Írósarok

Keresztülrohant mindennapok

by Szabó-Kádár Henrietta | 2022. 11. 28. | Keresztülrohant mindennapok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Írósarok,Slider

Sietsz. Ahogy haladunk a Deák Ferenc utcán a román opera felé, egyre jobban sietsz. Mész valahova és időben ott kell lenned. Próbálom tartani a távolságot, mégis sokan észrevesznek az utcán, gyanúsan néznek. „Biztos követ valakit” – gondolják. De te egy pillanatig sem esel ki a ritmusból, nem nézel hátra, tovább iparkodsz oda, ahol majd lenned kell.

Minden, ami rajtad van, sötétkék: a kabát, a nadrág, a cipő, még a nehéz válltáskát is kék minta tarkítja. Ez a kedvenc színed, ez áll jól, ebben érzed jól magad. S talán ez fejezi ki leginkább azt a mindent átható szorongást és folyamatos nyugtalanságot, amiben élsz. Máshogy nem tudod kifejezni, mert nem szabad, erősnek kell maradni és „tartani a frontot”. Így tehát az öltözködésedben adod ki magadból, amit és amennyit ki lehet.

Zavar az korosodás. A hajad már őszül. Még nem egészen deres, itt-ott fekete, sötétszürke szálak tarkítják a fehér hajrengeteget. Nem szereted a kerek születésnapokat, pont ezért. Ilyen alkalmakkor felveszed a hármas számú szolgálati mosolyt, kedvesen megköszönöd a jókívánságokat, örömmel bontod ki az ajándékokat és vágod fel a tortát, de legbelül a pokolba kívánod az egészet és a soha vissza nem hozható fiatalkorodon merengsz.

Végig ökölbe szorított kézzel haladsz a járda szélén. Ideges vagy, hogy elkésel az időpontról. Ideges vagy, hogy mennyi munka vár még otthon. Ideges vagy, mert nem tudod, hogy a mindennapi forgatag mellett mi az, ami állandó gyomorgörcsöt okoz, amitől nem tudsz szabadulni. Amikor észreveszed, hogy a szorítás miatt már fehérednek az ujjaid, kiengeded az öklödet és a kabátod ujját szorongatod inkább. Muszáj lekötnöd a kezed valamivel, hogy tisztán tudj gondolkodni.

Bicegsz a jobb lábadra. Orvoshoz mész. Oda sietsz. A bicegés nem gátol meg a rohanásban, hiszen te nem késel, te mindig, mindenhova időben érkezel és ez most sem lesz másként. Nehéz a mintás válltáskád, oldalra húz, de kiegyenlíti a sántításodat. „Csak egy rutinvizsgálat” – mormolod magadnak, de még te sem hiszed el. Ezzel nyugtatod magad, mert a szorongásod a gondolataidat egyből a legrosszabb irányba tereli. Ráció és szorongás hadakozik a fejedben, nem csak most, az élet minden egyes percében, minden egyes területén.

Bevesszük a kanyart az operánál, amikor feltűnik egy 3-as busz. Rámarkolsz a táskádra és szaladni kezdesz. Sántikálva futsz, a hátad közepére sem kívánod a mai napot, sietni kell, nehéz a táska, borús az ég és még mennyi mindent meg kell ma csinálni. De mész és csinálod, mert arra neveltek és te is úgy nevelted a sajátjaidat, hogy csinálni kell. Amikor majd hazamész, ledobod magad a konyhaszékre és rágyújtasz egy cigarettára, elengeded magad és az Aurel Vlaicu utca 5-ös szám alatt található lakásban, a hátsó szobából felsejlik az unokád csilingelő hangja. Akkor majd megnyugszol.

De addig is: menni, dolgozni, mindent elintézni és mosolyogni. Nem mutatni, ha fáj, ha nehéz, ha eleged van, mert erősnek kell maradni és „tartani a frontot”.

Felszállsz a buszra. Oda már nem megyek utánad.

