Az anyanyelv való kincs, és úgy lehet játszadozni a különböző megfogalmazási stílusokkal, ahogyan szeretnénk: elvinni mindig a kívánt irányba egy-egy kép szavakba öntését. Egyetemi feladat keretében, portréírás végett követnünk kellett két véletlenszerűen kiválasztott személyt. Legyen az egyik Andrei, a másik Mihai névre „megkeresztelve”, a kinézetük ugyanis olyan hangulatról árulkodott, mintha tényleg ez lenne a valódi nevük. Andrei és Mihai két teljesen különféle világban „beszélnek magukról”. Míg az előbbi a szólásmondás, szlengek tengerében úszkál, addig az utóbbi kifejezetten olvasott, kulturált személyről tanúskodik. Az írások alapjául szolgáló személyek és történeteik teljes mértékben fiktívek.

Mihai, a bizsnicár

Ójjee! Újabb nap, újabb biznisz, gyerekek! Miközben a kobakomon csak úgy csillog a napsugár, mint a jövőm, elindulok a világi haverommal találkozni. Andrei spanom tudja, mi a tuti. Andrei mindig segít, és pontosan úgy forog az esze, ahogyan az enyém. Mondjuk, egyszer azt mondták nekünk, képesek voltak azt mondani, hogy ha olyan magasak lennénk, mint amilyen hülyék vagyunk, ülve nyalnánk a holdat… De nem teljesen értem, mi bajuk ezeknek. Na de ma a mi eszünk fog a legjobban vágni. Egy laza reggeli káféluca és szivar mellett megkötjük majd a jó Audi-üzletet, s annyi zöldhasút zsebelek be, hé, hogy világ nem látott annyi stekszet. Erre a nyakamat felteszem. Csak remélem, ez a balek szőke Mihaela nem majrézik be időnap előtt, hogy beköpjön a séfunak, mert akkor húzom a csíkot Berlinbe vissza, s akkor nézzék meg a nagy képüket ezek. Ezek olyan rondák, hogy az anyjuk szatyorban hordta őket az óvodába és a másik szobából csúzlival etette őket. 

Na de nem csak ezen a két rusnya tökfilkón múlik, ha meglesz a szajrés biznisz vagy nem. Ott van még Adina is, a göndör bombázó bige. Tudom én, hogy a bula bukik rám, leadta nekem a drótot a bozgor Zolika. Az is olyan egy csóka, mint a kávéscsésze: aljas és nagy fülű, de olyan is, mint a meggymag – kicsi és köpnivaló. Attól még egyből levágta a szitut, hogy csíp a nő. De tudtam én még azelőtt, hogy ez lesz, hát a csaj minden gádzsót fűzöget. 

Mindegy, ejtem a dolgot, itt is van Andrei bratyóm. Kicsit homokosnak tűnik a gyerek amúgy, de egyébként hulla jó haver. Meg is indulunk a Caro felé, hát hova máshova mennénk! Forog itt a lé rendesen, nyakam ráteszem, hogy sumákolnak mindent, az itt dolgozók közül mindegyik ilyen kinda fekete. De amúgy komálom a helyet, sok suskával megtömött liba jár erre, akiket hamar el lehet forgatni egy kis dínomdánommal, tudod, és ilyen csillogó verdákkal. Mondjuk, mákja kell legyen az embernek, mer itt már, esküszöm, az is bűnrossz, ha végignézel egy muffon. 

Na télleg mindegy, térjünk vissza az igazira. Meló van s a mani vár, oszt ha nem indul be az egyezkedés, palira vesz a nő, s olajra lép, pedig van pénze rendesen s megdobhatna engem is egy kicsivel. Mondjuk, nem lesz nehéz dolgom, mer ennek aztán tényleg híján az esze, annyi van neki, mint afgán bajszán a morzsa, s mint anyósban a jóindulat, vagy mint árvaházban a szülői értekezlet s Justin Bieberben a tehetség… Na de itt is vagyunk, s ajj, mennyi sulis spiné teng erre, Doamné. Nem baj, a feketémet hozzák ki, a spanglimra gyújtsak rá s haladjunk, gyerekek, az Audi nem vár. Ki is nézem gúgelon, mennyi most az ajró árfolyama, merre fut felfele, lefele, s csörögjünk rá a mocsokra itt Andrejjal, na.

(Lukács Orsolya Izabella)

Egy burzsoá vallomásai

Andreit semmiképpen nem Dosztojevszkij írta, nem tűnik a tudatalattija rabjának, és egyenes háttal jár, nem süt róla a szégyen eredendő bűne. Határozottan és gyorsan lépked, nem kísérti a lelkiismerete, vagy csak jól tetteti. A melegítője és a cipője olcsó hatást kelt, de alaposabb megfigyelés után rájön az ember, hogy nem az. Biztos, hogy karakterünk nem egy realista pszichológiai fikció főszereplője. 

Andrei első látásra tűnhetne Albert Camus-szereplőnek – a harmincas éveiben járó férfi, aki hétfő délelőtt kávézni siet és nem a munkába. Mi ez, ha nem az igazi abszurditás. Lehet, hogy egy nagyon cselesen megírt Kafka-szereplő! Nem… Nem elég rémálomszerűen bonyolult, bizarr vagy logikátlan. Lehet, hogy Andrei csak mellékszereplő! Az igazi főszereplő a felesége, és akkor még lehet Jane Austen-karakter. Nem… Nincs az ujján karikagyűrű, és kihangosítva beszél telefonon az állítólagos feleséggel. Ez túl illúzióromboló lenne Jane Austentől. Andreinak nincs elég kiállása, hogy Hemingway-karakter legyen, de túl gazdagnak tűnik ahhoz, hogy Dickens-karakter legyen. 

Imádnám, ha Andrei Lovecraft-szereplő lenne, de sajnos nem látom a szemében a rettegést és a kíváncsiságot, ő nem állná meg a helyét egy kozmikus horrorban. Tény, hogy azért sem látok semmit a szemében, mert napszemüveg van rajta. Na és hétköznapi horrorba beleillene? Andrei lehetne Stephen King-regény szereplője, de viszonylag normálisnak tűnik, ami nem jelent semmit, Jack Torrance is annak tűnt.

Ha elég cinikus lennék (ami vagyok is), akkor azt mondanám, hogy Andrei marxi archetípus, egy társadalmi réteget jelöl. Ő a burzsoá tőkés, aki hétfő délelőtt autót árusít és kávézgat. Megtestesült materialista, iPhone-nal a kezében, és ha még inkább antagonizálni szeretném, akkor még a kék Dunhillt is ócsárolnám, amit szív. Innen érzem a kávéjának az illatát, ugyanolyan, mint az otthoni kotyogós, de legalább drága. Az sem tűnik a részéről emberinek, amikor a kollégáját – mert kizárt, hogy barátok – megsimogatja. Az érzékei viszont élesek. Amint észreveszi, hogy figyelve van, arrébb is ül, mintha államtitkokról beszélnének a főtéri kávézóban, és nem egy fekete Audiról.

(Kölcze Renáta)