Bővített zsűritől román nyelvű dolgozatok fogadásáig több újdonsággal jelentkezik az online térből két év után ismét a való világba költözve a Reál- és Humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia, amelyet immár 25. alkalommal szerveznek meg Kolozsváron.

A 2022-es évi kiadás sokban különbözni fog az előbbiektől, részben azért, mert a szervezőcsapatnak ismét vissza kell szoknia a jól bevált módszerekhez, de sokkal inkább azért, mert ez az év az ETDK számára jubileumi esztendő – hangzott el a csütörtökön kezdődő tudományos eseményt ismertető keddi sajtóértekezleten, a BBTE rektori hivatalában.

– Ez a 25 év erős időszak volt a tudományos diákköri mozgalom életében, amely évről évre egyre magasabban ívelő fejlődési görbét mutatott. A világjárvány sem tudta átvágni azt, hogy a tudomány hangja szóljon itt, Kolozsváron. Szerintem a 25. ETDK-nak a legnagyobb megkoronázása, hogy magunk mögött hagyjuk a koronavírust, de emellett rengeteg kis elem van, amit beépítettünk a kommunikációba: a logót 25-ös formára terveztük, a résztvevőknek 25 tippet adtunk arról, hogyan kell ETDK-ra készülni, próbálkozunk azzal, hogy a záróműsorban is visszaköszönjön a 25-ös szám – fejtette ki a Campus kérdésére Hatos Attila KMDSZ-elnök.

Az ETDK-t támogató Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) igazgatója, dr. Szabó Árpád Töhötöm felidézte a mai formájához mérten jóval szűkebb körű eseményként megvalósult első konferencia emlékét. Az első ETDK-n tudományos dolgozatot bemutató egyetemista mára témavezető tanárként tevékenykedik és szakmai tudásával támogatja a fiatal kutatókat. A sajtóértekezleten elhangzott: szakmai háttér segítségével az anyaországi gyakorlattal ellentétben Kolozsváron idén is diákközösségek vállalják a konferencia szervezésének nagy részét. A KMEI nagyban támogatja az önkéntes hallgatók munkáját, az intézet által működtetett szakkollégiumi hálózatban is sarkallják a hallgatókat a konferencián való részvételre. Az első díjak biztosításáról szintén a KMEI gondoskodik.

Több újítással érkezik az idei konferencia: a tanárok mellett kutatók, tudósok és cégvezetők is részt vesznek a zsűrizésben. Szintén újdonság az is, hogy az állam- és jogtudományi területről érkezők román nyelvű szakdolgozattal is jelentkezhetnek, hiszen nincs a karon magyar tagozat. Ez azonban azt feltételezi, hogy a dolgozatot magyar nyelven mutassák be a jelentkezők, illetve abban az esetben, ha továbbjutnak a 2023-as Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, ott már a dolgozat magyar nyelvű fordításával induljanak.

– A Babeş–Bolyai Tudományegyetem szerepe az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciával elindítani a diákokat a kutatómunka irányába, majd pedig, ha a kutatás másod-, harmadévre elér egy olyan szintre, ahol bemutatható, az ETDK-s részvételt beszámítjuk a záróvizsgánál – mutatott rá a sajtóértekezleten dr. Soós Anna egyetemi docens, rektorhelyettes.

A 25. ETDK-ra kétszáznál több dolgozat érkezett, amelyek zárt körű megvédésére 24 szekcióban lesz lehetőség. A nagyközönség részvételével zajló csütörtöki nyitóünnepségen dr. Benedek Dezső Szemét és az Istenek Bali szigetén: Ökológia és Hitvilág című plenáris előadását hallgathatjuk meg 18 órától a BBTE Aula Magna termében. Szilágyi Lóránt, az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia főszervezője a Campusnak megerősítette: a május 22-i, vasárnapi zárógálára is minden érdeklődőt várnak szintén 18 órától az Auditorum Maximumba.

A konferenciával kapcsolatos további részletekről az etdk.kmdsz.ro honlapon és a rendezvény hivatalos Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Hozzászólások