Takarítás

by H.H. | 2022. 06. 23. | Takarítás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Írósarok,Slider

A padlóhoz súrlódó kefe monoton hangja lágyan betöltötte a szobát. Fél órával korábban a parketta vöröslött a rászáradt vértől, az erőteljes tisztítószereknek és Tom állhatatos munkájának köszönhetően mostanra már kezdte visszanyerni régies színét. Ugyanolyan sohasem lesz, mint eredetileg volt, viszont senki sem tudta volna megmondani, hogy vér borította. Ha valaki rákérdez a foltra, majd azt mondják, hogy kiömlött a festék meszeléskor vagy valami hasonló. Még néhány perc sikálás után Tom félretette a kefét, majd egy ronggyal felitatta a padlóról a tócsát. Ezután kicsavarta a rongyot a felmosóveder felett, és a kefe mellé rakta. Fogta a vedret, és tartalmát az emeleti férfimosdóban a vécébe öntötte. Amikor visszaért a szobába, már ott volt az aktuális megbízója.

– Szép munka – mondta.

Tom csak biccentett, majd nekiáll összepakolni a holmiját. Aktuális megbízója elővett a pénztárcájából négy bankjegyet.

– Köszönöm a munkáját. Remélem, többé nem lesz szükségem a szolgáltatásaira – mondta, miközben átnyújtotta a pénzt.

– Én köszönöm – válaszolta Tom. Elvette a pénzt, és a zsebébe gyúrta.

Elköszönt, majd a takarítóknak fenntartott személyzeti lifthez ment. Belépett, és megnyomta a parkolóhoz rendelt gombot. A liftajtó becsukódott, és a lift megindult lefelé. Tom utált liftezni, mert felkavarta a gyomrát, de még mindig jobb volt, mint harminc emeletet lépcsőzni a nehéz takarítófelszereléssel. Amikor a lift megállt, és az ajtó kinyílt, nagy megkönnyebbüléssel lépett ki az épület alatti parkolóba. A kocsijához sétált, kinyitotta a csomagtartót és megpillantotta az összehajtogatott öltönyt. Berakta holmiját a csomagtartóba, majd átöltözött. Megigazította nyakkendőjét a kocsi tükrében, aztán beült az autóba, és kihajtott a parkolóból.

Egy órával később már haza is érkezett. Ráállt a kocsifelhajtóra, mély levegőt vett, és erőltetett mosollyal kiszállt az autóból. Mielőtt a bejárathoz ért volna, az ajtó kinyílt, és fiatal, csinos hölgy ugrott a nyakába.

– Végre hazaértél! Annyira hiányoztál, szerelmem! Milyen napod volt? – kezdte a nő.

– Most, hogy láthatlak, tökéletes. A tárgyalás is remekül ment. De mondd csak, ti hogy vagytok?

– Ma eléggé sokat rugdalózott a kicsi, de az orvos mondta jó előre, hogy a nyolcadik hónapban eléggé aktív lesz már.

Tom rápillantott felesége hasára, ahol lassan növekedett első gyermekük.

Este kilenc felé járhatott, amikor a fürdőből kilépve Tom észrevette, hogy felesége az ágyon alszik. Csendben felöltözött, majd kiosont az udvarra. Kivette a kocsi csomagtartójából a takarítófelszerelést, és elcipelte a fészerig. Kinyitotta a lelakatolt ajtót, belépett és belülről elreteszelte. Minden este itt pucolta meg az eszközeit, amelyeket a munkája során használt. A felesége úgy tudta, Tom üzletember, és ez így is volt egészen négy hónappal ezelőttig, amikor a gazdasági válságra hivatkozva kirúgták az egész részleget, ahol Tom dolgozott. Nem merte megmondani a feleségének, hogy munkanélküli lett, főleg, hogy úton volt a kisbaba. Végső elkeseredésében találta ezt a „munkát”, amit egyik régi osztálytársa ajánlott. Eleinte mind a vértől, mind a vegyszerektől hányingere volt, azonban az elmúlt négy hónapban megedződött. Amikor végzett az eszközök pucolásával, bepakolta őket a kocsiba, és visszament a házba, lefeküdt a felesége mellé. Remélte, hogy másnap is hívják majd takarítani.

