A tavalyi évhez képest 3 csapattal bővült a 22. KMDSZ Diáknapok mezőnye. Május 6–10. között rekordszámú résztvevő fog megmérkőzni egymással az év legnagyobb diákfesztiválján, az 54 csapatnak ugyanis összesen 1890 tagja van. A rendezvény lebonyolítását több, mint 100 önkéntes segíti majd. Sztár meghívottunk idén az Irie Maffia, a magyarországi együttes a rendezvény utolsó napján, vasárnap lép fel a Diáknapok záróestjén (helyszínről és jegyekről hamarosan).

Senki nem maradhat ki!

A regisztráció lezárult, a szervezők idén is úgy döntöttek, hogy nem korlátozzák a csapatok számát, mivel ez 210 diák kizárásával járna, a KMDSZ-nek pedig célja, hogy minden játszani vágyó kolozsvári egyetemistának lehetősége legyen részt venni az év legnagyobb buliján.

Miért ne szerveznének Olimpiát is?

Újdonságnak számít idén, a Diáknapokkal egyidőben, május 8–10. között szervezett Diákolimpia, mely hasonló módon fog lezajlani, a csapatok viszont a teljes magyar nyelvterületről érkeznek majd. Minden csapat 5 személyből áll, a regisztráció pedig március 25-én zárul.

Az eseménnyel, illetve a regisztrációval kapcsolatos további információk a www.diaknapok.kmdsz.ro weboldalon, illetve a Facebook-oldalunkon érhetőek el.

Hozzászólások