Szinyei Merse Pál Majális című festményéről

Feltett szándékom volt magyar festő képét választani, hiszen Da Vinci, Van Gogh, Michelangelo vagy Pablo Picasso művészetéről mindenki rendelkezik minimális ismerettel, világviszonylatban ismert műveikről bizonyára mindenki hallott, valamilyen formában találkozott velük. Viszont a képzőművészetben számos híres magyar festő is jelen volt, akikről esetleg nem tudunk annyit, pedig munkásságuk legalább annyira értékteremtőnek bizonyult, mint fent említett társaiké. Különböző stílusirányzatok, korszakok képviselői voltak, említhetjük itt Munkácsy Mihályt, Csontváry Kosztka Tivadart vagy Szinyei Merse Pált.

Szinyei Merse Pál 1845-ben született Szinyeújfaluban. Már fiatal gimnazista évei alatt is foglalkoztatta a képzőművészet, ami nem is meglepő, hiszen nemesi családból származott, ahol a művészetek iránt való érdeklődés hagyományosnak számított. Tanulmányait a müncheni Képzőművészeti Akadémián végezte. Leginkább az impresszionizmus és a plein air stílus jegyeiben alkotott. 1920-ban hunyt el.

A Majális című festményt Merse Pál 1873 márciusában fejezte be, viszont korábban kezdte el annak megfestését. A festményt nézve árad belőle a könnyedség, a természet nyugtató hatása és a meleg napsugarak boldogságot keltő simogatása. Az élet idillikus epizódjának pillanatnyi érzésvilágát tárja elénk, de valójában nem a természetben készült és nem valós szituációt ábrázol. A festményt tanulmányozva körvonalazódott, hogy milyen megközelítésben tudnám elemezni az alkotást. Az elemzést két tekintetben végzem el, az egyikben a kép érzelmi hatását, szín- és formavilágának szimbolikáját vizsgálom, a másikban kitérek pontosabb műfaji meghatározásának kérdéseire, amellyel a művészet is foglalkozott már.

A festmény színvilága az impresszionizmusra jellemző kifejező hatást hordozza magában. A zöld szín gazdag tónusú használata, árnyalatainak változása és élénksége az égbolt kékségével teremti meg a szabad természet, a tavaszi mező benyomását. A meleg, intenzív és világos színek összpontosítottan jelennek meg, az emberi alakok ruházataiban, valamint a fűre terített takarókon. Az alakok elrendezése, testtartásuk is a kikapcsolódást, pihentető időtöltést jeleníti meg, a jóleső semmittevés, pihenés érzését kelti. Ezt kitűnően kifejezi a festmény egyik részlete: a férfi, aki egyik kezével fejét támasztja, másikban cigarettát tart és egy nővel beszélget, tekintetük egymásra irányul. Az ismerkedés önfeledt örömét idézi, enyhén beleszőve a romantikus tökéletességet a tekintetekbe. A napsugarak elől hűvös menedéket nyújtó árnyékok tovább fokozzák a természetes tavaszi hangulatot és a természetben való örömlelést, bár az árnyékot adó fákat a képen nem látni. A színek használata mégis egyértelműen érzékelteti, hogy a piknikezők árnyékban pihenve élvezik a tavaszi hangulatot. A fűben kis, parányi színes mezei virágokat lehet felfedezni, méretükben és színvilágukban nem hangsúlyosak, viszont a festmény egészét tekintve fokozzák a hangulatot, a tavaszi rét látványának érzelmi hatását kiválóan elmélyítő elemek. A gondtalan létállapotot főként a színek használata érzékelteti, ám a kisebb részletek is bírnak némi befolyással az impresszióra. A finomságokkal telerakott kosár, az éppen falatozó alak előtt sorakozó ételek és italok sokasága mind a jólétet és a gondtalan időtöltést éreztetik a festményt szemlélőkben. Az ég kéksége és a fehér bárányfelhők a kedvező időjárást is sugallhatják, az ideális éghajlatot finom ecsetvonások segítségével teremti meg. A kép bal felső részén felfedezhető további két női alak, akik a kép középpontjában lévő csoporttól távolabb sétálnak a domboldalon. Ez a térmélységet, a távolságot hivatott érzékeltetni, valamint az ábrázolást élénkíti, hasonlóan a domb tetején látható bokrok is ezt szolgálják.

Merse Pál művészetére igen jellemző volt az intenzív színhasználat, festményei koloritgazdag alkotások. A konvencionális életből a természetbe elvonuló, feltehetően városi társaság (ruházatukból következtetve) önfeledt jókedvét és nyugalmát érzékelteti a színek, árnyalatok és formajegyi vonások összessége. A hétköznapi cselekedetek monumentális ábrázolása jelenti a festmény kifejezőkészségének a kulcsát. 

A Majális című festmény műfaji besorolásának kérdését tekintve a műkedvelők körében eltérőek a vélemények. Legtöbb helyen Szinyei Merse Pált impresszionista és plein air festőként említik, ami fedi a valóságot, ám nem minden esetben – és ez az elemzett festmény esetében is így van. Plein air festészet alatt azon képzőművészeti alkotásokat, festményeket értjük, amelyek a természetből merítve ihletet a természetben születnek meg. Az impresszionista festőkre viszont jellemző volt, hogy műtermeikben alkották meg festményeiket. A Majális is műteremben született, noha a természet alapos tanulmányozása nem maradt el az alkotási folyamatból. Bonyolult a meghatározása, hiszen szín- és érzésvilágában a festmény hozza az érzéki benyomást, az impresszió hatásait, viszont nem első benyomásra, mert nem pillanatnyi, megtörténő életepizódot ábrázol, hiszen a művész több elemből, több modellt állás során állította össze a kompozíciót, előre készült tervek alapján. További érdekessége a festménynek, hogy Merse Pál életrajzában megjegyezte, önmagát is ráfestette a képre, méghozzá a hason fekvő, a tekinteteknek háttal forduló férfialakban. Ez sem volt jellemző a plein air festőkre. A megfestett alakok feltehetően valós, egykoron létező személyek voltak, modellt álltak a festőnek, de az ábrázolt táj, a domboldal nem létező hely, és az idilli együttlét sem történt meg soha. 

Zárógondolat, amely saját vélemény is egyben: ez a nyugodt, örömteli kikapcsolódást idéző festmény a valóságot és fikciót összefonva képes kiváltani belőlem azt az érzést, hogy a smaragdzöld fűben ülve magam is élvezem a tavaszi napsugarak melegét. Éppen ezért nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy egy-egy mű impresszionista, realista stílusú, esetleg plein air, viszont az biztosan állítható, hogy ez a festmény igazán kiváló képzőművészeti alkotás.