Gödörváros keresztje

by Batrin Krisztián | | Gödörváros keresztje bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Írósarok,Slider

Gyermekkoromban, ha visszaemlékszem, nem sok dolog volt, ami kidőlt nálunk a városban. Kidőltek a fák a viharok során, illuminált állapotú napszámosok a sáncban a jól elvégzett műszak után (azaz a kocsmából hazafelé), a kertsas, amikor elütötte a szekér, rengeteg-rengeteg magára hagyott kerítés, és én is, mivel ez volt az első dolgom, amint hazaértem az iskolából: kidőltem. Bár most nem ezen van a lényeg.

Gödörvárosban újabb divat alakult ki a kidőlések sorában: a keresztek borulnak. Legelőször januárban, most pedig a múlt héten borult az úttestre egy esetlen, védtelen kereszt. Ha ez nem tűnik különlegesnek, hadd magyarázzam el. Kőből készültek, az egyik kettétört, a másik pedig lepihent.

Számos találgatás van, hogy mi történhet, mivel nem csak a színtiszta véletlen okozhatta ezeket a borulásokat. Mondjuk az elsőt kocsi ütötte el, de ez már mellékes, lényegtelen információ. A gödörvárosiaknak üzenni szeretne Isten. Hatalmával élve a polgármester rendkívüli állapotot hirdetett, sajtótájékoztatóján a következő ikonikus mondatot olvasta fel: „Nem egy vírus fenyeget, nem háború, nem leszünk semmi természeti katasztrófa áldozatai. Sokkal súlyosabb a gond. Az Isten verni akar minket.” Innen elindultak az összeesküvés-elméletek ezrei, anarchia alakult ki a tizenötezres metropoliszban, a blokkos faluban, ahová a püspök lassan már csak kétévente jár, mert unja évente, és két politikai párton kívül senki nem akar ott jelöltet indítani, mert minek; rövidebben, nem történik abszolút semmi sem Gödörvárosban.

Az új főesperes nem hajlandó beszélni a fentiekkel arról, hogy miért kerülnek a keresztek vízszintes állapotba. Azt mondja, nem akarnak szóba állni vele. Valamit nagyon el kellett hogy rontsanak a gödörvárosiak. Valaki szerint az a baj, hogy túl nagy volt a Szentháromság-koncentráció a városban. Ez a spiritualista katolicizmus új ága, valami elemes műszerrel mérik – kell hívni hozzá Katit, mert tanfolyamot végzett erről –, hogy nehogy túl sok legyen a fennvaló egy településen. A keresztek meg azért dőltek ki, mert az a sok energia nem fér össze, és amelyik erősebb, kilöki a másikat.

Mások szerint a Mennyei Hadsereg szeretne üzenni, hogy itt az ideje aszfaltot önteni Gödörváros utcáira. Valószínűleg azért választották a keresztfektetést, mert nem megy jelenleg ott fent az aszfaltkeverő, meg amúgy is, nem hozzájuk tartozik közigazgatásilag. Csak náluk is kezdett a pohár betelni, hogy folyton tönkremegy az autó a sok-sok gödör miatt, és üzenni szerettek volna a polgármesternek. Tehát, nagyon kötött kezekkel, de megtették, aszfaltréteg helyett keresztet fektettek az útra.

Persze, az ilyen hagyományos elméletek is előkerültek, hogy az ufók dolgoznak, vagy a KGB utolsó fennmaradt egysége utazik körbe településről településre, hogy az ott lakók életét szabotálja. Az egyetlen különös összefüggés, hogy mind ott történik a baleset, ahol valamit változtatni szeretnének. Az első kereszt köré körforgalmat akarnak építeni, a másik kereszt körül pedig védeni szeretnék a környezetet. Lehet ez a jel arra int, hogy Gödörvárosban semmit sem szabad megváltoztatni, mert a felsőbb hatalomnak úgy tetszik, ahogy van, és mindenki kell hogy cipelje a saját keresztjét bizonyos – számunkra ismeretlen – okokból. A gödörvárosiaknak, úgy tűnik, ez a gödrös utakat jelenti. A fennvaló két keresztjüket már nem tudta helyettük cipelni, de még rengeteg másik van a városban. Tanácsos lesz a gödörvárosiaknak odafigyelniük a jövőben, nehogy újra vészhelyzetet kelljen elrendelni.

