. Ez ismét hangsúlyosan epikus, narrációra épülő dal, újfent Jim Carrey az elbeszélő, a háttérben pedig The Weeknd vokálozik. Amint azt már többször említettük, a Dawn FM szórakoztat bennünket az autóban, amint a dugóban ülünk a másvilág felé vezető sötétség alagútjában. Ennek megfelelően az utolsó dal számvetés. A narrátor rengeteg kérdést tesz fel, amelyeken az egyszerű halandó is elgondolkodik halála előtt fél órával: „Mennyi haragot, neheztelést vittél magaddal a sírba? Összhangban voltál-e valaha azzal a dallal, amit az élet dúdolt?” A kérdések után Jim megfogalmazza azt az általános igazságot, tézist, amelyet a halál kapcsán mindenki elmondott már: hat láb mélyen a föld alatt nem számít semmi, se nemzetiség, se rassz.

A Jim Carrey által közvetített végkicsengésből nem tudjuk meg, hogy mi, a hallgatók, vagy Abel, az előadó a mennyországba vagy a pokolba kerülünk-e, viszont egy utolsó biztatásban még részesülünk, mielőtt kijutunk az alagútból: „Hogy meglásd a mennyországot, neked is annak kell lenned. Béke veled!”

Kép forrása: Hypebeast