Eltűnt

by H.H. | 2022. 06. 08. | Eltűnt bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Írósarok,Slider

Tom az ébresztőóra erőteljes hangjára riadt fel. Egy pillanatig nem tudta eldönteni, hogy ébren van-e, vagy még mindig az álmok gondtalan világában barangol. Az ébresztőóra idegőrlő hangja hamar ráébresztette, hogy ismét felvirradt egy szürke nap unalmas életében. Bal kezével rácsapott a vekkerre, amitől az elhallgatott, de csak azért, hogy holnap reggel 7.15-kor újra elkezdhessen az idegeire menni. Felült az ágyában, megdörzsölte a szemét, és megpróbált visszaemlékezni az álmára. Azonban az álomkép, amibe egy pillanattal korábban oly erősen kapaszkodott, most úgy folyt ki az ujjai közül, akár a víz.

Bosszúsan átsétált a fürdőszobába, megengedte a mosdókagyló csapját és megmosta az arcát. Ahogy a jéghideg víz a bőréhez ért, az utolsó álomfoszlányok is eltűntek a tudatából. Felöltözött és megreggelizett, enni adott új házi kedvencének is, majd kilépett a házból. A nyári levegő kellemesen simogatta arcát, az utcát megtöltötte a madarak csicsergése és az iskolába igyekvő gyerekek ricsaja. Tom felült a biciklijére és elindult a postahivatalba felvenni az aznap leszállítandó leveleket és csomagokat. Amint kiért a főútra, észrevette a seriff autóját a Parker család háza előtt. Egy pillanattal később a seriff is megjelent. Kilépett Parkeréktől, majd elindult az autó felé. Tom rápillantott az órájára, és úgy döntött, hogy rövid beszélgetés a seriffel belefér. Szétnézett, hogy jön-e valami az úttesten, majd áthajtott.

– Jó napot, seriff! – köszönt.

– Bárcsak mindenkinek jó napja lenne, Tom.

– Történt valami?

– A Parker lány tegnap nem jött haza. Mrs. Parker teljesen ki van készülve, Mr. Parker pedig tehetetlenségében majd felrobban, olyan ideges.

– Ez szörnyű – felelte Tom komor arccal.

– Ma délben keresőcsapatot szervezünk, átkutatjuk a város körüli részeket. Ha ráérsz, csatlakozhatsz.

– Természetesen. Amint végzek a munkával, csatlakozom. Sőt, ma úgyis a számlákat kell kihordjam, szóval szólhatok mindenkinek, akivel találkozom, hogy ha tudnak, segítsenek.

– Az remek lenne, Tom. De ha most megbocsátasz, még sok a dolgom.

Tom elköszönt a serifftől, és továbbhajtott a postahivatalba. Átvette a leveleket, és elindult kézbesíteni. Akárkivel találkozott, elmondta, milyen szörnyűség történt, és megkérte, hogy csatlakozzon a kereséshez. Amint elért a várostól távolabb lakó Johnson fiú házához, elővett egy cetlit, és ráírt valamit, majd a számlával együtt bedobta a postaládába. Mire végzett a posta kiszállításával, már délután kettő felé járt az idő. Tom felhívta a seriffet, aki közölte, hogy épp a városközeli erdőhöz tartanak, hogy ott is keressék a Parker lányt.

Az általában csendes erdőt betöltötte az emberek hangja, amint a lány nevét kiabálták. Tom meglehetősen jó munkát végzett, hiszen szinte mindenki eljött segíteni a keresésben. Egyedül a Johnson fiú nem jelent meg. Az emberek egymástól másfél méter távolságban haladva fésülték át az erdőt. Tom egy idő után arra lett figyelmes, hogy a mellette lévők abbahagyták a kiabálást, és elkezdtek beszélgetni.

– …mindig is mondtam, hogy ezzel a Johnson fiúval nem stimmel valami.

– Én azt hallottam, hogy a szülei halála után mindenféle sötét üzelmekbe keveredett.

– Azt el is hiszem, már az iskolában is igazi bajkeverő volt. Folyton lógott, meg ilyenek.

– Az iskoláról jut eszembe, állítólag már akkor figyelte a Parker lányt, amikor az még csak elsős volt.

– Undorító, hiszen akkor ő már végzős lehetett.

– Ne mondd senkinek, de szerintem ő áll az eltűnése mögött is. Biztos azért nem jött el, nehogy lebukjon.

A beszélgetés még folyt egy darabig, de Tom inkább a keresésre koncentrált. A pletyka tovább terjedt az emberek között, és estére már az egész városban azt beszélték, hogy a Johnson fiú a tettes. Amikor a seriff lefújta a keresést, a napnak már nyomát sem lehetett látni az égen. Az emberek hazamentek, és Tom is indulni készült, amikor a seriff megszólította.

– Tom, légy oly kedves egy pillanatra.

– Igen, seriff?

– Csak meg szeretném köszönni, hogy értesítettél mindenkit, így elég nagy területet tudtunk átvizsgálni.

– Ugyan, csak azt tettem, amit minden normális ember tenne.

– Lehet, hogy igazad van, de attól még egyszer köszönöm. A Parker család nevében is.

Tom bólintott, majd elindult. Mire hazaért, teljesen kimerült, és semmi mást nem szeretett volna, csak aludni. Azonban annak még nem jött el az ideje. Megvacsorázott, majd vacsorát készített új kedvencének. Kezében az étellel lement a pincébe, felkapcsolta a lámpát. A vakító fény betöltötte a kopár pincét, és megvilágított egy fémajtót. Tom elővette farzsebéből a kulcsot, és kinyitotta az ajtón lógó lakatot. Amint óvatosan feltárta az ajtót, a fény a szemközti falba ágyazott kampóra esett és a hozzá erősített láncra. Tekintetével követte a láncot, míg eljutott a végéhez rögzített bilincshez, amely egy lábszárat ölelt körül. A lány a sarokba húzódva remegett a félelemtől. Közelebb lépett, mire a lány megrezzent, és megpróbált még jobban összehúzódni. Tom letette a földre az ételt. Megrázta a fejét, amikor észrevette az érintetlen reggelit.

– Enned kell, hogy életben maradj addig, amíg rád találnak a szüleid. Ma az egész város téged keresett, hát nem nagyszerű?

Azzal felállt, és az ajtóhoz lépett. Egy pillanatra elgondolkodott, elmondja-e, hogy az egész város a Johnson fiúra gyanakszik. Végül úgy döntött, nem fosztja meg a lányt a reménytől, és becsukta az ajtót.

Kolozsvári közlekedés: a rongyosra mesélt vicc életre kel

by Gondos Borbála | | Kolozsvári közlekedés: a rongyosra mesélt vicc életre kel bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Írósarok,Slider

Van egy régi jó és jó régi vicc. Tévedés: sok ilyen vicc van, viszont most csak az egyik releváns számunkra. Ez az volna, amelyben a valakinek mindig két lehetősége van azt illetően, hogy busszal vagy taxival menjen haza. Ezt a történetet teljes mértékben magaménak éreztem egy rendhagyó, hétköznapi, kolozsvári buszos utazás során. A vicc és a történet kedvéért a következőkben én leszek a meg nem nevezett illető.

A meg nem nevezett illető egy viszonylag nyugodt csütörtök este, miután csalódott önmagát kirángatta a moziból, azon morfondírozott, hogyan juthatna haza. Ha taxival megy, veszett egy csomó pénze (egyetemista valutával számolva). Ha busszal megy, van két lehetősége. Tudniillik a bevásárlóközpont elől indul olyan busz, ami egész a Monostor végéig visz, de olyan is, amely az Irisz negyedbe szállítja az utasokat. A mi karakterünknek kedvezőbb lenne az utóbbi variáció, de azért el kell gondolkodni: inkább a gyakrabban közlekedő járműre pattanjon, aminek a megállója viszont távolabb van, vagy arra, ami legjobb esetben negyedóra múlva érkezik, de leszállás után kevesebbet kell hazáig gyalogolni. A hős dönt. Fontosabb a kényelem a gyorsaságnál, tehát vár.

Miután a harmadik 24B is tovarobogott, illetőnk magában, de úgy is csak halkan beismeri, rosszul döntött. Eltelt negyedóra. A kiözönlő vásárlók tömege gyorsabban cserélődött, mint ahogy a víz lefolyik a Dunán. Sokan közülük biztos otthon vannak már. Történetünk központi alakja arra gondol, ha az első 24B-t választja, ő is otthon lenne már. Na de bicikli kellett? Tekerjed! Tényleg, bicikli… hogy nem jutott eszembe, hogy biciklizhetnék is... De ez képezze másik történet csattanóját.

Végre-valahára megérkezik a 48-as busz. Itt már nincs két lehetőség, főhősünk nem hagy magának. Erre amilyen gyorsan lehet, fel kell szállni. Na de a buszon újabb lehetőségek garmadájával szembesül: erőszakosan tolongjon lecsippantani a kártyáját, vagy udvariasan várjon? Ha az előbbi mellett voksol, csúnyán megnézik, esetleg megszólják. Ha az utóbbit választja, és minden szerencsétlenségére ellenőr emelkedik ki a tömegből jegyeket, bérleteket követelve még mielőtt sikerült volna az okosmasinához érintenie fehér-lila kártyáját, fizethet. Akkor már taxival is mehetett volna, ugye… A mérlegelt lehetőségek fényében határozottan közelít célja felé, és el is éri, zöld alapon felvillan, hogy kellemes utazást kíván az okosdoboz. Egy gonddal kevesebb. De máris itt az újabb. Üljön vagy álljon? Körbenéz, alig van idős ezen a buszon, aki van, az is mind ül már. Egy gimnazista csoport élesen vihorászik valamin, ami valószínűleg csak számukra mulatságos. Mivel viccünk életre kelt figurája semmi jónak elrontója nem szándékszik lenni, nem várja meg, amíg a boldog iskolások közül valamelyik észbe kap és két kacagás között letelepedik. Történetünk főhőse gyorsan elfoglal egy ülést. Már nem lehet semmi baj. Pontosítok: nem lehet semmi baj, aminek ő a közvetlen vagy közvetett kiváltója. De ismerjük a bajok természetét: jönnek.

És jött: a buszsofőr nem a jó kijáratot választotta a körforgalomban. Idegenek néznek össze a lila jármű belsejében. Miért? Hogyan? Repülőgépek helyett buszokat térítenek el újabban? A tekintetek helyett lassan a szavak veszik át a terepet. Ezek könnyebben jutnak el a sofőrhöz is. Egy magas férfi nevetve-aggódva tájékoztatja buszeltérítőnket, hogy légy repült a levesbe, valami nem jó, nem tartjuk az irányt.

Ekkor nem várt esemény következett be: a kijelzőn megjelent a CS (Cursă Specială, azaz Különjárat) jelzés. Személyes történelme során a mindennapi döntések súlya alatt roskadozó karakter még soha nem utazott ilyen busszal. Nem maradt két vagy több lehetőség: nevetett. Arra gondolt, bár a bakancslistáján lett volna az, hogy Cursă Specială feliratú busszal száguldozzon hajtűkanyarban Kolozsváron hétköznap este.

De ismerjük a bajok természetét: ahogy jönnek, úgy mennek. A busz kissé kellemetlen és nagyon mulatságos kitérő után visszatért megszokott útvonalára. Csendes, gyanútlan járókelők szálltak fel rá, és közös kalandot átélt idegenek szálltak le róla. Hősünk belátta: érdemes volt busszal hazamenni taxi helyett.